Nézzen be hozzánk
hirek

A Színházi világnapi üzenetünk


A Bartók Színház saját Színházi világnapi üzenetét Jókai Ági mondja el Önöknek. Van színház és lesz színház. A taps iránya ezekben a napokban azonban megfordult: a tapsok ugyanis most azoknak és azokért szólnak minden nap este 8 órakor – hiszen világmozgalom lett ez -, akik az egészségügyben mindent megtesznek értünk. Köszönjük! ❤️👏 Hallgassák Jókai Ágit.
Ma este később még feltesszük a Színházi Világnap hivatalos üzenetét is ide. 🎭

Egyéb

SEGÍTSÉGET KAPTUNK…


SEGÍTSÉGET KAPTUNK…
A VIDÉKI SZÍNHÁZIGAZGATÓK EGYESÜLETÉNEK SAJTÓKÖZLEMÉNYE A 2020. MÁRCIUS 18-I MINISZTERELNÖKI BEJELENTÉSRE

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete üdvözli és megköszöni, hogy a Kormány ilyen gyorsan reagál az ágazatok problémáira, és máris megkezdte az intézkedéseket a válságos helyzetben. A vidéki színházak életében mindenki számára nagy segítség a járulékok befizetésének elengedése, az egészségbiztosítás díjának törvény szerinti minimalizálása, az általánosan adott, a hitelek befizetésére vonatkozó moratórium, a munkáltatók és a munkavállalók közötti, a munkahelyek védelmét elősegítő, veszélyhelyzetre vonatkozó szabályainak kidolgozása.
Üdvözöljük e lépéseket! Felkészülten várjuk a további intézkedéseket.
Készek vagyunk mindenben elősegíteni a Kormány, az ágazatokért felelős Miniszterek, Államtitkárok munkáját.

Köszönjük, hogy kiemelt figyelmet kap a kulturális ágazat, az előadóművészet, a szórakoztató ipar és minden szolgáltató ágazat.

Oberfrank Pál
elnök – a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete nevében

Egyéb

Csakis együtt tehetünk egymásért!

 

CSAKIS EGYÜTT TEHETÜNK EGYMÁSÉRT, EZT VALLJA A BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ

 

Kedves Nézőink, Barátaink!


Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója a mai napon rendkívüli társulati ülésen jelentette be: a színház a veszélyhelyzet feloldásáig teljesen bezár. Mint tudják – hiszen erről ugyancsak időben tájékoztattuk Önöket – március 12-étől már nem tartunk előadásokat, mától pedig a következő bemutatók próbáit is felfüggesztettük mindannyiunk egészségének védelme érdekében. A színház vezetése minderről egyeztetett Dunaújváros vezetésével. Társulatunk ebben a veszélyhelyzetben is szeretne segíteni a városnak, ezért felajánlottuk együttműködésünket a szociális és oktatási területen. Köszönjük a város vezetésének az eddigi felelős intézkedéseket is.
Színházunk is megkapta Fekete Péter kulturális államtitkár úr által jegyzett, a kulturális intézményekre vonatkozó felelős kormányzati javaslatokat. Ezeket mind megfogadjuk, betartjuk, és köszönjük a segítő figyelmet, gondoskodást.
Egyben köszönetet mondunk Nézőinknek a támogató szavakért, gesztusokért. CSAKIS EGYÜTT TEHETÜNK EGYMÁSÉRT, EZT VALLJA A BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ.
Jegypénztárunk és közönségszervezésünk is zárva tart, de hétköznapokon 8 óra és 16 óra között elérnek minket telefonon (25/402 598) vagy a szervezes@bartokszinhaz.hu e-mail címen.


Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy figyeljék honlapunkat és Facebook-oldalunkat, ezeken a felületeken tájékoztatást adunk a friss eseményekről.
Az online felületünkön folytatjuk a virtuális színházi előadásokat, erről is folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.


Megértésüket és türelmüket köszönjük!❤️


Szeretettel:
a Bartók Kamaraszínház csapata

Egyéb

“Virtuális Színház” online műsorral készülünk!



“Virtuális Színház” online műsorral készülünk!

Nem hagyjuk a várost kultúra nélkül!
https://www.twitch.tv/bartokszinhaz

Csatlakozzon hozzánk és elevenítsünk fel néhány korábbi előadásunkat egy “Virtuális Színházon” keresztül. Az elkövetkezendő két hétre a fertőzés megelőzése céljából fel kellett függesztenünk az előadásainkat, ezért mi egy különleges ajándékot készítettünk. A következő darabjainkat tekinthetik meg díjtalanul online!

– Március 15. 19 óra – Igazságtalanság Történelmi dráma / 14 éves kortól / 60 perc http://bartokszinhaz.hu/e…/igazsagtalansag-tortenelmi-drama/

– Március 17. 19 óra – Frida Kahlo Szenvedélyes életigenlés / 16 éves kortól / 90 perc http://bartokszinhaz.hu/…/galambos-attila-bodor…/2019-01-11/

– Március 18. 11 óra – Élő bejelentkezés az Utánképzés ittas vezetőknek próbájáról (facebook)

– Március 19. 19 óra Az Antigoné történet Játék az élettel / 90 perc egy részben / http://bartokszinhaz.hu/…/antigone-szophoklesz-…/2019-01-04/

– Március 20. 11 óra – Élő bejelentkezés az Utánképzés ittas vezetőknek próbájáról (facebook)

– Március 21. 19 óra Mikrokozmosz Zenés mesejáték / 6 éves kortól / 50 perc http://bartokszinhaz.hu/mikrokozmosz/

– Március 24. 19 óra Kuplékirály Zenés játék / 14 éves kortól / 75 perc http://bartokszinhaz.hu/…/kuplekiraly-zenes-jat…/2017-11-19/

– Március 26. 19 óra Judit Asszonymese / 14 éves kortól / 60 perc http://bartokszinhaz.hu/eseme…/judit-asszonymese/2018-04-17/

Online elérés: https://www.twitch.tv/bartokszinhaz

Jó szórakozást kívánunk, kérjük osszák meg, hogy minél többen tudják élvezni a kulturális muníciót!

Szorgosan dolgozunk az áprilisi programjainkon. Minden elmaradt előadásunkat pótolni fogjuk egy új időpontban, igyekszünk minden igényt kielégíteni. Az elkövetkezendő időszakra “Virtuális Színházat” nyitunk. Csatlakozz a #nemváltomvissza mozgalomhoz és támogasd a kultúrát!

advert-image
Egyéb

Intézkedések megelőzés érdekében – Közlemény


Intézkedések megelőzés érdekében – Közlemény

Tisztelt Színházlátogató Barátaink! 

A Bartók Színház előadásait is érinti a kormány rendelete, a zárt terek látogatási tilalma. Ezt szomorúan, de megértéssel és felelősségteljesen vesszük tudomásul. Az intézkedéssel reméljük, minél hamarabb túljutunk a koronavírus-járványon, a megelőző szabályok betartásával pedig megóvhatjuk ismerőseink, barátaink, szeretteink egészségét.

A legfrissebb határozat értelmében nem tartjuk meg előadásainkat előre láthatóan két hétig a fertőzés megelőzése érdekében. Elmaradt előadásainkat későbbi időpontban megtartjuk, a megváltott jegyek érvényesek. 

Az Utánképzés ittas vezetőknek darabunk próbái és az intézményben folyó munka továbbra is megszakítás nélkül folyik annak érdekében, hogy 2020. április 17-én megtarthassuk a soron következő Tavaszi Bérletes előadásunk premierjét.

A munkatársak egészsége érdekében minden óvintézkedést bevezettünk.

 

Dunaújváros, 2020. március 11.

Őze Áron

Igazgató

hirek

Olvasópróba: Utánképzés ittas vezetőknek


Olvasópróba: Utánképzés ittas vezetőknek

Tavaszi bérletünk következő előadása az Utánképzés ittas vezetőknek című Háy János darab. Első ízben megismerhettük a díszletet, most pedig az olvasópróbán vagyunk túl. Egy izgalmas darabnak lehetünk részesei. Kiváló szereposztás, ígéretes darab, rendezői székben pedig Sipos Imre.

Néhány gondolatmorzsa Háy Jánostól:

Saját bevallása alapján az adta az ötletet, hogy nagyon sok ember veszti el jogosítványát ittas vezetés miatt. Furcsa helyzet, mert elvehetik egy egyszerű munkásembernek, egy közhivatalnoknak vagy rendőrnek. Utánképzés során ez a sokfajta ember egy csoportba kerül. Kevés helyzet van a mai társadalomban, ahol így vegyülnek emberek. Érdekes lélektani helyzet.

Bízik benne, hogy ez egy olyan előadás, amely igazi csapatépítő színdarab (társulatépítő szintű). Igazi színészbarát, nagy lehetőségek vannak a karakterekben.

Közel három hónap alatt megíródik egy ilyen mű, változó nehéz megmondani a tényleges születési idejét. Az effektív gondolkodási ideje másképp mérhető (mivel nem látszódik), vacakolás, hogy miként lehet megfogni a dolgokat. Amikor már sikerül kitalálni, hogy mi legyen a menete, néhány hét alatt összeáll és végleges formába kerül.

Minden korosztálynak ajánlott, akik többet akarnak tudni a magyar társadalomról, jobban megismerni azt a világot amiben élünk. Akik szeretnek úgy nevetni, hogy tétje van a nevetésnek, nem csak bohóckodás. Közös gondolkodás, miben is élünk.


hirek

Sérülés miatt elmarad a Jónás Könyve


“Kedves Közönségünk!

A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza vezetősége értesíti Önöket, hogy a Jónás könyve stúdiótermi előadásunk márciusi premierje és betervezett előadásai sérülés miatt elmaradnak. A bemutató és az előadások áprilisban várhatóak. A megváltott jegyek és bérletek az áprilisi dátumokra érvényesek.

Szíves megértésüket köszönjük!

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza”

Egyéb

Premier és jubileum a Bartókban!



2020.02.28.- “… és ideje a táncnak! – jelenetek az Ószövetségből” premiere és a Bartók Táncszínház 20 éves jubileumi eseménye



Bemutatóval ünnepelte alapításának 20. évfordulóját a Bartók Táncszínház; a jubileum alkalmából kiállítást is rendez a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Galériánkban részleteket láthatunk a darabból, táncosok színpadra lépése előtti pillanatokból és az ünnepi köszöntőből. A Bartók Táncszínház 2000-ben alakult meg a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház keretein belül. Először Rácz Attila vezette, 2005-től pedig Szögi Csaba. Énekes István Harangozó-díjas koreográfus,aki az említett társulatot 2007 és 2013 között vezette, 2013 óta az együttes vezetője Vári Bertalan táncművész, koreográfus.

A táncszínház huszadik születésnapját az „.és ideje a táncnak” – jelenetek az Ószövetségből című produkcióval ünneplik, amely a zsidó-keresztény hagyomány emblematikus alakjait és eseményeit idézi meg. A táncjáték rendezője és koreográfusa Vári Bertalan. Őze Áron, a dunaújvárosi teátrum igazgatója az MTI-nek elmondta: a Bartók Táncszínház jelenleg már önálló tagozata a dunaújvárosi színháznak. „Kettős ünnepet tartunk, hiszen nemcsak a tánctársulat jubilál, hanem maga a város is, amely idén 70 éves” – tette hozzá. Mint kiemelte, a Vári Bertalan által vezetett táncegyüttes – kilépve a színház keretei közül – önállóan is utazik a világban: VariDance néven nemzetközi hírű produkciókat hoznak létre. „Elismeréseik színházunk értékeit gazdagítják. A Bartók Kamaraszínház évek óta törekszik az igényes összművészeti produkciók létrehozására, amire nagyon is vevő a város közönsége” – fogalmazott a művész. Őze Áron az MTI kérdésére elmondta, hogy a színház finanszírozását – köszönhetően az önkormányzati és az állami támogatásnak – megnyugtatónak tartja. A Bartók Táncszínház elmúlt húsz évét bemutató kiállítást az ünnepi előadás után nyitják meg a színház aulájában. A tárlaton a társulat régi plakátjai is láthatók és a tánccsoport korábbi vezetőitől származó idézetek is helyet kaptak. Az új produkció ismertetője szerint az előadásban a tradicionális és a modern táncstílusok ötvözéséből létrejövő nyelven jelennek meg az Ószövetség részletei. A zsidó-keresztény hagyomány olyan emblematikus alakjait idézi meg a táncjáték, mint Mózes vagy Dávid, és olyan jól ismert események ismerhetők fel a színpadon, mint a kivonulás Egyiptomból vagy Dávid és Góliát harca. Az előadás egy nép, egy közösség összetartozásáról és az Istenbe vetett hit mindent átható erejéről szól. A produkció zeneszerzője Nánási Péter, a jelmez és a látvány Matyi Ágota, a díszlet Czingáli Zoltán (Cingi) munkája. Az előadás dramaturgja Balassa Eszter.

https://youtu.be/GWmh_85k06M www.bartokszinhaz.hu

Online jegyvásárlás: http://bit.ly/bartokszinhaz


Facebook galériánkért kattintson.



Egyéb

“…és ideje a táncnak!” belestünk a próbára



“…és ideje a táncnak!” belestünk a próbára

Javában folynak az “..és ideje a táncnak! Jelenetek az Ószövetségből” című táncelőadásunk próbái. Kultúránk alapműve a Biblia, történetei és tanításai tudásunk meghatározó alappillérei. A Bartók Táncszínház előadásában a Könyvek Könyvének jólismert ószövetségi részletei elevenednek meg a tradicionális és a modern táncstílusok ötvözéséből létrejövő nyelven.

Február 28-i bemutatónk egyben tisztelgés is a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő táncszínházunk, a Bartók Táncszínház előtt. Ennek tiszteletére február 28-tól március 4-ig egy különleges kiállítást is láthatunk az aula galériában.

Jegyek korlátozott számban még vásárolhatók bérletes előadásainkra: http://bit.ly/esidejeatancnak2020

Február 29. (szombat) 19 óra Bartók Bérlet
Március 1. (vasárnap) 19 óra Kodály Bérlet
Március 2. (hétfő) 19 óra Petőfi Bérlet

Bezárás