Nézzen be hozzánk

Tavaszi Bérlet


Tavaszi Bérlet – 2019/2020 Mosoly évad

„…és ideje a táncnak” – jelenetek az Ószövetségből

Táncjáték / Rendező: Vári Bertalan

Kultúránk alapműve a Biblia, történetei és tanításai tudásunk meghatározó alappillérei. A Bartók Táncszínház előadásában a Könyvek Könyvének jólismert ószövetségi részletei elevenednek meg a tradicionális és a modern táncstílusok ötvözéséből létrejövő nyelven. A zsidó-keresztény hagyomány olyan emblematikus alakjait idézi meg a táncjáték, mint Mózes vagy Dávid, és olyan jól ismert eseményeket ismerhetünk fel a színpadon, mint például a kivonulást Egyiptomból, vagy Dávid és Góliát harcát. Az előadás egy nép, egy közösség összetartozásáról és az Istenbe vetett hit mindent átható erejéről szól.

Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Keserű komédia / Rendező: Sipos Imre

Az Utánképzés olyan emberekről szól, akiknek ittas vezetésért elvették a jogosítványát, s emiatt háromnapos csoportterápián kell részt venniük. A mai magyar társadalom nagyon (vagy a legkevésbé sem!) jellegzetes alakjai vonulnak fel előttünk: intézetis férfi , olasz-magyar nem is annyira menő csávó, közös képviselő, trendi műkörmös, projektmenedzser, újságíró, munkaalkoholista multis, vendéglátós és persze két pszichológusnő, akik a terápiát vezetik, (akik szintén nem egyszerű figurák). Egyszerre hihetetlenül szórakoztató és elgondolkodtató remekmű ez a darab abban a két korty ital közötti szünetben, amit úgy hívnak: Élet.

Nógrádi Gábor – Varga Bálint – Janik László: GYEREKRABLÁS A PALÁNK UTCÁBAN

Zenés családi nyomozás két részben / Rendező: Szemán Béla

Lajcsikát elraboltuk, este hatra tegye a pénzt a Palánk utca hat előtt a fa odvába, különben: vége!…” Vajon megvigasztalódhat-e egy szerencsétlen anya, amikor fenyegető levélben kap hírt eltűnt fi úgyerekéről?… Ilyen bűnügyről még a legöregebb rendőrök sem hallottak…

A központi riasztás után két perccel már négy rendőrautó állt a Palánk utcában, Portoroki százados és Hecseki alhadnagy akcióba kezd … közben megjelenik egy fura szakállas, egy ócskás, egy kéményseprő, egy fagylaltos, egy bandita s egy kismama… így aztán a szerelmesek újra összeházasodnak, minden haragos megbékél, s Lajcsika is megkerül… Nógrádi Gábor fergeteges tempójú és vidámságú történetéből nemcsak nagysikerű magyar fi lm készült a nyolcvanas években Koltai Róbert főszereplésével, hanem immáron Janik László és Varga Bálint szerzőtársakkal bővülve zenés családi nyomozásban vehetünk részt.

Szabó Magda: Az őz

Színpadi regény két részben /Rendező: Őze Áron

A színpadi változatot készítette: Kovács Krisztina
Az őz a kegyetlen őszinteség regénye; a féltékenység, az irigység, a szenvedélyes szerelem és az igaz barátság története. Szabó Magda könyve bombaként robbant a köztudatba. A csodálatos nyelvezetű és hihetetlen tudatos szerkesztésű mű a 20. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotása. Encsy Eszter, a regény főhősnője felidézi életét, és az emlékek morzsáiból egy különleges női történet bontakozik ki. A kor, amelyben Eszter született, iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, és örökre kipusztított belőle minden hitet, bizalmat, örülni tudást. A koraérett kislány a körülmények kegyetlen szorításában hamar megkeményedik, kapzsivá, önzővé válik. Elpusztíthatatlanul él azonban benne a vágy a szeretet, a szépség, az emberi melegség után. Híres színésznő lesz, már nem szenved hiányt semmiben a szeretet, az őszinte emberi kapcsolatok hiányoznak az életéből.
Támogató: EMMI, NKA

A bérlet ára:

1-10. sor felnőtt: 11.000 Ft, diák-nyugdíjas: 10.000 Ft

11-18. sorig felnőtt: 9500 Ft, diák-nyugdíjas: 8500 Ft



 

Bezárás