Nézzen be hozzánk

NEM LESZEK A JÁTÉKSZERED

NEM LESZEK A JÁTÉKSZERED

Slágermese a 60-as évekről élőzenével

 

Magyarország – 60-as évek. 1966-ban volt az első Táncdalfesztivál. Kovács Kati énekelte: „Én nem leszek sohasem a játékszered…” Megosztott első helyezést nyert (Toldy Máriával). Az idősebbek Koós János-, Korda György-, Toldy Mária-pártiakra szakadtak szét, a formálódó beatnemzedék Illés-, Metró-, Omega-, Kovács Kati-rajongókra. 1966-tól megjelentek a Centrum áruházak is. Konfekció volt „Ez a divat” módra. A gyárakban pedig az egyenrend egyenruhái. A miénk volt „legvidámabb barakk” a szocialista országok között. A Nem leszek a játékszered koncertszínházi előadásunk egykori slágerekkel mesél el egy történetet. Két énekes színésznő, öt zenész és a Bartók Színház tánctagozata közösen idézik elénk a már letűnt, de máig ható kort és annak hangulatát.

Az előadásban szereplő betétdalok szerzői:Bágya András, G.Dénes György, Gyulai Gaál János, Hajnal István, Horváth Jenő, László Endre, Polgár Tibor, Tomsits Rudolf az Umpa ügynökség engedélyével kerültek előadásra

 

SZEREPLŐK:
Kecskés Tímea, Siménfalvy Ágota
Táncművészek: Bánházy Eszter, Deák Bálint, Hahn Jusztina Sára, Halmosi Dzsenifer, Jaklics Liliána, Perger Balázs, Péter Szilvia, Széchenyi Krisztián, Zolja Adél, Végső Zsolt (Munkavezető szerepében)


ALKOTÓK:

Zenekar: Tótin Katalin (zongora)
Tótin István (klarinét)
Kis Alexandra (brácsa)
Károlyi Dóra (cselló)
Müller Tamás (dob)

Zeneszerző: Farkas Bence
Látványtervező: Rákay Tamás
Jelmeztervező asszisztens: Jaklics Liliána
Koreográfus: Dunaveczki Éva
Koreográfus asszisztens: Perger Balázs
Dramaturg: Balassa Eszter
Rendezőasszisztens: Szekeres Petra
Rendező: Csadi Zoltán 

 

Az előadásról írták: DUOL – Balla Tibor / DUOL – Balla Tibor    

 

A jegyek ára: 3000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 2500 Ft

Az előadás hossza: 1 óra szünet nélkül

Helyszín: Színházterem.

 

 

Fotók: Ónodi Zoltán

 

Premier előtt és után (Fotók: György Ádám, Palkó Panka)

 

Bezárás