Jan De Hartog HITVESI ÁGY Vígjáték A történethez a nászéjszakán csatlakozunk, majd 35 éven át utazunk Agnes és Michael házasságának hullámvasútján. A könnyfakasztóan vicces – illetve könnyekig megható; a halálosan komoly – illetve végtelenül nevetséges helyzetek sorából kirajzolódik két ember egy életen át tartó kapcsolata, amit a szeretet számtalan arca tart életben. A dráma 1952-ben Tony-díjat nyert. Az elsöprő sikerű keserédes komédiát azóta már számos nyelven bemutatták, film is készült belőle, és musicalként is játszották. . Fordította és átdolgozta: Brestyánszki…
Tudj meg többet »A VERÉB Zenés játék „A múltam nem rendeződik bölcsen körém. Arcok, testek lökdösődnek mondván: „Én, én elsőnek!” Vannak boldog pillanatok, de aztán jön a többi, jóval számosabb. De még bármi megtörténhet velem az utolsó számadás napjáig.” (Edith Piaf) Mi történik akkor, ha a fiatal, élete első nagy fellépésére készülő Edith találkozik az élete végén járó önmagával, Piaffal. Közös múltjukat felidézve együtt jutnak arra a pontra, ahonnan az események sora Edithnek még a jövő, Piafnak már a múlt. Hogyan dönt Edith,…
Tudj meg többet »Sean Grennan MOST AKKOR romantikus vígjáték Néha megváltoztathatja az életünket, ami az utolsó hívás után történik… Egy este, 1981-ben, Jamie épp bezárja a bárt, ahol dolgozik, amikor egy kétségbeesett idegen arra kéri őt és barátnőjét, Abbyt, hogy üljenek le vele egy italra. Kétezer dollárt kínál nekik. Ennyi pénzt keresni, ilyen rövid idő alatt – ki ne élne ezzel a lehetőséggel? Beszélgetni kezdenek, hármasban. A férfi szokatlanul sokat tud a pár múltjáról, jelenéről és a döntéseikről. Vagyis az életükről. Az…
Tudj meg többet »MÁJUS 1. A BARTÓKNÁL! A Bartók Színház is nagyon készül a május 1-jei Sugárúti Fesztiválra. Lehet jelmezeket bérelni nálunk! Jöjjenek, gyertek! Tegyük még színesebbé az idei fesztivált! Április 30-án (szerdán) 10 és 16 óra között nyitjuk meg Önöknek a fesztiválos jelmeztárunkat a színház B épületében (régi óvoda). A ruhák bérlése ingyenes, de kaucióhoz (1.000-10.000 forint) kötött. Fizetni csak készpénzzel lehet! A ruhákat május 5-én és 6-án lehet visszahozni, és akkor kapják vissza a kauciót. Kolléganőink, akik szeretettel várják az érdeklődőket…
Tudj meg többet »Sean Grennan MOST AKKOR romantikus vígjáték Néha megváltoztathatja az életünket, ami az utolsó hívás után történik… Egy este, 1981-ben, Jamie épp bezárja a bárt, ahol dolgozik, amikor egy kétségbeesett idegen arra kéri őt és barátnőjét, Abbyt, hogy üljenek le vele egy italra. Kétezer dollárt kínál nekik. Ennyi pénzt keresni, ilyen rövid idő alatt – ki ne élne ezzel a lehetőséggel? Beszélgetni kezdenek, hármasban. A férfi szokatlanul sokat tud a pár múltjáról, jelenéről és a döntéseikről. Vagyis az életükről. Az…
Tudj meg többet »CSEPPEK - Csecsemőszínházi előadás - Csipp, csepp csepereg, Elkezdődik a történet. Csipp, csepp szemereg, Sok kis cseppből tenger lesz. Csipp, csepp lepereg, A CSEPPEK életre keltenek. Csipp, csepp gyerekek, Játsszunk együtt veletek! A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a legkisebb korosztályt szólítja meg CSEPPEK című előadásával, melyben Lili tündér és Leli manó, a két jó barát együtt a kis CSEPP közönséggel fedezik fel, hogy mit is jelent az eső. Mert az eső nem csak az égből lehulló esőcseppeket…
Tudj meg többet »Kedves Nézőink, sajnálattal értesítjük Önöket, hogy betegség miatt elmaradnak a május 7-i A VERÉB és a május 9-i CSALÓDÁSOK című előadásaink! Kérjük Önöket, hogy a jegyek visszaváltása vagy másik előadásra való becserélése miatt keressék bizalommal a Bartók Színház Szervezését jegypénztári nyitvatartási időben, mindenben segítünk. Nyitvatartásunkról honlapunkon tájékozódhatnak: http://bartokszinhaz.hu/penztari-nyitva-tartas/ Elérhetőségeink: Tel.: 25/ 402 598 – e-mail: szervezes@bartokszinhaz.hu Köszönjük a megértésüket! ____________________________________________________________________________________________________________ A VERÉB Zenés játék „A múltam nem rendeződik bölcsen körém. Arcok, testek lökdösődnek mondván: „Én, én elsőnek!” Vannak boldog pillanatok,…
Tudj meg többet ». Berg Judit RUMINI TÜKÖR-SZIGETEN Családi musical a Firkin Zenekar dalaival . A Szélkirálynő legénysége hazafelé tart Egérvárosba, amikor egy strandolás alkalmával Sajtos Rozit megcsípi egy higanyhidra. A kezeletlen csípés végzetes, ezért a Szélkirálynő a Tükör-sziget felé veszi az irányt, hogy megszerezzék Rozi számára a szükséges ellenszert. Kiderül, hogy nem egy, hanem két sziget is van egymás mellett, ráadásul teljesen egyformák, egymás tükörképei. Milyen titkokat rejt a Tükör-vulkán? Kik azok a foncsorok? Miféle hercegre vár Vanita úrnő? Mit mutat a…
Tudj meg többet »Kedves Nézőink, sajnálattal értesítjük Önöket, hogy betegség miatt elmaradnak a május 7-i A VERÉB és a május 9-i CSALÓDÁSOK című előadásaink! Kérjük Önöket, hogy a jegyek visszaváltása vagy másik előadásra való becserélése miatt keressék bizalommal a Bartók Színház Szervezését jegypénztári nyitvatartási időben, mindenben segítünk. Nyitvatartásunkról honlapunkon tájékozódhatnak: http://bartokszinhaz.hu/penztari-nyitva-tartas/ Elérhetőségeink: Tel.: 25/ 402 598 – e-mail: szervezes@bartokszinhaz.hu Köszönjük a megértésüket! ____________________________________________________________________________________________________________ Kisfaludy Károly − Kovács Dominik − Kovács Viktor CSALÓDÁSOK zenés vígjáték Gazdagnak lenni szerencsés állapot, tervekben gazdagnak lenni pedig…
Tudj meg többet »______________________________ . Berg Judit RUMINI TÜKÖR-SZIGETEN Családi musical a Firkin Zenekar dalaival . A Szélkirálynő legénysége hazafelé tart Egérvárosba, amikor egy strandolás alkalmával Sajtos Rozit megcsípi egy higanyhidra. A kezeletlen csípés végzetes, ezért a Szélkirálynő a Tükör-sziget felé veszi az irányt, hogy megszerezzék Rozi számára a szükséges ellenszert. Kiderül, hogy nem egy, hanem két sziget is van egymás mellett, ráadásul teljesen egyformák, egymás tükörképei. Milyen titkokat rejt a Tükör-vulkán? Kik azok a foncsorok? Miféle hercegre vár Vanita úrnő? Mit mutat…
Tudj meg többet »