Nézzen be hozzánk

Keresési eredmények

NÉGY ÉVSZAK / A FALKA

Négy Évszak / A falka

NÉGY ÉVSZAK / A FALKA

Táncjáték  /  10 éves kortól  /  80 perc egy szünettel

Táncjátékunk két felvonásban tekinthető meg, a Négy évszak és A falka címeken. A két felvonás két különböző történetet mesél el, mégis a két rész együtt alkot egy kerek egészet.

NÉGY ÉVSZAK

Antonio Vivaldi Négy Évszak című műve adja táncjátékunk alapját. A zeneműnek több értelmezése is létezik, előadásunkban teljes egészében és eredeti hangzásban szólal meg. Jelen olvasatban az élet lefolyása jelenik meg az évszakokban: gyermekkor, ifjúkor, felnőttkor és időskor/halál, mai közegben, aktuális kérdéseket körüljárva. Táncjátékunkban Hip-Hop, kortárs és néptánc mozdulatok keverednek a klasszikus zene dallamaira.

Rendező-koreográfus: Hernicz Albert

A FALKA

Táncjátékunk a kisebb, zárt csoportokban kialakuló hierarchikus rendről, annak változásairól és következményeiről szól. Tudatosan használva a stúdióterem intimitását –  ezt beemelve és beépítve a produkcióba – egy különleges hangvételű kortárs táncszínházi produkciót tárunk Önök elé, ezzel is segítve a műfaj szélesebb körű megismertetését, és a fiatal közönség táncszínházra való nevelését és a táncszínházi formanyelv megértését.

Rendező-koreográfus: Vári Bertalan

A jegyek ára 1500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1200 Ft.

NÉGY ÉVSZAK – A FALKA / táncjáték Budapest tájelőadás

NÉGY ÉVSZAK / A FALKA

Táncjáték / 10 éves kortól / 60 perc

Táncjátékunk a kisebb, zárt csoportokban kialakuló hierarchikus rendről, annak változásairól és
következményeiről szól. Tudatosan használva a stúdióterem intimitását – ezt beemelve és beépítve a produkcióba – egy különleges hangvételű kortárs táncszínházi produkciót tárunk Önök elé, ezzel is segítve a műfaj szélesebb körű megismertetését, és a fiatal közönség táncszínházra való nevelését és a táncszínházi formanyelv megértését.

Rendező-koreográfus: Vári Bertalan

Szereplők: Dunaveczki Éva / Hahn Jusztina / Hernicz Albert / Jaklics Liliána / Kovács Dénes / Perger Balázs / Plesovszki Petra / Bánházy Eszter / Simon Gergő / Széchenyi Krisztián / Zolja Adél

A jegyek ára 1500 Forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 1200 Forint.

Fotó: Őri György

advert-image

Virtuális Színház – Négy Évszak A Falka

Virtuális Színház – Négy Évszak A Falka

Nem hagyjuk a várost kultúra nélkül!

Hozzuk ki a legjobbat ebből az átmeneti időszakból, ezért életre keltettük a “Virtuális Színházat”, ahol korábbi előadásainkat élvezhetik. Minden kedden és csütörtökön 19 órakor az online csatornánkon: https://www.twitch.tv/bartokszinhaz

Jó szórakozást kívánunk, kérjük osszák meg, hogy minél többen tudják élvezni a kulturális muníciót!

NÉGY ÉVSZAK / A FALKA

Táncjáték  /  10 éves kortól  /  80 perc egy szünettel

Táncjátékunk két felvonásban tekinthető meg, a Négy évszak és A falka címeken. A két felvonás két különböző történetet mesél el, mégis a két rész együtt alkot egy kerek egészet.

NÉGY ÉVSZAK

Antonio Vivaldi Négy Évszak című műve adja táncjátékunk alapját. A zeneműnek több értelmezése is létezik, előadásunkban teljes egészében és eredeti hangzásban szólal meg. Jelen olvasatban az élet lefolyása jelenik meg az évszakokban: gyermekkor, ifjúkor, felnőttkor és időskor/halál, mai közegben, aktuális kérdéseket körüljárva. Táncjátékunkban Hip-Hop, kortárs és néptánc mozdulatok keverednek a klasszikus zene dallamaira.

Rendező-koreográfus: Hernicz Albert

A FALKA

Táncjátékunk a kisebb, zárt csoportokban kialakuló hierarchikus rendről, annak változásairól és következményeiről szól. Tudatosan használva a stúdióterem intimitását –  ezt beemelve és beépítve a produkcióba – egy különleges hangvételű kortárs táncszínházi produkciót tárunk Önök elé, ezzel is segítve a műfaj szélesebb körű megismertetését, és a fiatal közönség táncszínházra való nevelését és a táncszínházi formanyelv megértését.

Rendező-koreográfus: Vári Bertalan

hirek

Folytatjuk Virtuális Színház előadásainkat!

CSAKIS EGYÜTT TEHETÜNK EGYMÁSÉRT! NEM HAGYJUK A VÁROST KULTÚRA NÉLKÜL!

Kedves Nézőink, Barátaink!

A Bartók Kamaraszínház teljes társulata és minden munkatársa nagyon köszöni Önöknek, hogy támogatják a kezdeményezésünket, hogy ebben a kritikus időszakban virtuálisan közvetítjük a kultúrát, a színházi előadásainkat. Folytatjuk a Virtuális Színházunkat áprilisban is. Előtte még, március 31-én, kedden 19 órakor az elképesztően nagy sikerrel játszott Rák Jóskát láthatják, Háy János darabját. A hatalmas érdeklődésnek hála csatornánkat immár több mint 10 ezren látogatták, köszönjük és hálásak vagyunk a sok pozitív visszajelzésért.

Nem hagyjuk a várost kultúra nélkül! Őze Áron igazgató bejelentette, hogy a következő évadban minden dunaújvárosi egészségügyi dolgozónak ingyenes lesz a színház. Most ők vannak értünk, akkor mi leszünk értük.

Online csatornánk: https://www.twitch.tv/bartokszinhaz

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra! #maradjotthon

Március 31. 19 óra Rák Jóska – Tragikomédia / 14 éves kortól / 150 perc egy szünettel
leírás: https://bit.ly/rakjoska

Április 2. 19 óra Anconai szerelmesek igazi olasz zenés komédia
leírás: https://bit.ly/anconaiszerelmesek

Április 7. 19 óra Sajtkirály – Mesejáték / 6 éves kortól / 130 perc
leírás: https://bit.ly/sajtkiraly

Április 9. 19 óra Ájlávju – Jókedvű musical revü / 14 éves kortól / 150 perc
leírás: https://bit.ly/ajlavju

Április 14. 19 óra Üvegcipő – Vígjáték / 14 éves kortól / 180 perc
leírás: https://bit.ly/uvegcipo

Április 16. 19 óra Négy évszak / A Falka – Táncjáték / 10 éves kortól / 80 perc
leírás: https://bit.ly/4evszakafalka

Április 21. 19 óra Padlás – félig mese – félig musical mesemusical / 150 perc
leírás: https://bit.ly/padlas

Április 23. 19 óra Top Dogs – Túlélési tréning menedzsereknek 14 éves kortól / 90 perc
leírás: https://bit.ly/topdogs_bartokszinhaz

Bezárás