Interjú sorozatunkban havi rendszerességgel bemutatjuk a „láthatatlanokat”. Azokat a kollégákat, akik rendkívül sokat tesznek egy-egy színházi előadás sikeréért, de nem találkozunk velük a színpadon.
Szóljon nekik is a taps!
Vajda Géza hangtechnikus
Szeptemberben, a Pozsonyi Pikniken, a színházak bemutatkozásának ünnepén együtt képviseltük a Bartók Kamaraszínházat, együtt áztatott minket a szűnni nem akaró eső. Ott figyeltem fel arra, hogy közismert fővárosi színészek, rendezők, őszinte örömmel üdvözlik Gézát, nevetgélve beszélgetnek, anekdotáznak. Amikor erről említést teszek neki így felel:
1995 óta dolgozom a pályán, számtalan embert ismerek. Magam sem gondoltam volna, hogy olyan embereket említhetek majd jó ismerősként, mint például Psota Irén, Szilágyi Tibor, vagy Hofi Géza, akit az Anker közben lakva ismertem meg, nap, mint nap összefutottunk, beszélgettünk.
Soha nem vágytál a színpadra?
Voltam én színpadon, amatőr és félprofi népitáncosként, balett táncosként töltöttem a fiatalságom. Autószerelő szakmám van, ügyes kezű ember voltam, így amikor Szögi Csaba, a táncegyüttes vezetője elszerződött Budapestre elhívott magával.
Hol kezdődött a pályafutásod?
A Népszínházban. Ebből lett később a Budapesti Kamara Színház. Ruszt József rendezéseiben statisztáltam is, az Othellóban, Bánk bánban. Kiváló műhely volt. Itt rendezte Alföldi Róbert a Hajlam című darabot, Sopsics Árpád a Tisztogatás-t, hogy a kedvenceimet kiemeljem. Dolgoztam Csiszár Imrével és Tordy Gézával a Vágy villamosában. Napestig tudnám sorolni az ottani élményeket, hozzám közel álló művészeket, mint Szakonyi, Blaskó, Kamarás Iván. Szeretem a kihívásokat és talán emiatt is kedveltem Szegvári Menyhért rendezéseit a csodálatos Vári Évával a főszerepekben, mint a Cigánykerék, a Vértestvérek, a Piaf. A Gőzben Lang Györgyivel szintén felejthetetlen darab volt. Szép és meghatározó évek voltak.
Dolgoztam, mint ügyelő, díszítő, belekóstoltam a hangosítás fortélyaiba, majd ez utóbbinál maradva a Színház-és Filmművészeti Főiskolán szereztem meg a képesítést.
Mit jelent számodra a színház?
A színház szerelem. Szüleim gyakran vittek színházba és középiskolás koromban volt olyan tanárunk, aki fontosnak érezte, hogy megtanítson minket a kultúra szeretetére. Gyakran jártunk a Vígszínházba, Operába. Ezekben az években ivódott belém a színház levegője.
Volt idő, amikor nagyobb volt az anyagi megbecsülés, jól jött a nyári szünet is. Ám én igazi csapatjátékos vagyok, a legfontosabb számomra mindig a közösség volt, a színházban kialakult baráti kör. Éveken keresztül jártunk közösen nyaralni augusztusban a csopaki színházi üdülőbe családostól. Ezek jó összetartások voltak, pihentünk, beszélgettünk és izgalommal vártuk az évad kezdetét, mindannyiunkat érdekelt, hogy milyen bemutatók következnek.
Életem sok eseménye a színházhoz kötődik, 1983-ban még táncosként dolgoztam az István, a király-ban a Királydombon, az előadás után vonultam be katonának.
Mióta dolgozol a Bartók Kamaraszínházban?
6 éve. Ide kerülve Király Attila rendezésében, a Kabaré-ban debütáltam, máig szívesen emlékszem rá. Aztán jöttek sorra a kedves darabok: Valahol Európában, Twist Olivér. Legújabban a Tied a világ. Mindenkinek ajánlom, házibuli a javából.
Azt mondtad, hogy szereted a kihívásokat. Mindent meg tudtál eddig oldani?
Ha magam nem jövök rá a megoldásra, akkor tanácsot kérek. Vannak a szakmában szaktekintélyek, akiket volt szerencsém megismerni a pályán eltöltött 30 év alatt. Bárki segít, én is segítek bárkinek, működik a szolidaritás. Az a mondás járja, hogy szép lehetek, de jó nem. Mindenki hibázik. Vannak nehéz helyzetek. A múltkoriban éppen a Tied a világ egyik előadásán a keverőpult egyik digitális szekciója lefagyott. Nem volt egyszerű feladat megoldani, de az előadás ment tovább, a közönség nem érzékelt semmit.
