Nézzen be hozzánk

Tag

bartók színház

Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék / Víg farsangi atrocitás

Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba

VÍZKERESZTI GRITTI,
avagy a bőrre menő játék

Víg farsangi atrocitás

Budán járunk, 1532 farsangján, öt és fél évvel a mohácsi vész után. A szultán támogatásával Alois Gritti, velencei származású kereskedő-kalandor lett Szapolyai János király oldalán Magyarország kormányzója. Néhány esztendős budai tartózkodása alatt nemcsak a város polgárai körében veszítette el népszerűségét, de helyettese, Nádasdy Tamás is ellene fordult. Amikor Grittit végre Konstantinápolyba rendelik, Nádasdy elérkezettnek látja az időt arra, hogy egy farsangi játék (ludus magnus) bemutatásával végképp felszítsa a kormányzó elleni indulatokat.
A mi játékunk az ő játéka létrehozásának és bemutatásának kalandos históriáját meséli el, a merész terv megszületésétől az egyetlen előadás megjósolhatatlan szenzációjáig. Egy költői lelkületű adószedő, egy szende cemende, egy szakácsnőnek öltözött szultán, aki mindemellett írnok és segédszínész, és a többi, vérbő figura csetlés-botlásában voltaképpen a magát festő színház parádézik nagy kedvvel és leleménnyel. A karneváli játék műfajához illően harsány karakterek, rohanó események, látványos fordulatok és a keserédes komikum egyszerre sodorják magukkal és szögezik székéhez a nézőt.

.

ALKOTÓK:
Rendező: Őze Áron
Rendező asszisztens: Palkó Panka
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Díszlettervező: Kovács-Yvette Alida
Dramaturg: Karácsony Ágnes

.

SZEREPLŐK:
Szapolyai János – Vízkeleti Zsolt
Gritti Alajos – Jegercsik Csaba
Nádasdy Tamás – Ágoston Péter
Pozaka Pál – Göttinger Pál
Kardos László – Bede-Fazekas Szabolcs
Bogádi János – Vízkeleti Zsolt
Ibolyka – Alberti Zsófia
Befana Balázsné – Fekete Linda

A Bartók Kamaraszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója. 

A jegyek ára: 3000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 2500 Ft
Az előadás hossza: 
Helyszín: Színházterem

Fotók: Ónodi Zoltán

❗ A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

❗ Az előadások látogatása mindig a hatályban lévő szabályozások szerint lehetséges!

A kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás során NEM!

Kapcsolódó cikkek
Egyéb
MIKRO FESZTIVÁL PROGRAMOK 2024
2024-04-24
Egyéb
PREMIER A BARTÓKBAN: Tarolt a TARTUFFE!
2024-04-16
Egyéb
Megtartottuk a 2022/23-as évad első olvasópróbáját!
2022-08-16

Tatay Sándor: KINIZSI PÁL / Táncjáték / Alsós és Felsős Diák Bérlet

Alsós és felsős diák bérleteinkről érdeklődjenek a Bartók Színház Szervezésén!

Elérhetőségeink: 25/402-598, szervezes@bartokszinhaz.hu

Továbbá honlapunkon is megtalálják az ALSÓS és a FELSŐS BÉRLETEINK tartalamát.

________________________________________________________

.

Tatay Sándor

KINIZSI PÁL

Erőfitogtatás, törökverés és némi szerelem négy negyedben

„Az igazságért!”
Kinizsi Pál – Mátyás király vitéze, a fekete sereg hős hadvezére – soha egyetlen csatát sem veszített el. Kiváló hadvezéri képességeinek és hatalmas testi erejének köszönhetően már életében legendás alakká vált. A Bartók Táncszínház legújabb produkciójának alapját Tatay Sándor Kinizsi Pál című regénye adja. Izgalmas táncszínházi formanyelven rajzolódik ki előttünk a legyőzhetetlen Kinizsi Pál története: hogyan lett az egyszerű molnárlegényből Mátyás király egyik kedvenc vitéze, és hogyan harcolt meg Magyar Jolánka kezéért.

.

ALKOTÓK:
Zeneszerző: Gulyás Levente
Dramaturg: Garajszki Margit
Díszlet-, jelmeztervező: Árva Nóra
Narrátor: Gábor Márkó
Rendező-koreográfus: Vári Bertalan

.

SZEREPOSZTÁS:

Kinizsi Pál – Deák Bálint
Magyar Jolánka – Halmosi Dzsenifer
Bujkó – Veres Tamás
Orsik néne – Bánházy Eszter
Holubán – Perger Balázs
Magyar Balázs – Vári Bertalan
Mátyás király – Simon Gergő
Beatrix királyné – Asbolt Eszter Anna
Udvarhölgyek – Dunaveczki Éva, Hahn Jusztina Sára
Kinizsi Pál anyja – Péter Szilvia

.

A jegyek ára: 3000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 2500 Ft
Az előadás hossza: 50 perc – 1 óra (később kerül pontosításra)
Helyszín: Színházterem

❗ A műsorváltozás jogát fenntartjuk. ❗

❗ Az előadások látogatása mindig a hatályban lévő szabályozások szerint lehetséges! ❗

❗ A kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás esetén NEM! ❗

Tatay Sándor: KINIZSI PÁL / Táncjáték / Felsős Diák Bérlet

Tatay Sándor: KINIZSI PÁL / Táncjáték / Alsós Diák Bérlet

advert-image

Tatay Sándor: KINIZSI PÁL / Táncjáték

Tatay Sándor: KINIZSI PÁL / Táncjáték / PREMIER

Tatay Sándor: KINIZSI PÁL / Táncjáték / Őszi Mecénás Bérlet 3. előadása

<< AZ ELŐADÁSRA LIMITÁLT SZÁMBAN ADUNK EL JEGYET! >>

HJA, KÉREM, A NŐ – AZ NŐ! / Zenés analízis a női lélekről

HJA, KÉREM, A NŐ – AZ NŐ!
Zenés analízis a női lélekről

Tulajdonképpen mi az, hogy Nő? Karinthy Frigyes szerint a Férfi és a Nő mindig mást akar: a Férfi a Nőt, a Nő a Férfit. Lehet. Mindenesetre nincs az a férfi, aki vetekedhetne egy nő sokszínűségével, titokzatosságával. A férfilélek átlátszó, a női kiismerhetetlen.
Maradjunk egy egyszerű válasznál: a Nő – maga a Csoda! Hogyan lehetséges egy Csodát hétköznapi módon elemezni? Előadásunkban erre teszünk kísérletet. Nőkről beszélünk és éneklünk sanzonokat, kuplékat, nőkről, akik ezekben a színpadi jelenetekben talán valamiféle magyarázatot adnak arról, hogy a női lélek kimagyarázhatatlan.
Olyan szerzőkhöz folyamodtunk, akik a 20. század elején szerették volna megismerni a rejtélyt, amit a Nő jelent. Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Szép Ernő, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Thury Zoltán, Herczeg Ferenc, Szini Gyula, Kosztolányi Dezső írásait a Nőről előadják: Auksz Éva, Holecskó Orsolya, Szűcs Kinga, Vándor Éva. A női lélek megértésében két férfi segít: Őze Áron és Derzsi György.
Zongorán játszik: Erős Csaba

..

SZEREPLŐK:
Auksz Éva
Holecskó Orsolya
Szűcs Kinga
Vándor Éva
Derzsi György
Őze Áron
.

ALKOTÓK:

Zongorista: Erős Csaba
Szöveg: Szűcs Kinga

Látvány: Horváth Éva
Rendezőasszisztens: Palkó Panka
Súgó: Siegrist Cecília
Rendező: Korcsmáros György 

.

A jegyek ára: 3000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 2500 Ft

Az előadás hossza: 2 óra 20 perc szünettel

Helyszín: Színházterem

Fotók: Ónodi Zoltán

.

Az előadásban szereplő betétdalok szerzői: Buday Dénes, Erdélyi Mihály, Fényes Szabolcs, Forgács Ádám,
Hajdú Júlia, Tamássy Zdenkó. A dalok az UMPA ügynökség engedélyével kerültek előadásra.

.

❗ A műsorváltozás jogát fenntartjuk. ❗

❗ Az előadások látogatása mindig a hatályban lévő szabályozások szerint lehetséges! ❗

❗ A kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás esetén NEM! ❗

Kapcsolódó cikkek
Egyéb
MIKRO FESZTIVÁL PROGRAMOK 2024
2024-04-24
Egyéb
PREMIER A BARTÓKBAN: Tarolt a TARTUFFE!
2024-04-16
Egyéb
Megtartottuk a 2022/23-as évad első olvasópróbáját!
2022-08-16

NEM LESZEK A JÁTÉKSZERED / táncjáték

NEM LESZEK A JÁTÉKSZERED
Slágermese a 60-as évekről élőzenével

Magyarország – 60-as évek. 1966-ban volt az első Táncdalfesztivál. Kovács Kati énekelte: „Én nem leszek sohasem a játékszered…” Megosztott első helyezést nyert (Toldy Máriával). Az idősebbek Koós János-, Korda György-, Toldy Mária-pártiakra szakadtak szét, a formálódó beatnemzedék Illés-, Metró-, Omega-, Kovács Kati-rajongókra. 1966-tól megjelentek a Centrum áruházak is. Konfekció volt „Ez a divat” módra. A gyárakban pedig az egyenrend egyenruhái. A miénk volt „legvidámabb barakk” a szocialista országok között. A Nem leszek a játékszered koncertszínházi előadásunk egykori slágerekkel mesél el egy történetet. Két énekes színésznő, öt zenész és a Bartók Színház tánctagozata közösen idézik elénk a már letűnt, de máig ható kort és annak hangulatát.

.

SZEREPLŐK:
Kecskés Tímea, Siménfalvy Ágota
Táncművészek: Bánházy Eszter, Deák Bálint, Hahn Jusztina Sára, Halmosi Dzsenifer, Jaklics Liliána, Perger Balázs, Péter Szilvia, Széchenyi Krisztián, Zolja Adél, Végső Zsolt (Munkavezető szerepében)

.
ALKOTÓK:
Zenekar: Tótin Katalin (zongora)
Tótin István (klarinét)
Kis Alexandra (brácsa)
Károlyi Dóra (cselló)
Müller Tamás (dob)

Zeneszerző: Farkas Bence
Látványtervező: Rákay Tamás
Jelmeztervező asszisztens: Jaklics Liliána
Koreográfus: Dunaveczki Éva
Koreográfus asszisztens: Perger Balázs
Dramaturg: Balassa Eszter
Rendezőasszisztens: Szekeres Petra
Rendező: Csadi Zoltán

.

A jegyek ára: 3000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 2500 Ft

Az előadás hossza: 1 óra szünet nélkül

Helyszín: Színházterem

.

Fotók: Ónodi Zoltán:

.

.

Az előadásban szereplő betétdalok szerzői: Bágya András, G.Dénes György, Gyulai Gaál János, Hajnal István, Horváth Jenő, László Endre, Polgár Tibor, Tomsits Rudolf az Umpa ügynökség engedélyével kerültek előadásra

Az előadásról írták: DUOL – Balla Tibor / DUOL – Balla Tibor

Bezárás