Kedves Színházbarátaink!

Hatalmas szeretettel üdvözöljük Önöket 2024-ben is!

 

ÉV ELEJI HÍREINK

 

SZERETETT MÁLI NÉNINK KASSÁRA KÖLTÖZIK!

 

Hétfőn, január 15-én sajtótájékoztatónk volt Kassán, melyet a kassai Thália Színház igazgatója és a Máli néni című darab rendezője, Czajlik József,  illetve direktorunk, Őze Áron tartottak. Említett előadásunk hamarosan átköltözik a kassai Thália Színházba, ugyanis január 18-án ott mutatjuk be a közös produkciónkat, miután decemberben két teltházas előadással elbúcsúztattuk azt Dunaújvárosban.

Czajlik József eképp nyilatkozott: “A mostani helyzetben egy repertoár összeállítása nagyon komoly feladatokkal bízza meg a színházcsinálókat, hogy az előadások legyenek mélyek, erősek, szerethetők, és elnyerjék a közönség tetszését. Ilyen lett a Máli néni, a dunaújvárosi nézők szerették. Mostantól Kassán játsszuk a két színház közös előadását.” Mindkét igazgató kiemelte: fontosak ezek a koprodukciók, inspirálóan hatnak a színészekre és az intézményekre is. Bejelentették: folytatják ezt a nemzetközi együttműködést.
Aztán Czajlik József kicsit körbekalauzolta Őze Áront Kassán, Márai Sándor imádott városában. A kassai igazgató megígérte, hogy pénteken a dunaújvárosi társulattal is bejárja a várost… Várjuk, nagyon! 🫶
A sajtótájékoztatón jelen volt még Lax Judit és Varga Lívia, a Máli néni két kassai színművésze, illetve Forgács Miklós dramaturg is.🥰

 

______________________________________________________________________________________________________

 

VISSZATÉR A CSEPPEK BABASZÍNHÁZI ELŐADÁS A MIKROSZÍNPADUNKRA

 

Január 27-én szombaton, január 28-án vasárnap és február 11-én vasárnap 10 órától Lili tündér és Leli manó várja csepp közönségét!

A két jó barát együtt a kis CSEPP közönséggel fedezik fel, hogy mit is jelent az eső. Mert az eső nem csak az égből lehulló esőcseppeket jelenti, nem bizony! Jelenti az önfeledt ugrálást a pocsolyákban, az esernyő alá bújást, a szivárvány megjelenését az égen és az esőtől a természet virágba borul.


A Cseppek című előadást csecsemő kortól óvoda kiscsoportig ajánljuk!


A jegyek ára 2000 Ft
Helyszín: Mikroszínpad
Időtartam:  25 perc az előadás és 25 perc interaktív játszóház

 

 

______________________________________________________________________________________________________

 

CSOPORTOKAT IS VÁRUNK A KÖZKEDVELT A RUMINI-TÜKÖRSZIGETEN MUSICALÜNKRE

 

Január 30-án visszatér a színháztermünkbe BERG JUDIT RUMINI-TÜKÖRSZIGETEN című családi musicalünk, mely a decemberi bemutató óta igazi közönség kedvenccé vált nálunk. A Rumini-könyvsorozatból jól ismert szereplők: Rumini, Balikó, Galléros Fecó, Sajtos Rozi, Dundi Bandi, Bojtos Benedek kapitány és az örökké morcos fedélzetmester, Negró alakja is megelevenedik a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház színpadán a Firkin zenekar remek zenéjére!

 

* CSOPORTOK JELENTKEZÉSÉT IS VÁRJUK! *

10 főtől 20% csoportos jegyárkedvezményt biztosítunk jegypénztári vásárlás esetén.

 

Fotó: Ónodi Zoltán

______________________________________________________________________________________________________

Kérjük az érdeklődőket, hogy további információkért, illetve jegyfoglalás ügyében vegyék fel Szervezésünkkel a kapcsolatot:
szervezes@bartokszinhaz.hu és/vagy 25/402-598


Nyitvatartásunkról az alábbi oldalon tájékozódhatnak:
http://bartokszinhaz.hu/penztari-nyitva-tartas/