Tag
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátéka:
.
Három nővér
.
Anton Pavlovics Csehov
Kosztolányi Dezső fordításának felhasználásával
.
A Három nővér időrendben Csehov utolsó előtti színműve. A Ványa bácsi 1899. őszi sikeres bemutatója után Nyemirovics-Dancsenko rendező igyekezett rábírni Csehovot, hogy a színháznak darabot írjon. Biztatására Csehov 1900 augusztusában kezdte írni és decemberben be is fejezte a drámát. A darabot a Művész Színház mutatta be először 1901. január 31-én Moszkvában, majd február 28-án, Szentpéterváron és még az író életében olasz, német és cseh nyelvre lefordították. Magyarországi ősbemutatóját 1922. október 15-én tartották a budapesti Vígszínházban.
Vajon az idő megy el mellettünk, vagy mi rohanunk el az idő mellett? A múlt, a jelen és a jövő hálójában vergődünk. Mi vezet ahhoz, hogy az idő csapdájába kerülünk? Ahelyett, hogy szembenéznénk a valósággal és önmagunkkal, könnyebb a múlt szépségét, harmóniáját, biztonságát visszasírni, vagy a jövőbe menekülni, és ott látni a boldogságunk illúzióját. Az előadás az egyedüllétről, a megszenvedett magányról, az idő múlásának könyörtelenségéről beszél, de egy eleven, sok humorral és zenével átitatott világban – amelyből lüktet az élet lehetősége.
.
Színészek
Prozorov, Andrej Szergejevics – Pálfi Ervin
Natalja Ivanovna – Magyar Zsófia
Olga – Kalmár Zsuzsa
Mása – Pámer Csilla / Béres Márta m. v.
Irina – Dedovity-Tomity Dina
Kuligin, gimnáziumi tanár – Baráth Attila
Versinyin, alezredes – Mezei Zoltán m.v.
Tuzenbach, báró, főhadnagy – Kovács Nemes Andor
Szoljonij, százados – Hajdú Tamás
Csebutikin, katonaorvos – Csernik Árpád
Fedotyik, hadnagy – Nyári Ákos
Rode, hadnagy – Rókus Zoltán
Ferapont, szolga – Budinčević Krisztián
Anfisza, dada – Pesitz Mónika
.
ALKOTÓK:
Díszletterv – Sós Beáta m.v.
Jelmezterv – Hatházi Rebeka m.v.
Fényterv – Majoros Róbert m.v.
Zeneszerző – Cári Tibor m.v.
Dramaturg – Brestyánszki B. Rozi
Súgó/ügyelő – Kulhanek Edina
Rendezőasszisztens – Kocsis Valéria
Rendező – Sebestyén Aba m. v.
.
Sebestyén Aba
1973. december 8-án született, Brassóban. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze és egyben a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vezetője.
Gyerekként a második Bölöni László akart lenni, profi szinten focizott. 16 évesen a sepsiszentgyörgyi B ligás csapat tagja. Sze¬retett volna a bölcsészkaron végezni Kolozsváron, és közben sportolni is, de végül 1992-ben a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban érettségizett majd tanulmányait a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia színész szakán folytatta 1992 és 1996 között. Osztályvezetője, mestere Lohinszky Loránd volt. 2005 és 2008 között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakos hallgatója. 2004 és 2010 között pedig a l. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem színháztudományi szakán doktorandusz. Színészi munkája mellett rendezőként és tanárként is dolgozik. Szabadidejében szívesen főz. Elmondása szerint a színészetet jobban szereti, de ha választani kellene, nem tudna. A színészi és a rendezői munka nem összehasonlítható egymással. Számára a színészet az első szerelem, ugyanakkor nagy kihívás színészként és rendezőként is maximálisan teljesíteni.
.
A jegyek ára: 5000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 4500 Ft*
Az előadás időtartama: 2 óra 40 perc szünettel
.
.
Fotó/Forrás: Igor Preradović / Szabadkai Népszínház
.
Szűcs Nelli önálló estje
Az előadás azzal a céllal jön létre, hogy felelevenítsük a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertessük a közönséggel nem mindennapi életének részleteit és igazságot, valamint elégtételt szolgáltassunk személyének mindazért a méltánytalanságért, amelyben ez a kivételes művésznő részesült. Soha meg nem bocsájtható bűne a II. Világháború utáni politikai rendszernek, hogy Fedák Sárit méltatlan és bizonyítatlan vádak miatt börtönbüntetésre ítélték, és emiatt soha többé nem léphetett szeretett hazájában színpadra. Mikor végleg kiderült számára, hogy a színpadra nincs visszaút, teljesen összeomlott és ez az állapot okozta idő előtti halálát.
Az emlékest anyagát részben emlékiratából, az Útközben és a „Te csak most aludjál, Liliom…” című könyvből, részben egyéb megemlékezésekből, leveleiből, a Színháztörténeti Intézet anyagaiból, régi „Színházi Élet ” című folyóiratokból gyűjtöttük össze. Elhangzanak még dalok leghíresebb szerepeiből, ezekkel is felidézve a magyar operett eme nagyasszonyának alakját.
.
Fedák Sári: Szűcs Nelli
Színpadra alkalmazta: Dávid Zsuzsa / Szűcs Nelli
Díszlet: Szűcs Nelli / Olekszandr Bilozub
Jelmez: Vecsei Kinga Réta
Video: Jóvér Csaba
Zene: Kovács Adrián
Rendező: Dávid Zsuzsa
.
.
.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
MIKROFESZTIVÁL JEGYÁRKEDVEZMÉNY!
Amennyiben egyszerre több előadásra vesz jegyet jegypénztárunkban,
úgy az alábbi kedvezményekben részesülhet:
4 előadásra 10% jegyárkedvezmány
8 előadásra 20% jegyárkedvezmény
az összes (12) felnőtt előadásra 30% jegyárkedvezmény
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Avagy Borzadályos komédia ördögökkel
(marionett-játék)
E kísérleti darabunk a klasszikus középkori moralitásjátéknak olyan – kortárs vizuális- és zenei köntösbe öltöztetett – változata, amely a 19.századbeli cseh népi marionett játék és a “családi bábszínházak” kukucska-színpada hagyományát idézi meg.
Johannes Faust, a nagyravágyó mágus híres története a mindenkori ember keserves sorsát járja körbe, mikor is azon útján, melyen céljait igyekszik elérni, saját képességeinek határaiba ütközik. Az ördög segítségéhez fordul és a szolgálatát a saját testével és lelkével fizeti meg inkább, minthogy lemondjon az ambícióiról, és a már elért sikerekkel megelégedjen.
.
Alkotók:
Díszlet, bábok: Boráros Szilárd
Dramaturg, szövegkönyv: Boráros Milada
Zene: Takács Dániel, Pilári Áron
Rendezte: Boráros Szilárd, Boráros Milada
.
Az előadás 14 éves kortól ajánlott.
.
.
.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
MIKROFESZTIVÁL JEGYÁRKEDVEZMÉNY!
Amennyiben egyszerre több előadásra vesz jegyet jegypénztárunkban,
úgy az alábbi kedvezményekben részesülhet:
4 előadásra 10% jegyárkedvezmány
8 előadásra 20% jegyárkedvezmény
az összes (12) felnőtt előadásra 30% jegyárkedvezmény
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
.
Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Előadásunk Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is.
Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is (hiszen épp korának kétségbeejtő politikai helyzetén elkeseredve kezdte írni az Isteni színjátékot két évtizeddel korábban), akik akár a mi kortársaink is lehetnének. A kalandos történet különböző mozzanataihoz mindenki más-más asszociációkat társít aszerint, hogy kinek-kinek mit jelent a Pokol a 20-21. században.
.
Az előadás a budapesti Olasz Kultúrintézet támogatásával jött létre. IIC colore budapest
.
Az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadása.
.
Fordította: Nádasdy Ádám
Az előadás szövegét összeállította: Török Tamara
.
Előadja: Gyabronka József
.
Az előadás létrehozásában közreműködött: Kocsis Gergely és Török Tamara
Fotó: Horváth Judit
.
.
.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
MIKROFESZTIVÁL JEGYÁRKEDVEZMÉNY!
Amennyiben egyszerre több előadásra vesz jegyet jegypénztárunkban,
úgy az alábbi kedvezményekben részesülhet:
4 előadásra 10% jegyárkedvezmány
8 előadásra 20% jegyárkedvezmény
az összes (12) felnőtt előadásra 30% jegyárkedvezmény
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
.
Patrick magányos életet él vidéki házában. Egy nagyobb hóvihar alatt kopogtatnak az ajtaján. Judith áll ott, egy különc nő a falu túloldaláról, Patrick nem ismeri, és reméli, hogy gyorsan elmegy. Nem így lesz, a vihar felerősödik, elzárja a világot, és összezárja a két embert Patrick házában.
A Behavazva egy szellemes és érzelmes darab két nagyon különböző emberről, akik próbálják nem megőrjíteni egymást, miközben lassan engednek az érzelmeiknek.
Peter Quilter az Egyesült Királyság egyik legtehetségesebb kortárs alkotója. Műveit a világ több mint 40 országában játsszák. A Behavazva című művét 2020 tavaszán írta, a pandémia kijárási tilalma idején, de nem a pandémiáról szól, hanem az önkéntesen vállalt magányokról, amelyek segítséggel feloldhatók.
.
Szereplők: Nagy-Kálózy Eszter és Schneider Zoltán
Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Kiss Fabióla
Dramaturg: Karácsony Ágnes
Fordító: Csukás Márton, Csukás Barnabás
Vizuál: Dicső Dániel
Rendezőasszisztens: Palkó Panka
Rendező: Őze Áron
.
A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.
.
.
.
.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
MIKROFESZTIVÁL JEGYÁRKEDVEZMÉNY!
Amennyiben egyszerre több előadásra vesz jegyet jegypénztárunkban,
úgy az alábbi kedvezményekben részesülhet:
4 előadásra 10% jegyárkedvezmány
8 előadásra 20% jegyárkedvezmény
az összes (12) felnőtt előadásra 30% jegyárkedvezmény
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
.
“Ez a Biblia a színész-emberé. Amit hallunk, Csernus olvasata, amit látunk az is csak az övé. Mégis mindnyájunké, attól az emberségtől, ami minden percében jelen van a színpadon. Szenvedélye s szenvedése is, és sokszor a humora. Az alig két órába átemelt töredékek egésznek tűnnek, mert a részletek egymásra épülnek. Csernus azt ragadja meg, amiben emberi helyzetet, emberi közlést talál és lényegeset. Amikor ember szól az emberhez és emberi, ha Isten beszél hozzánk”
(Tarbay Ede – Vigilia)
.
Rendező: Csernus Mariann
Főszereplő: Csernus Mariann
Rendezőasszisztens: Navarrai Mészáros Márton
Jelmez: Bakos Bogi
Fotó: Hatházi Tamás
.
.
.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
MIKROFESZTIVÁL JEGYÁRKEDVEZMÉNY!
Amennyiben egyszerre több előadásra vesz jegyet jegypénztárunkban,
úgy az alábbi kedvezményekben részesülhet:
4 előadásra 10% jegyárkedvezmány
8 előadásra 20% jegyárkedvezmény
az összes (12) felnőtt előadásra 30% jegyárkedvezmény
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
– képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról –
.
Weöres Sándor életéről, munkásságáról, ahogy eddig még nem láthattunk.
Úgy tudjuk, hogy a nagy költő macskája rákos lett – a halála után pedig Weöres (aki már korábban is, gyerekkorában is kínlódott az öngyilkosság gondolatával) a villamos elé lépett. Az utókor már tudja, hogy ez a kísérlet sem sikerült – és gazdagabb lett azzal a pár sorral, hogy „Mellesleg, / ha valaki ebnek emel mauzóleumot, / kár nevetni. / Tanulj nevetségig szeretni.”
Mi azonban azt fogjuk most játszani, hogy hunyorogva gyanakodni kezdünk: mindenki tudja, hogy a macskák nem halnak ennyire könnyen. Korábban itt voltak. Utánunk is itt lesznek. Mindent látnak. Mindent hallanak.
A kortársak visszaemlékezései ezer oldalakra rúgnak, de a csodagyereket felfedező nagy elődök, a tehetségtől letaglózott kortársak és a mindent skatulyázni akaró utókor sem tudta igazán, hogy mihez kezdjen az utolsó olyan magyar költővel, aki kérdés nélkül mindenkié. Akinek bölcselete alázatra inti a legnagyobbakat is – és akinek a verseit először tanulja meg fejből minden magyar gyerek. Akit meg sem karcolt a kor, amelyben élt, pedig végigélte és végigírta a XX. századot. Hogy ez a zseni most akkor veszedelmes-e, ártalmatlan-e, fogalmatlan-e vagy bölcs-e…? Kívül áll, vagy felette áll? Ma sem tudja senki.
Meg kellett volna kérdezni a macskát. Az is igaz viszont, hogy neki meg nem mindent érdemes elhinni.
.
Előadja:
KÁLID ARTÚR
.
A költő műveinek és élete dokumentainak felhasználásával írta és rendezte:
GÖTTINGER PÁL
.
Az írás alapjául szolgáló anyag összeállításában NAGY ANDRÁS PHD működött közre.
.
.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
MIKROFESZTIVÁL JEGYÁRKEDVEZMÉNY!
Amennyiben egyszerre több előadásra vesz jegyet jegypénztárunkban,
úgy az alábbi kedvezményekben részesülhet:
4 előadásra 10% jegyárkedvezmány
8 előadásra 20% jegyárkedvezmény
az összes (12) felnőtt előadásra 30% jegyárkedvezmény
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
.
Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem, talán nem is ezzel kezdődnek: hanem azzal, hogy nem mer igazat mondani. Mindenkinek azt mondja, amit az hallani szeretne. Miközben a rendelőből próbálja telefonon megoldani ezt az aprónak tűnő kellemetlenséget, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant – mindvégig bezárva. Vajon képes lesz-e Békés Dénes elrendezni ezt a délutánt (és vele az egész romba dőlni látszó életét), újra egybesodorni a két óvodás gyermeke, egy link barátja, annak naiv barátnője, valamint öko-bio-liberális-Waldorfos felesége, idős édesanyja és egy paciensének éppen születőfélben lévő kisbabája által darabokra cincált szálakat – vagy kénytelen lesz elkezdeni igazat mondani?
A 2014-es Vidor Fesztiválon A legjobb terapeutának járó elismerésben részesült Göttinger Pál. A Gáspár Anna által vezetett Manna Produkció történetében a Telefondoktor a harmadik előadás, ami díjat nyert a Vidor Fesztiválon. 2010-ben a legjobb kamaraszínházi előadásért járó elismerést kapta meg Pelsőczy Réka rendezése, a Kicsi nyuszi hopp hopp, tavaly pedig a legjobb díszlet díját érdemelte ki Taksás Mihály a Szentivánéjért. A Telefondoktor Szabó Borbála friss, rendkívül szórakoztató egyszemélyes bohózata, Orosz Dénes első színházi rendezése, amelyet 2012 szeptembere óta láthat a közönség a Thália Színházban.
.
SZEREPLŐK
Előadja: Göttinger Pál
Rendező: Orosz Dénes
látvány: Csík Melinda
zene: Dinyés Dániel
produkciós vezető: Gáspár Anna
A Manna Egyesület produkciója.