Nézzen be hozzánk
Egyéb

Túl az olvasópróbán a Portugál

 

Túl az olvasópróbán a Portugál

Egressy Zoltán Portugál című darabját, Bodor Böbe rendezésében láthatjuk majd a Bartók Színház nagyszínpadán. A tragikomédia az elmúlt évek leggyakrabban feldolgozott és játszott kortárs magyar színdarabja. Érdekessége, hogy a londoni Nemzeti Színházban is játszották (Dreaming Portugal címmel), a Katona József Színház majd húsz éven keresztül tartotta repertoárján. 

Fotó: Ónodi Zoltán

Stúdiótermünk adott helyet az olvasópróbának. Izgalmas a szereposztás, hiszen a műben majdnem minden szerep főszerep. A szereplőlista a következőképpen néz ki: Masni: Jókai Ági, Bece: Géczi Zoltán, Kocsmáros: Szemán Béla, Retek: Sipos Imre, Csipesz: Őze Áron, Asszony: Kovács Vanda, Sátán: Gasparik Gábor, Feleség: Auksz Éva, Pap: Ujláb Tamás, valamint Kiss Attila és Szekeres Petra.

Egyéb

Túl a premieren az Elnémulás

 

Túl a premieren az Elnémulás

Bemutattuk a stúdiótermünkben Hubay Miklós utolsó drámáját, az Elnémulást. Őze Áron rendezésében egy új megközelítésben láthatta a közönség a darabot. Színházunk küldetéstudata szerint beszélnünk kell a nép, a nemzet, a nyelv és a kultúra fontosságáról és megtartó erejéről. Hubay műve pedig jó alapot szolgáltatott erre.

Jegyek kaphatók a további előadásokra az alábbi linken:
http://bit.ly/elnemulas

Fotó: Ónodi Zoltán

Egyéb

Bemutattuk a Tied a Világ musicalt

 

Bemutattuk a Tied a Világ musicalt

Már a próbafolyamatok alatt is hatalmas érdeklődés övezte a Tied a világ musicalt. Feke Pál mérnöki precizitással állította színpadra városunkban ezt a csodálatos darabot, így méltán emlékezhetünk meg az Illés Zenekar legnagyobb slágereiről. Egy igazán frappáns házibulit csapott Mikó István, Feke Pál, Ágoston Péter, Sipos Imre, Jegercsik Csaba, Holecskó Orsolya és Gasparik Gábor a színháztermünkben. Mondanunk se kell, a premier közönség együtt dúdolta a már rég nagy becsben tartott dallamokat. Novemberre meghirdetett előadásainkra idejekorán elfogytak a jegyek. De már szervezzük a következőket, az alábbi linken lehet jegyet foglalni: http://bit.ly/tiedavilagbartok

Fotó: Ónodi Zoltán

Egyéb

Tetris Challenge kihívás teljesítve!


Tetris Challenge kihívás teljesítve!

Csatlakozva a világméreteket öltött „Tetris challenge” kihíváshoz, a Bartók Színház azt a csapatot mutatja be, akik nélkül az előadásai elképzelhetetlenek lennének és mégis végig a háttérben, szorgosan dolgoznak. Ők a mi műszakosaink, akik építenek, javítanak és megoldanak mindent, ami díszlet. Épp a Twist Olivér Musical építése közben kaptuk lencsevégre őket. Ha még nem láttátok az előadást, amelyben több városi gyerkőc is szerepel

Egyéb

Ványa Bácsi a világ körül

 

Ványa Bácsi a világ körül

Önálló társulat, világ körüli turné – a Váci Dunakanyar Színház szárnyal

17 város, 9 ország, 3 földrész – a Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház koprodukciója, a Ványa bácsi a bresti Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztivál fődíja és a lembergi Arany Oroszlán Fesztiválon elért sikerei után világ körüli útra indul. A Váci Dunakanyar Színház sikersztorija azonban itt még nem ér véget, hiszen a színházban tartott sajtóeseményen az is kiderült, hogy a következő évadban önálló társulattal is gazdagodik az intézmény.

Breszt, Lemberg, Szatmárnémeti, Kherszon, Sziktivkar, Odessza, Ungvár, Vilnius, Lodz, Fara Sabira, Tokio és New York – Ványa bácsi a világ színpadjainak meghódítására készül, meghívást kapott Olaszországtól, Ukrajnán, Oroszországon, Litvánián és Lengyelországon át egészen az Amerikai Egyesült Államokba és Japánba.

Csehov 120 éve írt művét a Ványa bácsit a neves ukrán rendező Yaroslav Fedoryshyn állította színpadra, a premierre 2018. november 16-án került sor. Az előadásra a hazai és külföldi színházi szakma is felfigyelt. Bemutatkozhatott a Nemzeti Színházban, bekerült a 2019-es Pécsi Országos Színházi Fesztivál, valamint a Vidéki Színházak Fesztiváljának versenyprogramjába is, és ez még csak a kezdet volt, hiszen a fehéroroszországi Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztiválon fődíjat szerzett a produkció.

„Ha egy ilyen nemzetközi megmérettetésnek az az eredménye, hogy az ott lévő nemzetközi zsűri, a nemzetközi szakemberek azt mondják és kimondják, hogy ők a legjobbak abból a 15-20-30 meghívottból, akkor az vitathatatlanul nemcsak a kisvárosnak, nemcsak a kisközösségnek, nemcsak a régiónak, nemcsak a magyar kultúrának, hanem Európának is a sikere. Méltán van mit ünnepelnünk, gratulálok az alkotó közösségnek, gratulálok a művészeknek!” – mondta el beszédében Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár.

 

Legutóbb Lembergből az Arany Oroszlán Nemzetközi Színházi Fesztiválról tért haza a produkció. Ez a 30. alkalommal megrendezett nemzetközi színházi seregszemle, itt már az oda kijutás volt maga a díj, az elismerés. „Különböző fesztiváligazgatók látták és nézték meg az előadást, jelen volt a kultúráért felelős miniszter is, aki másnap egy kerekasztal beszélgetésen külön kiemelte a mi produkciónkat és hogy milyen fantasztikus fúzió ez.” – tette hozzá Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója.

„Ez a produkció ilyen színvonalon csak itt tudott létrejönni, ezért lehetünk erre büszkék mi is itt Vácon, hogy Vác a nemzetközi színháztérképre úgy került fel, hogy tényleg egy bezárt, becsődölt mozi helyén megnyitott és azóta felújított színház. Alig van itt 5-6-7 éve, amióta a váciak ide tudnak járni, de ennyi idő alatt is ki tudta nemzetközi szintre küzdeni magát. Nagyon büszkék vagyunk a színházra és nagyon örülünk, hogy most itt gratulálhatunk ezekhez a nemzetközi eredményekhez.” – mondta el beszédében Rétvári Bence államtitkár.

A Váci Dunakanyar Színház egy amatőr színjátszó körből lett, a nemzetközi színházi fesztiválokat is meghódító, a szakma legnagyobb elismeréseit is kivívó, kiemelt státuszú intézmény. „Az amatőr lelkes fiatalok eljutottak a profizmusig, eljutottak a világturnéig, és eljutottak oda, hogy a következő évadban a Váci Dunakanyar Színházban önálló társulat jön létre.”  – jelentette be Fördős Attila, Vác város polgármestere.

 

forrás: https://dunapartprogram.hu

advert-image
Egyéb

Játssz velünk a Hajmeresztő előadáson!


Játssz velünk a Hajmeresztő előadáson!


Nyerj krimi könyvet a Hajmeresztő előadásain! Mi a teendőd? Gyere el, hozd el a párod, érezzétek jól magatokat és legyél Te a legaktívabb néző! Göngyölítsük fel együtt az izgalmas gyilkosság részleteit. Október 13-án és 15-én 19 órakor a színháztermünkben lesz látható a darab. Jegyek már kaphatók!

Egyéb

Magyar Állami Népi Együttes a Nagyszínpadon


Magyar Állami Népi Együttes a Nagyszínpadon

Kedves Közönségünk!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Magyar Állami Népi Együttes műsorában VÁLTOZÁS történt. A tervezett Apám ablakából az ég – előadás helyett technikai okok miatt a Tánckánon című produkciót láthatják.

A Magyar Állami Népi Együttes új produkciójában, melyhez a kodályi életmű szolgál hivatkozási alapul, a korábban színpadra állított műsorokhoz hasonlóan a hagyomány radikális elevenséggel jelenik meg, jelenkorunk kortárs megnyilvánulásaival szimbiózisban.

A Tánckánonban olyan ismert és népszerű Kodály-művek idéződnek fel, mint a Háry János, a Hét zongoradarab (Op. 11), a Kilenc zongoradarab (Op. 3) vagy az Esti dal.

A megváltott jegyek és bérletek a fenti előadásra érvényesek.

Szíves megértésüket köszönjük, a fergeteges előadáshoz pedig jó szórakozást kívánunk!

Egyéb

Négy Évszak a VIII. Egri Stúdiószínházi Fesztiválon

 

Négy Évszak a VIII. Egri Stúdiószínházi Fesztiválon

 

Október 28-án Egerbe mutatkozott be a Négy évszak című darabunk a VIII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon. Először állhatott a Tánccsoportunk a Gárdonyi Géza Színház színpadára és mutathatta be Hernicz Albert rendezésében, koreográfiájában létrehozott 40 perces táncelőadást.

Táncosok:
Bánházy Eszter, Dunaveczki Éva, Hahn Jusztina Sára, Jaklics Liliána, Szeretva Renáta, Hernicz Albert, Perger Balázs, Simon Gergő, Széchenyi Krisztián, Végső Zsolt

Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros Fotó: Őri György

Antonio Vivaldi Négy Évszak című műve adja táncjátékunk alapját. A zeneműnek több értelmezése is létezik, előadásunkban teljes egészében és eredeti hangzásban szólal meg. Jelen olvasatban az élet lefolyása jelenik meg az évszakokban: gyermekkor, ifjúkor, felnőttkor és időskor/halál, mai közegben, aktuális kérdéseket körüljárva. Táncjátékunkban Hip-Hop, kortárs és néptánc mozdulatok keverednek a klasszikus zene dallamaira.

Egyéb

Bemutattuk a Makrokozmoszt!

 

Bemutattuk a Makrokozmoszt!

Szeptember 25-én bemutatásra került a kozmosz trilógia harmadik, befejező része, a Makrokozmosz. Balassa Eszter és Csadi Zoltán rendezésében egy újabb sikerdarabot vettünk fel a repertoárunkba.  Nem volt tervben a trilógia létrehozása, az előző évadokban bemutatott előadások nagy sikere és az egymáshoz lazán kapcsolódó történetek azonban mégiscsak indokolták egy harmadik produkció megszületését.

Fotó: Ónodi Zoltán

Egyéb

Az Elnémulás olvasópróbáját tartottuk


Az Elnémulás olvasópróbáját tartottuk

A Mosoly évad első drámájának, az Elnémulásnak tartottuk az olvasópróbáját. A 2020-as év különösen fontos a magyar nemzet életében, hiszen kereken száz esztendeje lesz annak, hogy Versailles-ban a nagyhatalmak aláírták a trianoni békediktátumot. Színházunk küldetéstudata szerint emlékeztetnünk kell erre a sorsfordító és fájdalmas eseményre, és beszélnünk kell a nép, a nemzet, a nyelv és a kultúra fontosságáról és megtartó erejéről. Hubay műve pedig jó alapot szolgáltat erre.

Fotók: Ónodi Zoltán

Bezárás