Nézzen be hozzánk Egymásra találás évada
Egyéb

MEGKEZDŐDTEK A VÍZKERESZTI GRITTI PRÓBÁI!

 

MEGKEZDŐDTEK A VÍZKERESZTI GRITTI PRÓBÁI!

 

Azzal kezdjük, hogy a Gritti “farsangi atrocitás”, azaz a vízkereszti komédiázás július 1-jei bemutatójára minden jegy elfogyott a Kőszegi Várszínházban. De! Másnap is lesz Gritti! A mai próba már Kovács Yvette Alida díszletében zajlott, és már próbálta a jelmezeket a színészekre Cselényi Nóra jelmeztervező. 


Jó kis móka készül Őze Áron rendezésében – közösen a Kőszegi Várszínházzal. A zseniálisan szellemes szerzőpáros, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba a Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék című “víg farsangi atrocitást” (az írók határozták meg a humoros műfaját) felkérésünkre készítette. Ahogy ők mondják: “A karneváli játék műfajához illően harsány karakterek, rohanó események, látványos fordulatok és a keserédes komikum egyszerre sodorják magukkal és szögezik székéhez a nézőt.”


Remek a szereposztás:


Szapolyai János – Vízkeleti Zsolt
(idősebb úr, leereszkedően nyájas, a végén deus ex machinaként bukkan fel)


Gritti Alajos – Jegercsik Csaba
(negyvenes, minden hájjal megkent, gátlástalan szerencselovag)


Nádasdy Tamás – Ágoston Péter
(cinikus főnemes, túl a harmincon, törtető és ügyeskedő, hajlamos a köpönyegforgatásra)


Pozaka Pál – Göttinger Pál
(fiatal, művészként álmodozó, fennkölt és naiv lélek, adóbehajtóként szőrszálhasogatón szabálykövető)


Kardos László – Bede-Fazekas Szabolcs
(deák, játszó – negyvenes, örök vesztes és komikus mellékszereplő, folyton a háttérbe szorul, mindenki kihasználja, ő meg siránkozik)


Bogádi János – Vízkeleti Zsolt
(deák, Gritti embere – középkorú, száraz bürokrata, fösvény harmincados (vámtisztviselő), mindenben a problémát látja; a nők bálványának hiszi magát)


Ibolyka – Alberti Zsófi
(húsz körüli, könnyű erkölcsű, gyakorlatias és rámenős, ambiciózus szinte-szűz leány)


Befana Balázsné – Fekete Linda
(élvhajhász vénasszony, amúgy varrónő)


Elsőként a Kőszegi Várszínház 40. születésnapi nyarán láthatják,
Dunaújvárosban pedig a 2022/23-as évadban.

 

.Fotók: Ónodi Zoltán

Egyéb

ŐZE ÁRON: “Sikeres színházi fesztivállal zárhattuk az évadunkat!”

 

 

ŐZE ÁRON: “Sikeres színházi fesztivállal zárhattuk az évadunkat!”
Egy hétig tartott a MIKRO Fesztivál Dunaújvárosban


A dunaújvárosi Bartók Színházban vasárnap este véget ért az egyhetes MIKRO Fesztivál, amelyet idén először rendeztek meg kamara- és stúdióelőadásokkal. Őze Áron igazgató ezekkel a szavakkal zárta a rendezvényt: „Pontosan ebben hittünk. Abban, hogy Dunaújváros és a környék közönsége egy héten át megtölti a Bartók Színház nézőterét, hogy közösen és ünnepélyesen zárhatjuk ezt a színházi évadot. Ilyen színházi fesztivál még nem volt a városban. Kimondhatom: hagyomány lesz belőle, jövőre folytatjuk. Köszönjük a vendégprodukcióknak, a művészeknek, alkotóknak, köszönjük a rendkívül lelkes közönségnek, köszönöm a munkatársaimnak, és nem utolsósorban köszönöm szépen Keleti Éva fotóművésznek, hogy vállalta a fővédnökséget, és kiállításával egy héttel ezelőtt megnyithattuk az első MIKRO Fesztivált Dunaújvárosban.”


A Bartók Színház meghívására 10 produkció érkezett a dunaújvárosi fesztiválra: Azt meséld el, Pista!”, Született: Zrínyiné, Anna Karenina befejezetlen története – Love is the answer, Grecsó Krisztián: Vera, Lázadni veletek akartam, Háy János: Elem, A lélek legszebb éjszakája, Egy német sors, LIAison, Pataki Éva: Nőkből is megárt. Az előadásokra több ezren voltak kíváncsiak egy hét alatt. A gyerekek a fesztivál idején délelőttönként és hétvégén délutánonként is a Cimbora Produkció különféle interaktív előadásait nézhették meg. Csadi Zoltán, a teátrum művészeti vezetője szerint erre a találkozásra a színházi szakmának is szüksége volt: „Minden egyes előadást, minden egyes fellépő művészt szeretett a közönség. És egy hosszúra nyúlt járványidőszak után ez az öröm feltölt mindannyiunkat. Erről az örömről szól a színház, és mi ezért az örömért is vagyunk színházcsinálók. Minden meghívott produkciónak átadtuk a MIKRO Fesztivál egyedi kisplasztikáját, amelyet Várnai Ágnes Bécsben elő, dunaújvárosi származású képzőművész, szobrász készített.”
Őze Áron a fesztivál zárásakor azt is elmondta: 1992. július 14-én szavazta meg Dunaújváros közgyűlése a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Pont harminc évvel ezelőtt. Az egykori döntés jubileuma is inspirálta a színházat, amikor elhatározták, hogy országos kamarafesztivált szerveznek itt. „Ez az esemény nyitánya volt színházunk ünnepsorozatának, hiszen 2023-ban lesz a 70. évfordulója annak, hogy az akkori Bartók Béla Kultúrházat birtokba vette a közönség, másrészt 50. jubileuma annak, hogy az akkor már Bartók Béla Művelődési Központ keretein belül megkezdte működését a Dunaújvárosi Bemutatószínpad. Az elődünk”, tette hozzá a Bartók Színház igazgatója.

 

MIKRO FESZTIVÁL képgaléria (fotók: Ónodi Zoltán)

 

Kapcsolódó bejegyzések:

MIKRO FESZTIVÁL A BARTÓKBAN!

KIÁLLÍTÁS- ÉS MIKRO FESZTIVÁL MEGNYITÓ

BÁBELŐADÁSOK A MESESZÍNPADUNKON JÚNIUS 6-12. KÖZÖTT

 

Egyéb

KIÁLLÍTÁS- ÉS MIKRO FESZTIVÁL MEGNYITÓ

 

 

KIÁLLÍTÁS- ÉS MIKRO FESZTIVÁL MEGNYITÓ

 

.

 Vastaps fogadta Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfust kiállításának megnyitóján a Bartók Színház aulájában. Szűnni nem akart a taps. ❤️

Mácsai Pál Kossuth-díjas színművész nyitotta meg a fotótárlatot – Keleti Éva ikonikus képei mellett új fotói is láthatók, hiszen három évvel ezelőtt ismét fotografálni kezdett művészeket.
Sőt, fotópremier is volt ma a Bartók Színházban: Keleti Éva pár napja készített fotója Pokorny Liáról, aki fellép nálunk a MIKRO Fesztiválon június 11-én.

A tegnapi nappal tehát egyhetes MIKRO Fesztiválunk is elindult – Keleti Éva védnökségével. Az első produkció Mácsai Pál előadásában a teltházas Azt meséld el, Pista! volt, tehát egy csodálatos előadással vette kezdetét a színháztermi- és stúdióelőadásokat bemutató fesztivál.
Ráadásul tegnap évadzáró társulati ülés is volt, mely után ünnepélyesen átadták a Bartók Színház harmadik játszóhelyét, a “szobaszínházat”.


Jó fesztiválozást kívánunk mindenkinek! 🥰

 

<< ÚJ MESESZÍNPADUNKON BÁLELŐADÁSOKKAL VÁRJUK A KISEBBEKET! >>

 

A MIKRO Fesztivál műsorfüzetét online is meg tudja tekinteni: https://bit.ly/fesztivalmusorfuzet


A BARTÓK SZÍNHÁZ honlapján is megtalálja júniusi programjainkat: http://bartokszinhaz.hu/esemenyek/2022-06/

 

Előadásainkra van lehetőség online jegyet váltani az alábbi linken: 


 

 

Egyéb

BÁBELŐADÁSOK A MESESZÍNPADUNKON JÚNIUS 6-12. KÖZÖTT

 

 

BÁBELŐADÁSOK A MESESZÍNPADUNKON JÚNIUS 6-12. KÖZÖTT

 

2022. június 5-én kerül átadásra a Bartók Színház új előadóterme:
a MESESZÍNPAD a B épületben!

Június 6-ától 1000 Ft-os jegyáron többféle bábjátékot tekinthetnek meg családilag, vagy csoportosan nézőink. A CIMBORA PRODUKCIÓ 45-50 perces előadásait kiscsoportos óvodás kortól általános iskola harmadik osztályig ajánljuk!

 

BÉKAKIRÁLY

június 6. hétfő 9:00 ~ családi előadás

június 6. hétfő 10:30 ~ családi előadás

június 9. csütörtök 9:00 TELTHÁZ!

június 9. csütörtök 10:30 TELTHÁZ!

június 12. vasárnap 13:00 ~ családi előadás

 

RÖFI ÉS A FARKAS

 

június 7. kedd 9:00 TELTHÁZ!

június 7. kedd 10:30 TELTHÁZ!

június 10. péntek 9:00 TELTHÁZ!

június 10. péntek 10:30 TELTHÁZ!

június 12. vasárnap 15:00 ~ családi előadás

 

A KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA

 

június 8. szerda 9:00 TELTHÁZ!

június 8. szerda 10:30 TELTHÁZ!

június 11. szombat 9:00 ~ családi előadás

június 11. szombat 10:30 ~ családi előadás

június 12. vasárnap 10:00 ~ családi előadás

 

_____________________________________________________________________________

 

Jegyfoglalásra a Szervezés elérhetőségein (25/402-598, szervezes@bartokszinhaz.hu) és személyesen jegypénztárunkban van lehetőség , de a jegyfoglalásokat a foglalástól számított 1 héten belül meg kell vásárolni!

 

AZ ELŐADÁSOKRÓL BŐVEBBEN:

 

 

A KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA

zenés bábjáték

Az előadás időtartama: 50 perc

Helyszín: Meseszínpad

Jegyár: 1000 Ft

.

Egy igazi klasszikus népmese, melyet szeretettel ajánlunk főként az óvodás és kisiskolás korosztálynak. A darab bunraku bábokkal és élőjátékkal, sok zenével, humorral szórakoztat, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a végén pedig kiderül, mi történik, ha darázs kerül a bugyogóba…
A Cimbora Produkció célja, hogy a gyerekeknek a legkisebbektől a nagyobbacskákig olyan mintákat és kulturális értékeket közvetítsünk, melyek az élet minden területén segítségükre lesznek majd egy teljesebb, minőségibb élet kialakításában.

.

Játsszák: Laki Móni – Tarr Gyuri
Bábszínpadra írta: Tarr György
Zene: Tóth Tamás
Rendezte: Valler Kata
Bábok: Bene Nikoletta

.
Egyéni és csoportos látogatás is lehetséges!

 

.

_____________________________________________________________________________

.

A BÉKAKIRÁLY

zenés bábjáték

Az előadás időtartama: 55 perc

Helyszín: Meseszínpad

Jegyár: 1000 Ft

.

Mit tehet az ember, ha piknikezés közben egy sereg békával találja magát szembe a tóparton? Megijed? Elsőre talán… de ha jobban megnézzük ezeket a mókás kis lényeket, egyből rájövünk, micsoda remek játszópajtás válhat belőlük! Még mese is kerekedik… és megtudhatjuk, mit tegyünk, ha olyat ígértünk, amit nem sok kedvünk van betartani. Jótett helyébe jót várj, a békakirály helyébe pedig csakis a gyerekek segítségével lehetséges új királyt választani…
A darabban kiemelt szerepe van a közös játéknak, mely gyermek és felnőtt számára épp oly fontos és soha nem múló jelentőséggel bír, mint maga a varázslatos bábjáték…

.

Játsszák: Laki Móni – Tarr Gyuri
Írta és rendezte: Sarkadi Nagy László

.
Egyéni és csoportos látogatás is lehetséges!

 

.

_____________________________________________________________________________

.

RÖFI ÉS A FARKAS

bábjáték

Az előadás időtartama: 45 perc

Helyszín: Meseszínpad

Jegyár: 1000 Ft

.

Mit lehet tenni egy buszmegállóban egy napsütéses szombat délután, ha éppen az orrunk előtt ment el a busz? Játszani! A bőröndből többek között előkerül Röfi, a messze földön híres malacka, aki senkitől sem fél, még a farkastól sem! De lássuk, mi történik, amikor az ordas is kibújik a kofferból…

A darabban kiemelt szerepe van a tárgyanimációnak és a közös játéknak, mely gyermek és felnőtt számára épp oly fontos és soha nem múló jelentőséggel bír, mint maga a bábjáték. A mindenki számára jól ismert Három kismalac című mese verses átirata a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt szórakoztató módon tartalmazza a tanulságokat éppúgy, mint a konfliktust, a bonyodalmakat, s végül a feloldást, mely a drámai feszültséget követi, természetesen mindezt egy, az óvodások és a kisiskolások életkorának megfelelő előadásban.

.

Játsszák: Laki Móni – Tarr Gyuri
Írta és rendezte: Sarkadi Nagy László

.
Egyéni és csoportos látogatás is lehetséges!

 

 

Egyéb

NYÍLT MEGHALLGATÁS A BARTÓK SZÍNHÁZBAN

 

A dunaújvárosi Bartók Színház

NYÍLT MEGHALLGATÁST

hirdet a 2022/23as évadban december hónapban bemutatásra kerülő
zenés, nagyszínpadi produkcióhoz a következő szerepkörökre:


FIATAL LÁNY (18 30 korosztály)

FIATAL NŐ (18 40 korosztály)


I. FORDULÓ: 2022. június 01. (szerda)


2022. június 1ig kérjük megküldeni a
bartokszinhaz@bartokszinhaz.hu email címre
a kötelező
pályázati anyagot. Az online formában tartott I. forduló kötelező anyaga:

SZAKMAI ÉLETRAJZ

Különös tekintettel az oktatási intézményekre (színiiskola neve, a stúdium felépítése, a szakmai tárgyat oktató tanárok nevei), zenei kvalitásaira, tánctudására és a szakmai pályafutása során alakított szerepeire.
Az egyes előadásoknál referenciaként kérjük feltüntetni mely rendezőkkel, koreográfusokkal dolgozott.
Amennyiben elérhető az egyes előadásokról videó link, kérjük becsatolni. Az életrajzban a telefonos és email elérhetőséget kérjük feltüntetni!

 

VIDEÓ vagy HANGZÓANYAG

A pályázó szakmai életrajza mellé, kérjük egy általa előadott,
szabadon választott dal csatolását
videó vagy hangfelvétel (wav, mp3 stb.) formájában.


Az online forduló eredményhirdetése: 2022. június 6. (hétfő) e-mailben.


—————————————


II. FORDULÓ: 2022. június 13. (hétfő) 14:00


Az online fordulón továbbjutott pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt a Bartók Színházban. A II. forduló kötelező zenei anyaga:


FIATAL LÁNY: Holdvilágos éjszakán
(vagy bármilyen másik Eisemann Mihály dal) és egy szabadon választott bármilyen dal


FIATAL NŐ: Egy csók és más semmi
(vagy bármilyen másik Eisemann Mihály dal) és bármilyen egyéb dal


A II. forduló eredményhirdetése: 2022. június 17. (péntek) emailben.


A meghallgatáson részt vesz a készülő produkció alkotói csapata:


Rendező: GÖTTINGER PÁL

Koreográfus: VÁRI BERTALAN

Zenei vezető: NYITRAI LÁSZLÓ


Az eredményhirdetést követően a kiválasztott művészekkel
a B
artók Színház szerződést köt a fent megjelölt szerepekre.
Bővebb információ:
bartokszinhaz@bartokszinhaz.hu; +36 25 411 208; +36 20 253 26 09

 

advert-image
Egyéb

MIKRO FESZTIVÁL A BARTÓKBAN!

 

Kedves Közönségünk!

Ünnepelünk. Színházakat, színészeket, alkotókat, színházi dolgozókat, közönséget. 1992. július 14-én szavazta meg Dunaújváros Közgyűlése a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Pont harminc évvel ezelőtt. Az egykori döntés jubileuma is inspirált minket, amikor elhatároztuk, hogy országos kamarafesztivált szervezünk itt. Bartók Béla progresszív etűdjeinek kifejezését kölcsön véve – „színházi mikrokozmoszt” formálunk egy hét alatt. Először rendezzük meg a MIKRO Fesztivált, és reméljük, hagyomány lehet belőle. Sokszínű a program, mert sokszínű a színház. A kamarajellegű előadások pedig még közelebb hozzák a nézőkhöz a színészt. A velünk élő színházat.

Külön megtiszteltetés számunkra, hogy a MIKRO fővédnökségét Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus vállalta, akinek a fesztivál idején kiállítása is nyílik a Bartók Aula Galériában.

Várjuk Önöket szeretettel!

Legyen közös ünnepünk a MIKRO Fesztivál!

Őze Áron
Igazgató,
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

 

A MIKRO Fesztivál műsorfüzetét online is meg tudja tekinteni: https://bit.ly/fesztivalmusorfuzet


A BARTÓK SZÍNHÁZ honlapján is megtalálja júniusi programjainkat: http://bartokszinhaz.hu/esemenyek/2022-06/

 

MIKRO FESZTIVÁL

2022. JÚNIUS 5-12. között a BARTÓK SZÍNHÁZBAN megrendezésre kerül a MIKRO FESZTIVÁL!


STÚDIÓTERMI ELŐADÁSAINK:

 

Az egyes előadások jegyára: 3500 Ft, de van lehetőség MIKRO Fesztivál (Stúdióterem) Bérletet vásárolni.
A bérlet ára: 15.000 Ft



SZÍNHÁZTERMI ELŐADÁSAINK:

 

Az egyes előadások jegyára: 3500 Ft, de van lehetőség MIKRO Fesztivál (Színházterem) Bérletet vásárolni.

A bérlet ára: 15.000 Ft

 

Szenvedélyünk a színház!

A jó színház pedig a hivatásunk. 

A Bartók Színház vezetőiként az egyik fontos feladatunk – mind a saját, mind a meghívott előadások tekintetében –, hogy a legjobbat nyújtsuk a közönségünknek. Éppen ezért a kultúra területén hosszú távban gondolkodva, hagyományteremtő szándékkal hívjuk életre a MIKRO Fesztivál programját. 

Az egyhetes fesztivál keretében, a folyamatosan változó, sok problémával küzdő, de mégis élő és lüktető színházi kultúra jeles alkotásait látjuk vendégül Dunaújvárosban. A Bartók színpadain, sűrített formában mutatjuk meg a város és a régió közönségének az általunk kiemelkedőnek tartott „mikro” produkciókat: monodrámákat, stúdióelőadásokat.

Kívánom, hogy ez a fesztivál alkotónak és befogadónak is egyaránt a találkozás örömét és élményét adja majd. Olyan valós és szellemi eseménnyé váljon idővel, ahol önfeledten tudunk eszmét cserélni, ha kell vitázni, szórakozni, de mindenekelőtt együtt lenni és ünnepelni.

Ünnepelni a színházat és ezáltal kicsit talán jobban megismerni egymást és önmagunkat.

Csadi Zoltán 

Művészeti Igazgató, 

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza


MIKRO Fesztiváli bérletvásárlásra van lehetőség nyitvatartási időben jegypénztárunkban,
illetve online a Jegy.hu-n: >> ONLINE BÉRLETVÁSÁRLÁS <<


5 előadást tartalmazó STÚDIÓBÉRLET: 15.000 Ft

5 előadást tartalmazó SZÍNHÁZTERMI BÉRLET: 15.000 Ft

Továbbá folytatjuk a nagy sikernek örvendő 5 előadásos Szabadbérlet konstrukciót a fesztiválra is, amely vásárlásakor ki kell választani, mely fesztivál előadásokat tervezi megtekinteni!

A szabadbérlet ára 15.000 Ft.


Új Meseszínpadunkon pedig 1000 Ft-os jegyáron többféle bábjátékot tekinthetnek meg
akár családilag, akár csoportosan nézőink.

Jegyfoglalásra van lehetőség a Szervezés elérhetőségein (25/402-598, szervezes@bartokszinhaz.hués személyesen jegypénztárunkban, de a jegyfoglalásokat a foglalástól számított 1 héten belül meg kell vásárolni!

 

Előadásainkra van lehetőség online jegyet váltani az alábbi linken: 


 

 

❗A műsorváltozás jogát fenntartjuk.❗

❗Az előadások látogatása mindig a hatályban lévő szabályozások szerint lehetséges!❗

 

Egyéb

MÁJUSI MŰSORAJÁNLÓ ÉS MIKRO FESZTIVÁL A BARTÓKBAN!

 

 

>> MÁJUSI MŰSORAJÁNLÓ << 

 

A Zenthe Ferenc Színház bemutatja: Tracy Letts: AUGUSZTUS OKLAHOMÁBAN (fekete komédia)

  • Az előadás időpontja: MÁJUS 6. péntek 19 óra

Az Augusztus Oklahomában, az elmúlt évek egyik legnagyobb amerikai Broadway-sikere volt Tracy Letts többszörös Tony- és Pulitzer-díjas tragikomédiája.

A fanyar humorú, sziporkázó párbeszédekkel teletűzdelt színművet a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház vendégjátékában láthatja a dunaújvárosi közönség.

Szereplők között láthatjuk Vándor Évát, Bozó Andreát, Kovács Vandát.

RENDEZŐ: Susán Ferenc

Jegyek még vásárolhatók: https://bit.ly/augusztusoklahomaban

 


A Rózsavölgyi Szalon vendégjátéka: Zalán Tibor: EL KELL MONDANOM

  • Az előadás időpontja: MÁJUS 18. szerda 15 óra (A 19 órási előadásra minden jegy elkelt!)

Babérkoszorú-díjas Zalán Tibor a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója. Új darabját a Rózsavölgyi Szalon felkérésére írta, címe: El kell mondanom.

Előadják: Kútvölgyi Erzsébet, Ágoston Péter, Fekete Linda, Auksz Éva, Cserna Antal, Ozsgyáni Mihály, Őze Áron

RENDEZŐ: Őze Áron

Online jegyvásárlás: https://bit.ly/elkellmondanom

 

 

Fotó: Ónodi Zoltán

 


A Gyulai Várszínház vendégjátéka: Szilágyi Enikő: MI LENNÉK NÉLKÜLED? (Egy erdélyi színésznő vallomásai, Jászai Mari emlékiratainak felhasználásával)

  • Az előadás időpontja: MÁJUS 22. vasárnap 19 óra

Írta, rendezte és előadja: Szilágyi Enikő

Dramaturg: Elek Tibor

Online jegyeladás: https://bit.ly/milenneknelkuled

Fotó: Kiss Zoltán


ÁPRILISI BEMUTATÓNK: LÁBNYOMLISELOTTE ÉS A MÁJUS

  • Következő előadásaink: május 7. szombat 19:00 és május 20. péntek 19:00

A Bartók Kamaraszínház tánctagozata Bartók Táncszínház néven, a Föld napján mutatta be legújabb produkcióit, két egyfelvonásos táncelőadást. Az első egy „öko-táncelőadás”, címe: Lábnyom, amely modern táncstílusokkal kombinálva mutatja be Földünk helyzetét. A második: Liselotte és a május: újszerű mozgásvilágon keresztül meséli el egy nő történetét – Pozsgai Zsolt műve alapján. Tartsanak velünk, és beszéljen helyettünk a mozgás, a látvány és a zene.

Táncszínházunk két kiváló táncosa, Dunaveczki Éva és Bánházy Eszter most koreográfusként és rendezőként is megmutatják tehetségüket.

Online jegyvásárlás: https://bit.ly/labnyom_liselotte

 

Fotó: Ónodi Zoltán

 

SZÍNHÁZI BESZÉLGETÉSEK

KÖTELEZŐK – KONCEPCIÓK – A vadkacsa (Május 12. csütörtök 17 óra)

„MŰVÉSZI PÁLYÁK” – Ruttkai Éva (Május 26. csütörtök 17 óra)

A Kötelezők – Koncepciók és „Művészi pályák” című programunkat a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársaival együttműködve hozzuk létre. A programot Dr. Gajdó Tamás színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tudományos munkatársa, illetve Csadi Zoltán színész, színháztörténész, a Bartók Színház művészeti igazgatója vezetik.

A program minden érdeklődő számára nyitottak!

A jegy ára: 200 Ft
Helyszín: Stúdióterem
Időtartam: 90 perc szünet nélkül

 

MÁJUSI műsorfüzetünket online is meg tudja tekinteni: https://bit.ly/bartokmajus

A BARTÓK SZÍNHÁZ honlapján szintén megtalálja májusi előadásainkat: http://bartokszinhaz.hu/esemenyek/2022-05/

 

Jegyfoglalásra van lehetőség a Szervezés elérhetőségein (25/402-598, szervezes@bartokszinhaz.hués személyesen jegypénztárunkban, de a jegyfoglalásokat a foglalástól számított 1 héten belül meg kell vásárolni!

 

Előadásainkra van lehetőség online jegyet váltani az alábbi linken: 


 

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

 

Kedves Közönségünk!

Ünnepelünk. Színházakat, színészeket, alkotókat, színházi dolgozókat, közönséget. 1992. július 14-én szavazta meg Dunaújváros Közgyűlése a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Pont harminc évvel ezelőtt. Az egykori döntés jubileuma is inspirált minket, amikor elhatároztuk, hogy országos kamarafesztivált szervezünk itt. Bartók Béla progresszív etűdjeinek kifejezését kölcsön véve – „színházi mikrokozmoszt” formálunk egy hét alatt. Először rendezzük meg a MIKRO Fesztivált, és reméljük, hagyomány lehet belőle. Sokszínű a program, mert sokszínű a színház. A kamarajellegű előadások pedig még közelebb hozzák a nézőkhöz a színészt. A velünk élő színházat.

Külön megtiszteltetés számunkra, hogy a MIKRO fővédnökségét Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus vállalta, akinek a fesztivál idején kiállítása is nyílik a Bartók Aula Galériában.

Várjuk Önöket szeretettel!

Legyen közös ünnepünk a MIKRO Fesztivál!

Őze Áron
Igazgató,
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

 

A MIKRO Fesztivál műsorfüzetét online is meg tudja tekinteni: https://bit.ly/fesztivalmusorfuzet


A BARTÓK SZÍNHÁZ honlapján is megtalálja júniusi programjainkat: http://bartokszinhaz.hu/esemenyek/2022-06/

 

MIKRO FESZTIVÁL

2022. JÚNIUS 5-12. között a BARTÓK SZÍNHÁZBAN megrendezésre kerül a MIKRO FESZTIVÁL!


STÚDIÓTERMI ELŐADÁSAINK:

 

Az egyes előadások jegyára: 3500 Ft, de van lehetőség MIKRO Fesztivál (Stúdióterem) Bérletet vásárolni.
A bérlet ára: 15.000 Ft



SZÍNHÁZTERMI ELŐADÁSAINK:

 

Az egyes előadások jegyára: 3500 Ft, de van lehetőség MIKRO Fesztivál (Színházterem) Bérletet vásárolni.

A bérlet ára: 15.000 Ft

 

Szenvedélyünk a színház!

A jó színház pedig a hivatásunk. 

A Bartók Színház vezetőiként az egyik fontos feladatunk – mind a saját, mind a meghívott előadások tekintetében –, hogy a legjobbat nyújtsuk a közönségünknek. Éppen ezért a kultúra területén hosszú távban gondolkodva, hagyományteremtő szándékkal hívjuk életre a MIKRO Fesztivál programját. 

Az egyhetes fesztivál keretében, a folyamatosan változó, sok problémával küzdő, de mégis élő és lüktető színházi kultúra jeles alkotásait látjuk vendégül Dunaújvárosban. A Bartók színpadain, sűrített formában mutatjuk meg a város és a régió közönségének az általunk kiemelkedőnek tartott „mikro” produkciókat: monodrámákat, stúdióelőadásokat.

Kívánom, hogy ez a fesztivál alkotónak és befogadónak is egyaránt a találkozás örömét és élményét adja majd. Olyan valós és szellemi eseménnyé váljon idővel, ahol önfeledten tudunk eszmét cserélni, ha kell vitázni, szórakozni, de mindenekelőtt együtt lenni és ünnepelni.

Ünnepelni a színházat és ezáltal kicsit talán jobban megismerni egymást és önmagunkat.

Csadi Zoltán 

Művészeti Igazgató, 

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza


MIKRO Fesztiváli bérletvásárlásra van lehetőség nyitvatartási időben jegypénztárunkban,
illetve online a Jegy.hu-n: >> ONLINE BÉRLETVÁSÁRLÁS <<


5 előadást tartalmazó STÚDIÓBÉRLET: 15.000 Ft

5 előadást tartalmazó SZÍNHÁZTERMI BÉRLET: 15.000 Ft

Továbbá folytatjuk a nagy sikernek örvendő 5 előadásos Szabadbérlet konstrukciót a fesztiválra is, amely vásárlásakor ki kell választani, mely fesztivál előadásokat tervezi megtekinteni!

A szabadbérlet ára 15.000 Ft.


Új Meseszínpadunkon pedig 1000 Ft-os jegyáron többféle bábjátékot tekinthetnek meg
akár családilag, akár csoportosan nézőink.

Jegyfoglalásra van lehetőség a Szervezés elérhetőségein (25/402-598, szervezes@bartokszinhaz.hués személyesen jegypénztárunkban, de a jegyfoglalásokat a foglalástól számított 1 héten belül meg kell vásárolni!

 

Előadásainkra van lehetőség online jegyet váltani az alábbi linken: 


 

❗A műsorváltozás jogát fenntartjuk.❗

❗Az előadások látogatása mindig a hatályban lévő szabályozások szerint lehetséges!❗

 

Egyéb

HAMLEAR előadás a HÍRÖS AGÓRÁBAN!

 

HAMLEAR előadás a HÍRÖS AGÓRÁBAN!

 

Jó estét, Kecskemét! ❤️

Boldogan jöttünk, és hoztuk a Hamleart. Mindjárt kezdődik az előadás a Hírös Agórában. Köszönjük a meghívást. ❤️

És ezzel elindult a Bartók Kamaraszínház országos vendégjáték-sorozata. A fotók a kecskeméti színpadi próbán készültek. ✌️

 

Fotók: Ónodi Zoltán

Egyéb

Az évad utolsó premierje: LÁBNYOM – LISELOTTE ÉS A MÁJUS

 

 

Bemutattuk az évad utolsó stúdiótermi darabját!

 

 

A Bartók Kamaraszínház tánctagozata, a Bartók Táncszínház 2022. április 22-én, a Föld napján mutatta be legújabb produkcióit, két egyfelvonásos táncelőadást.

Az első egy „öko-táncelőadás”, címe: LÁBNYOM, amely modern táncstílusokkal kombinálva mutatja be Földünk helyzetét.

A második: LISELOTTE ÉS A MÁJUS: újszerű mozgásvilágon keresztül meséli el egy nő történetét – Pozsgai Zsolt műve alapján.

Tartsanak velünk, és beszéljen helyettünk a mozgás, a látvány és a zene.
Táncszínházunk két kiváló táncosa, Dunaveczki Éva és Bánházy Eszter most koreográfusként és rendezőként is megmutatják tehetségüket.

 

Az előadás következő időpontjai:
május 7. szombat 19:00
május 20. péntek 19:00

 

Fotók: Ónodi Zoltán

Egyéb

VERSBEN A VÁROS eredményhirdetés és beck@grecsó irodalmi est

 

VERSBEN A VÁROS eredményhirdetés és beck@grecsó irodalmi est

 

Vasárnap este csodálatos zenei és irodalmi élményben lehetett része azoknak, akik ellátogattak a beck@grecsó – „Hoztunk valamit magunkból” pódiumestre, melyen Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenélt és verselt. Az előadásukat követő vastaps alapján lenyűgöztek mindenkit!

.
Előtte pedig – a magyar költészet napjának előestéjén – ők hirdették ki a nyerteseit a Versben a város című dunaújvárosi verspályázatnak, amelyet a József Attila Könyvtárral közösen szervezett a színház. Hatvan vers érkezett a pályázatra.

1. helyezést ért el Ihos Krisztina a Dunaújvárosi szerelem című versével
2. lett: Keve Mártonné az Újvárosi életem című verssel
3. hely: Kondor Károlyné Egy szelet Dunaújváros című vers

Különdíjat kapott Nagy Dóra, az Arany János Általános Iskola pedagógusa, aki ösztönözte a tanulókat versírásra.
Szintén különdíjat kapott a 12 éves Csató Viktória az Ott, ahol a Duna című verséért.

Gratulálunk a díjazottaknak, és gratulálunk mindazoknak, akik részt vettek a pályázaton. Köszönjük, hogy versbe foglalták imádott városunkat.

A zsűri – amelynek tagjai voltak: Tóth Éva (könyvtárigazgató), Őze Áron (színházigazgató) és Csadi Zoltán (a színház művészeti vezetője) – úgy értékelt, hogy olyan remek versek születtek, hogy gondolkodnak, miként lehet őket megjelentetni.✌️

 

 

 

Bezárás