Nézzen be hozzánk
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

ÉN VAGYOK / A Bartók Színház és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar estje

2022-10-02. 19:00 - 20:00

 

Különleges produkció van készülőben a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs zenei műhelyének közreműködésével. A megye két jelentős kulturális intézménye az Én vagyok című szakrális koncertszínházi előadást a Zene Világnapjának másnapján, október 2-án mutatja be Dunaújvárosban. Az előadás rendezője és prózai szereplője Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, karmestere Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, zenei vezetője pedig Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője.

.

Én vagyok

A Bartók Kamaraszínház és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar produkciója

.

Szöveg:

Kodolányi János: Én vagyok című regénye, Ördögh Szilveszter Koponyák hegye című kisregénye,
valamint Szakonyi Károly J. Ch. naplójából című novellafüzére alapján

Zene:

Johann Sebastian Bach művei (Igor Sztravinszkij átiratában), valamint Farkas Bence kompozíciói

.

2022. október 2. (vasárnap) 19.00

Helyszín: Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros

.

Rendező: Csadi Zoltán
Dramaturg: Kiss Judit Ágnes
Zenei vezető: Dobri Dániel

.

Közreműködik:

Csadi Zoltán – színművész
Németh Irma – népi énekes

Kórus (műv. vez.: Kurucz Gergely)

valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Ruff Tamás

.

Az oratorikus koncertszínházi előadás Jesuah bar Jószif életét mutatja be: így nevezi Kodolányi János Jézust az Én vagyok című történelmi regényében. Az egyedi hangulatú kortárs összművészeti produkcióban Csadi Zoltán, a Jesuah-t megszemélyesítő színész megeleveníti a Messiás csodatetteit, gyógyításait, tanításait, életútját és szolgálatát. A prózai szövegeket a zene egészíti ki, megjelenítve a szituációkat, az események hátterét, és kommentálva az elhangzó gondolatokat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, valamint egy kamarakórus és Németh Irma énekes közreműködésével.

.

Az énekesek és a kórus az archaikus népi és apokrif imádságokból – elsősorban az Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött Hegyet hágék, lőtőt lépék című kötetben található dalokból és Mária-énekekből – válogatott tételeket és újrakomponált imádságokat énekelnek. Az előadás számára új zenekari műveket komponált Farkas Bence zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének óraadó oktatója. A fiatal muzsikus elsősorban film- és színházi zenék komponálásával foglalkozik, emellett számos nagyjátékfilm szimfonikus hangszerelését és zenei rendezését készítette el az utóbbi években.

.
A jelenetek között az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Igor Sztravinszkij átdolgozásában szólaltatja meg Johann Sebastian Bach Wohltemperiesrtes Klavier-sorozatának néhány prelúdiumát.
Az összekötő zenék és a népi imádságok alapján megkomponált imádságos dalok, a malaszttal teljes asszony örömét és a szenvedő anya vívódásait bemutató Mária-énekekből megszületett zenei betétek és szóló énekek folyamatos párbeszédet folytatnak az előadásban elhangzó prózarészletekkel.

Részletek

Dátum:
2022-10-02
Időpont:
19:00 - 20:00
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:
, , , , , ,

Szervező

Bartók Szervezés
Telefon:
25/402598
E-mail:
szervezes@bartokszinhaz.hu

Helyszín

Színházterem
Bezárás