Nézzen be hozzánk

Tag

csík zenekar

Csík Zenekar: A változó szerencse szekerén / koncertszínház

CSÍK ZENEKAR

A VÁLTOZÓ SZERENCSE KEREKÉN

 – koncertszínház – 

.

Választásunk azért esett erre a műre, mert talán kevésbé ismert, mint méltán híres versei. Személyiségének és lírájának olyan esszenciáját adja, amelyet véleményünk szerint érdemes a nagyközönség elé tárni, s ez által annak újabb mélységeit megismerni.

Petőfi utazásának oka az őt ért kritikák miatti sértődöttség – szabadulni kíván a kötöttségektől. Útiterv nélkül indul el, barátainál időzik, vagy ahogy éppen hozzák a körülmények. Leveleinek célja a világ előtti kitárulkozás, hogy olvasói minél jobban megismerjék őt magát. Belső világát tárja az olvasó elé, a világról alkotott véleményének, nézeteinek összességét. Az utazás helyszínei csak a hátteret adják ehhez, a főszereplő ő maga.

Írásaiból kitűnik, hogy lelkesedik a természet szépségeiért, szerelméért, de haragudni, sőt gúnyolódni is képes. Szenvedély, humor és pátosz, kedv és ború, lírai önkifejezés, nyugtalanság és egyszerűség váltják egymást. A céltalanul utazgató, kezdetben reménytelenül szerelmes költőből az utolsó levelekben egy boldog, megállapodott, otthon ülésre berendezkedett férj képét láthatjuk.

A levelek mellett az éppen átélt az eseményekhez, lelkiállapotokhoz kapcsolható versek sem maradnak ki a műsorból:
Négyökrös szekér – Falu végén kurta kocsma – Minek nevezzelek – Az alföld – Arany Jánosnál – Vasúton – Tompa Mihálynál – Ivás közben – A Tisza – Szeptember végén

A műsorban az úti levél részletek és a versek a Csík zenekar muzsikájának kíséretében, egyfajta sajátos zenei köntösben jelennek meg. A zenekar sikeres könnyűzenei feldolgozásai, a magyar népzene dallamai, közjátékként, aláfestésként szólalnak meg a műsorban.

Rendező: Őze Áron 

Közreműködő művészek:
Auksz Éva – Józsa Imre díjas színművész
Csadi Zoltán – színművész
Őze Áron – Jászai Mari díjas színművész
Csík zenekar – Kossuth díjas
Bartók József
Barcza Zsolt
Csík János
Kunos Tamás
Majorosi Marianna
Makó Péter
Szabó Attila

..

Az előadás 1 részben kerül megrendezésre.

Helyszín: Színházterem

Jegyár: 5500 Ft

.

.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS HAMAROSAN:

.

Felhívjuk a figyelmet, hogy jegyvásárlás erre az előadásra
a helyszínen (Bartók Színház) csak készpénzben lehetséges!

Kapcsolódó cikkek
hirek
BARTÓK LIGET 2022. ~ Szabadtéri előadások augusztusban
2022-07-11
hirek
PREMIER KŐSZEGEN: VÍZKERESZTI GRITTI
2022-07-04
hirek
Mikrokezdet – beszámoló a dunaújvárosi MIKRO Fesztiválról
2022-06-26

Csík János és a Mezzo: GYÉMÁNTBÓL KALITKÁT / Szabadtéri színpad

Csík János és a Mezzo

GYÉMÁNTBÓL KALITKÁT

 – koncert – 

.

Lemezünk címét egy moldvai csángó dallam szövegéből kölcsönöztük. Fő motívuma a madár, mely egyben az ember szabadságának szimbóluma is. A felemelkedés, a szárnyalás jelképe. A gazdag érzelemvilágú szövegek suttognak virágnyelvbe burkolt nyugalomról, a szabadság utáni vágyakozásról, beteljesületlen szerelemről, kísértésről, az emberi gyarlóságról, ugyanakkor a felülemelkedésről és kitartásról is. Érzésekről, melyek mindennapjaink részét képezik, életünk ívén kísérnek mindannyiunkat.

.

Helyszín: Szabadtéri színpad / Petőfi Liget

.

INGYENES SZABADTÉRI KONCERT!

Regisztráció nem szükséges.

 

Kapcsolódó cikkek
hirek
BARTÓK LIGET 2022. ~ Szabadtéri előadások augusztusban
2022-07-11
Bezárás