Nézzen be hozzánk

Category

Egyéb

Egyéb

A LIGETET HIVATALOSAN IS LEZÁRTUK, AZ ÉVADOT DUPLÁN IS MEGNYITOTTUK!

 

Szombaton tartottuk Ligetzáró/Évadnyitó eseményünket, ahol változatos programmal vártuk kicsiket és nagyokat egyaránt.

A Fanyűvő Játékpark 16 órától késő estig várta a természetben játszani vágyó gyerekeket szüleikkel.

17 órától megismerkedhettünk Ann-Droiddal, a program szintén a gyermekeknek kedvezett. A különleges előadás a színházat a legújabb digitális technikákkal ötvözte. Rajzolt látványvilág, okos LED kosztüm, egy robotlabda és egy drón is színesítette ezt a csodálatos mesevilágot!

18 órától a Dunaújvárosi Vegyeskar szórakoztatta az érdeklődőket. A koncerten az együttes világi repertoárjának néhány hangulatos gyöngyszeme csendült fel a liget hangulatos tereiben.

19 órakor Őze Áron igazgató köszöntötte a nézőket, majd egy kvízjátékkal megnyitotta A Család Évadát. Ezúton is gratulálunk a helyes válaszadóknak, akik egy páros belépőt nyertek bármely saját előadásunkra. Felhívjuk figyelmüket, hogy nyereményüket évadunk végéig használhatják fel!

20 órától a Tótin Trió koncertjét hallgathatták meg. A Tótin trió egy családi formáció. A dunaújvárosi közönség már jól ismerheti őket, mivel első fellépésük 2012-re datálható, s azóta számos alkalommal hallhatták játékukat különböző városi rendezvények alkalmával. Repertoárjuk széles körű, a barokk korszaktól egészen a kortárs zeneszerzők műveiig terjed, a legkülönfélébb műfajok zenéinek átiratait játsszák a klasszikus zenétől a jazzig. Előadásukban felcsendültek népszerű, a széles hallgatóság körében is jól ismert dallamok és igazi zenei csemegék, amelyek csak ritkán szólalnak meg ebben a hangszerelésben.

Programjainkat követően szeptember 3-án, hétfőn, színházunk a Társulati Ülésen hivatalosan is megnyitotta az évadot. Őze Áron elmondta, milyen bemutatókkal és változatos programokkal készülünk a következő évadra.

Az ülésen megtisztelt minket jelenlétével Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester, aki pár mondatban köszöntötte színházunkat, és sok sikert kívánt a következő évadunkhoz. Elmondta, látja, hogy kemény munka folyik nálunk, és úgy gondolja, jó úton haladunk, ezt kell folytatni a későbbiekben is. Az ő szavaival élve, színházunk “sikerre van ítélve”. Köszönetet mondott továbbá a munkáért, amit színházunk Dunaújvárosért tesz. Egyet mi is kijelenthetünk: a munkát a jövőben is folytatni fogjuk! Résztveszünk a városi eseményeken, a Petőfi Művészeti Liget programjaival színesítjük várusunk kulturális életét.

Saját előadásaink mellett több vendégelőadást is láthatnak nézőink, ilyen a például a Ben Hur, a Madách Színház vendégjátéka, Szerednyey Béla főszereplésével. 

Sipos Imrével elmondták, A Család Évadában egy új bérletet indítunk, mely egy táncszínházi bérlet. A bérlet négy táncjátékot tartalmaz, négy külnöböző színház vendégjátékával. 

Természetesen előadásaink, programjaink mellett az idei évadban is helyszínt biztosítunk városi rendezvényeknek, díjátadóknak, gáláknak.

Őze Áron külön gratulált Csadi Zoltán igazgatóhelyettesnek, társulatunk színészének, rendezőnek, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésért. A lenti videóban megtekinthetik az interjút, melyet Csadi Zoltánnal a D+ Televízió készített.

 

Fotó: Ónodi Zoltán.

Egyéb

ÜVEGCIPŐ A VIDOR FESZTIVÁLON!

MOLNÁR FERENC AZ ÜVEGCIPŐ CÍMŰ VÍGJÁTÉKA A NYÍREGYHÁZI VIDOR FESZTIVÁLON!

Az előadást ma 19 órától tekintheti meg a közönség!

Hatalmas megtiszteltetés a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza számára, hogy immáron több éve képviselheti magát színvonalas előadásokkal a fesztiválon.

Rendező: CZAJLIK JÓZSEF

 

Két erős nő küzd a szabadságért. Két erős nő küzd a szabadsággal. Két erős nő teremt álomvilágot, hogy elviselhető legyen a valóság, vagy éppen teremti a maga képére a valóságot, hogy el tudja viselni az álmait. Két erős nő menekül maga elől, pedig semmi másra nem vágynak csak a nekik járó fikarcnyi boldogságra.

Mindkét nő lábára ráillik a mesebeli üvegcipő, de létezik-e az a rettenthetetlen herceg, aki kiszabadítja a gyötrelmes mindennapokból szíve választottját? Ha Irma, a rebbenékeny kiscseléd vágyakozik, az féktelen költészet, hagymázas vadregény, az ébredező nőiesség ezernyi színe. Ha Adél, a büszke panziótulajdonos vágyakozik, az józan megfontolás, szigorú praktikum, az érett nőiesség ezernyi színe. Irma költészetté éli a banalitást, Adél méltósággá vágyja a szürkeséget.

Két zavart férfi sodródik józanul. Két zavart férfi sodródik lázasan. Két zavart férfi menekül a saját magára erőszakolt rendbe, hogy ne kelljen bevallani milyen is a valóság. Egyikük mér, számol, leképez, szabályszerűség és geometria az egész zord világ, másikuk méreget, számolgat, leképzeleg, kéjes lebegés és gyönyörű véletlen a szűkre szabott mindenség.

Mindkét férfi zsebében egy-egy üvegcipő lapul, de észreveszik-e mikor és kinek kell a lábára illeszteni? Ha rend van, akkor minden rendben van, ha a rendetlenség rendszeres, akkor nincs semmi baj. Ha Sipos Lajos rendez, akkor nincs kérdés, nincs rögtönzés, nincs pardon. Ha Császár Pál rendezget, akkor semmit se muszáj, semmi se lehetetlen, semmi sem halálkomoly. Az erős férfi retteg a változástól, a férfierő a kényelem kiszolgáltatottja.

Szerelmi sokszög, három felvonás, sok kis hazugság. Egy ebéd, egy lagzi, egy kihallgatás. Fülledt készülődés, konok mulatság, megszeppent vallomás. Mennyire szabad a magyar lélek? Mit vesz be a magyar gyomor? Milyen varázslat a magyar tündérmese? Férfiak és nők sírnak és nevetnek, rejtőzködnek és rejtegetnek, menekülnek és kitartanak, amíg meg nem találják azt a kis nyomorult fényt a másik szemében. Hátha végre belefeledkeznek a másikba és elfogadják saját magukat. Üvegcipővel vagy anélkül.

Szereposztás: Sipos Lajos: SIPOS IMRE / Irma: ERDÉLYI TÍMEA / Adél: KOVÁCS VANDA / Császár: GÉCZI ZOLTÁN / Házmester: KISS ATTILA / Házmesterné: POLGÁR LILLA / Adél anyja/Roticsné: VASVÁRI EMESE / Szakácső/Keczeli Ilona: TŐKÉS NIKOLETTA / Viola/Társalkodónő: LOSONCZI KATA / Stetner úr/Tanácsos: CSADI ZOLTÁN / Fényképész/Írnok: GASPARIK GÁBOR

Látvány: Őry Katalin / Dramaturg: Forgács Miklós / Súgó: Szekeres Petra / Rendezőasszisztens: Palkó Panka

Egyéb

LIGETZÁRÓ/ÉVADNYITÓ – programok kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

 

Vásárolják meg bérleteiket Ligetzáró-Évadnyitó rendezvényünkön még kedvezményes árakon!

Eseményünkön jegypénztárunk 15 órától nyitva tart!

 

Érdeklődjenek szeptemberi és októberi műsorkínálatunkról!

Felnőtteknek 9800 Ft / 8700 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 8800 Ft / 7700 Ft. 

Szeptember 3-tól bérleteiket felnőtteknek 11000 Ft / 9500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 10000 Ft / 8500 Ft értékben vásárolhatják meg!

 

advert-image
Egyéb

Csadi Zoltán a mai napon átvette a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését!

 

Csadi Zoltán a mai napon átvette a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését! Színházunk vezetősége, a társulat és a dolgozók nevében is sok szeretettel gratulálunk!


A Bartók Kamaraszínház társulatának színésze és egyben a színház igazgató-helyettese az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából, magas színvonalú szakmai tevékenységéért valamint a Rákóczi Alapítvány ügyvezetőjeként a határon túli magyar ifjúságért tett több éves áldozatos munkájáért a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését vehette át.

Csadi Zoltán egy felvidéki kis faluban, Feketenyéken született. Iskoláit is szülőföldjén végezte és az érettségit követően Budapesten folytatta tanulmányait. 2016-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakán, színjátékos szakirányon majd 2018-ban a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudományi mesterszakán szerzett diplomát.

Pályáját 2003-ban a Budapesti Kamaraszínházban kezdte, majd 2006-ban tagja lett a Bartók Kamaraszínház társulatának. 2014-ben a társulat titkos szavazatai alapján neki ítélték a Társulati díjat. Színházi emberként mestereinek tekinti: Balogh Zsolt filmrendezőt, Tordai Terit, Molnár Piroskát, Szakály Györgyöt.

Színészi feladatai mellett az elmúlt években figyelme a rendezés és dramatizálás irányába is fordult. 2007 óta több előadás szövegkönyvének létrehozása és a darabok színpadra állítása is köthető nevéhez (Párizs ege alatt, Nero, Bartók Orfeum, Anna, Orpheusz nyomában, Igazságtalanság, Mikrokozmosz). A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Petőfi Úti levelek című művéből készült diplomaelőadásával, az Útirajzok monodrámával számos helyen fellépett az országban, de Erdélyben, a Felvidéken, Kanadában és az Egyesült Államokban is bemutatta előadását.  

Sokoldalú színészként változatos feladatok találják meg. Legyen szó akár egy ifjú szerelmesről vagy egy elvakult menedzserről vagy akár a Lélekharang gonosz Császárjáról, Csadi Zoltán mindig az adott előadás egyik legjobb teljesítményét nyújtja. Alázattal és nagyon pontosan kelti életre szerepeit és empátiával éli karakterei minden hangsúlyát és mozdulatát. Munkájával színész és szerep tökéletes összhangjára törekszik. 

A színház mellett a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány ügyvezetőjeként 2003 óta aktívan dolgozik és tesz a határon túli magyar fiatalság képzésért, támogatásáért.

Az Alapítvány fő célkitűzése feloldani azokat az akadályokat (félreinformálás, izoláció, stb.) melyek miatt nehezebbé vált az elszakított területeken élők összetartozása, az egymás szeretetére való nevelés, az élet a nyitottság és a tolerancia jegyében. Ebben a szellemben dolgozva idén 25. alkalommal rendezték meg a Rákóczi Mozgótábor – Diákok Határok Nélkül programot 100 külhoni magyar fiatal részvételével. Rákóczi Találkozók és konferenciák rendezésével, Ösztöndíj program és Étkeztetési program működtetésével egész évben tevékenykednek a fenti célok megvalósításáért.

 

 

 

Egyéb

Rák Jóska, dán királyfi a gyulai Shakespeare Fesztiválon – Kolbert Zoltán Márió szemével

 

Rák Jóska, dán királyfi immáron a 4. fesztiválján

  1. rész

Nagy megtiszteltetés, hogy Őze Áron igazgató úr megbízásából Gyulára utazhattam a Rák Jóska, dán királyfi című előadásra Sipos Imre rendezésében, amit a Shakespeare Fesztivál keretein belül rendeztek meg.

Az utazás nagyon hosszú volt, de szerencsére a jó társasági hangulat ezt feledésbe merítette.

A színészek fél négykor kezdték el a részpróbát, ami azt jelenti, hogy a darabnak csak bizonyos jeleneteit próbálták le, hogy ezen a színpadon, mennyire hatékonyan és könnyedén lehet a munkát elvégezni. A hangulatra nem volt panaszunk, sok nevetéssel és közben rengeteg feladattal telt el a körülbelül negyven perc. A rövid jeleneteket újra és újra megtekinteni elképesztő érzés volt. Ezek után 10 perc szünet következett, majd elkezdődött a teljes próba, ahol a darabot elejétől a végéig lepróbálták gond nélkül. Ennek 7 órakor vége lett, és mindenki elment kávézni, majd pedig készülődni, hogy élesben is megmutathassák a közönségnek.

  1. rész

Az előadás előtti pillanatokban a nézők már izgatottan várták a kezdést. Az első pillanattól fogva mindenki nevetett, és jól szórakozott jómagammal együtt. Az első felvonás után megkérdezett emberek mindegyike csak dicsérni tudta ezt az egyébként remekül összeállított és kidolgozott előadást. Érdekes, volt olyan személy, aki nem először látta a darabot, de mégis annyira tetszik neki, hogy ki nem hagyta volna. A második felvonás hasonló izgalommal töltötte el a közönséget, mint korábban. A darab ezen része, viszont nagy komolyságot igényel a mondanivalója, amit a nézőtéren ülő személyek teljesen megértettek. Az előadás után megkérdezettek még a hatása alatt voltak annak, amit láttak, és szerintem szinte mindenkit gondolkodásba ejtett. Mindenkinek szeretnék gratulálni, a színészeknek, és a háttérmunkásoknak is, hiszen egy darabot csak közös erővel lehet létrehozni, amiből senki nem hiányozhat.

Kolbert Zoltán Márió

Egyéb

ÉVADZÁRÓ A BARTÓKBAN!

 

ÉVADZÁRÓ A BARTÓK KAMARASZÍNHÁZBAN!

 

Őze Áron igazgató, Sipos Imre művészeti igazgató és Csadi Zoltán igazgatóhelyettes ünnepélyes keretek között június 15-én zárták le A Szolgálat Évadát, és hirdették meg A Család Évadát.

A színház dolgozói, zsöllyései és a sajtó volt hivatalos a pénteki ünnepségre.

Őze Áron igazgató, melyen értékelte az évadot, köszönetet nyilvánított mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ilyen sikeres időszakot tudjunk magunk mögött.

Csadi Zoltán igazgatóhelyettes bemutatta, milyen új felületeken jelenünk meg az idei évadtól, elmondta azt is, hogy nem állunk meg, folytatjuk színházunk népszerűsítését, hogy a lehető legtöbb emberhez elérjen ebben a formában is a kultúra. Folytatjuk a kialakított marketing stratégiát. Beszélt arculatunkról, és elmondta, ezen a sikeres úton haladunk tovább Édes Gábor grafikussal, akinek köszönhetően elnyerhettük az Évad Legjobb Színházi Plakátja díjat a Frida Kahlo c. előadásunk plakátjával.

Sipos Imre művészeti igazgató bemutatta következő évadunk előadásait, melyben megtalálható lesz többek között zenés mesetájék, táncjáték, musical, színmű,  dráma és krimi is. Évadunk egyik nagy kihívása lesz az Oliver – Csadi Zoltán rendezésében -, melyben helyi fiatalok ismét bizonyíthatják tehetségüket.

Később sor került szokásos díjátadásunkra. A tavaly alapított Bartók díjjal együtt négy kategóriát nyerhetnek el színészeink és a dolgozók: Társulati díj, Kulissza dí, Teátrista díj. 

A Bartók díjat minden évben a színház vezetőségének szavazata alapján egy, nem művész munkakörben dolgozó háttér-szakembert díjaz. A Bartók-díjat az a kiemelkedó munkát végző kolléga kaphatja meg, aki kreativitásával, színházszeretetével, jó kommunikációs készségével, magas színvonalon képes a munkavégzésre. A díjat az idei évadban Feke Judit vehette át. 

A Társulati díjat a társulat két tagozatának tagjai titkos szavazással döntik el. Páros évben a prózai tagozat tagjai döntenek egy, az évadban magas művészi teljesítményt nyújtó színművészt díjazva. Páratlan évben a Bartók Táncszínház táncművészei szintén titkos szavazással döntenek egy táncművész díjazásáról. A díjat az idei évadban Jegercsik Csaba vehette át.

A színházi évad végén, a Bartók Kamaraszínház ajánlásával, a Zsöllye-tulajdonosok döntenek a Teátrista díj odaítéléséról. A díjat az egész évadban nyújtott magas művészi teljesítményért a színház társulati tagjai, vagy vendégművészei kaphatják. Az idei évadban a díjat Auksz Éva vehette át, aki az eseményen nem tudott jelen lenni, így a díját kisfia, Őze Nimród vette át. 

A Kulissza díjat minden évben a színház összes dolgozója, az egész társulat tikos szavazata alapján egy, nem művész munkakörben dolgozó háttér-szakembert díjaz. A Kulissza díjat az a kiemelkedó munkát végző kolléga kaphatja meg, aki kreativitásával, színházszeretetével, jó kommunikációs készségével, magas színvonalon képes a munkavégzésre. Az idei évadban ezt a díjat Dubai Péter vehette át. 

Bezárás