Nézzen be hozzánk

Tag

Alba Regia Szimfonikus Zenekar

11:00 – PartiTúra – Prokofjev: Péter és a farkas / Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar beavató hangversenye

Az előadás az ALBA REGIA IFJÚSÁGI BEAVATÓ ZENEI BÉRLETÜNK része, melyre limitált számban értékesítünk jegyeket.

________________________________________________________

.

PartiTúra – Prokofjev: Péter és a farkas

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar beavató hangversenye

.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra elnevezésű ismeretterjesztő koncertsorozata az általános iskolásoktól a középiskolásokig minden korosztálynak kínál olyan programot, amelyen keresztül a fiatalok az adott műsornak megfelelő módon ismerhetik meg a klasszikus zenét, annak különböző korszakait és műfajait. Tematikus, 45 perc hosszúságú koncertjeink rendhagyó énekóraként is funkcionálnak: az elhangzó darabok között Dobri Dániel a zeneszerző szemszögéből mesél a művekről, a közönséget is aktívan bevonva a kommunikációba.

Programjainkat nemcsak a gyermekeknek és fiataloknak, de minden korosztálynak ajánljuk, 9 éves kortól 99 éves korig!

.

A jegyek ára: 2500 Ft
Az előadás 50-60 perc szünet nélkül.
Helyszín: Színházterem

.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

*Látogasson el Kedvezmények aloldalunkra ide kattintva!

(A kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás során nem.)

AKTUÁLIS JEGYPÉNZTÁRI NYITVATARTÁS

JEGYINFORMÁCIÓ

Kapcsolódó cikkek
hirek
BARTÓK LIGET 2022. ~ Szabadtéri előadások augusztusban
2022-07-11

11:00 – PartiTúra – Amerika hangja / Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar beavató hangversenye

Az előadás az ALBA REGIA IFJÚSÁGI BEAVATÓ ZENEI BÉRLETÜNK része, melyre limitált számban értékesítünk jegyeket.
Érdeklődjenek a Bartók Színház Szervezésén!

Elérhetőségeink: 25/402-598, szervezes@bartokszinhaz.hu

Továbbá honlapunkon is megtalálják BÉRLETEINK tartalmát.

 

________________________________________________________

.

PartiTúra – Amerika hangja

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar beavató hangversenye

.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra elnevezésű ismeretterjesztő koncertsorozata az általános iskolásoktól a középiskolásokig minden korosztálynak kínál olyan programot, amelyen keresztül a fiatalok az adott műsornak megfelelő módon ismerhetik meg a klasszikus zenét, annak különböző korszakait és műfajait. Tematikus, 45 perc hosszúságú koncertjeink rendhagyó énekóraként is funkcionálnak: az elhangzó darabok között Dobri Dániel a zeneszerző szemszögéből mesél a művekről, a közönséget is aktívan bevonva a kommunikációba.
Az Amerika hangja című koncertünkön olyan tengerentúli, európai és orosz zeneszerzők műveivel ismerkedhetünk meg, akikre nagy hatást gyakorolt a jazz dallam- és ritmusvilága vagy akár Hollywood filmzenéje. De mitől lesz amerikai az európai eredetű klasszikus zene? Hogyan hat a popkultúra a XX. század kezdete óta a művészetekre? Lehet, hogy a „komolyzene” nem is feltétlenül olyan komoly? Dmitrij Sosztakovics, George Gershwin és Csengery Dániel darabjain keresztül ezekre a kérdésekre is választ kapunk következő PartiTúra hangversenyünkön.
Programjainkat nemcsak a gyermekeknek és fiataloknak, de minden korosztálynak ajánljuk, 9 éves kortól 99 éves korig!

.

A jegyek ára: 2500 Ft
Az előadás 50-60 perc szünet nélkül.
Helyszín: Színházterem

.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

*Látogasson el Kedvezmények aloldalunkra ide kattintva!

(A kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás során nem.)

AKTUÁLIS JEGYPÉNZTÁRI NYITVATARTÁS

JEGYINFORMÁCIÓ

Kapcsolódó cikkek
hirek
BARTÓK LIGET 2022. ~ Szabadtéri előadások augusztusban
2022-07-11

PartiTúra – A jelen hangjai (ALBA REGIA ZENEI BÉRLET 2. előadása)

PartiTúra – A jelen hangjai

(ALBA REGIA ZENEI BÉRLET 2. előadása)*.

.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs zenei beavató hangversenye

.

A jelen hangjai című koncertünkön a kortárs magyar zene sokszínűségével ismerkedhet meg közönségünk Ligeti György, Fekete Gyula, Sáry László, Balogh Máté és Dobri Dániel művein keresztül.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar hangversenyén kiderül majd, hogyan ír magyaros zenét a zeneszerző, mitől vicces műfaj a fúvósötös, valamint a színházi dalok felépítését is megismerjük Arany János, Nemes Nagy Ágnes és Tóth Krisztina versein keresztül.
Koncertünkön az egykori móriczos diák, Balogh Máté zeneszerző két dala is megszólal majd Kéringer László énekművész tolmácsolásában.

Műsor:
Fekete Gyula: Divertimento (részletek)
Sáry László: Tamburás öreg úr (Arany János versére)
Dobri Dániel: Elmondom én… (Nemes Nagy Ágnes versére)
Balogh Máté: Repülő, Altató (két dal Tóth Krisztina verseire)
Ligeti György: Hat bagatell (részletek)

Közreműködik: Kéringer László énekművész

Házigazda: Dobri Dániel kortárs művészeti vezető

Karmester: Juhász Bence.

.

Jegyek ára: 2500 Ft / fő
Helyszín: Színházterem

 

PartiTúra – beavató a klasszikus zene titkaiba (ALBA REGIA ZENEI BÉRLET 1. előadása)

PartiTúra – beavató a klasszikus zene titkaiba

(ALBA REGIA ZENEI BÉRLET 1. előadása)*

.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra-sorozatának beavató koncertje

.
A székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar immár több mint egy évszázados múltra tekinthet vissza: jogelődje az 1901-ben alakult Székesfehérvári Zenekedvelők Egyesülete vidéki viszonylatban páratlan méretű és színvonalú zenekara volt, amely – többek között Fricsay Richárd, a kiváló katonakarmester vezetésével – sikerrel alapozta meg a szimfonikus hangversenyek gyakorlatát a városban. Az együttest 1950-ben Székesfehérvári Szimfonikus Zenekar néven alakították újjá: sokáig a Vörösmarty Színházzal szoros együttműködésben dolgozott, egészen 2015. január 1-i önállóvá válásáig.

.
A zenekaron belül Ruff Tamás igazgató felkérésére 2021-ben kortárs zenei műhely alakult Dobri Dániel zeneszerző vezetésével, aki a modern zene mellett kiemelt figyelmet fordít a klasszikus zene népszerűsítésére is a fiatal generáció körében. Az Alba Regia Szimfonikus zenekar PartiTúra elnevezésű közönségnevelő koncertsorozata az általános iskolásoktól a középiskolásokig minden korosztálynak kínál olyan programot, amelyen keresztül a fiatalok az adott műsornak megfelelő módon ismerhetik meg a klasszikus zenét, annak különböző korszakait és műfajait. Tematikus, 45 perc hosszúságú koncertjeink rendhagyó énekóraként is funkcionálnak: az elhangzó darabok között Dobri Dániel a zeneszerző szemszögéből mesél a művekről, a közönséget is aktívan bevonva a kommunikációba. Meggyőződésünk, hogy a PartiTúra-sorozat jó kiindulásként szolgál a fiatalok számára a klasszikus zene értékeinek megismeréséhez, abban a reményben, hogy felnőttként a zenekari koncertek bérletes közönsége legyen belőlük. Programjainkat ugyanakkor nemcsak a gyermekeknek és fiataloknak, de minden korosztálynak ajánljuk, 9 éves kortól 99 éves korig!
A 2022-2023-as évad első PartiTúra hangversenyén Franz Joseph Haydn zenéjével ismerkedhet meg a közönség. A szimfonikus zenekari beavató koncerten megfejtjük, hogy mit jelent a zenei történetmesélés, és hogyan festett a hangok segítségével a bécsi klasszicizmus első nagy mestere.

.
Műsor:
Joseph Haydn: Az este – szimfónia (részletek)

Joseph Haydn: A vadászat – szimfónia (részlet)

Joseph Haydn: Búcsú – szimfónia (részletek)

.
Műsorvezető:
Dobri Dániel, az ARSO kortárs művészeti vezetője

.

__________________________________________________________

.

*INFORMÁCIÓK AZ ALBA REGIA IFJÚSÁGI ZENEI BÉRLETRŐL:

.

BÉRLET ÁRA: 3000 Ft

A fennmaradó helyeket 2500 Ft / fő jegyáron árusítjuk.

Az első előadás dátuma: 2022. november 21. hétfő 11 óra

A második előadásra várhatóan 2023 tavaszán kerül sor.

 

További információkért keressék bizalommal a Bartók Színház Szervezését!

Elérhetőségeink: 25/402-598, szervezes@bartokszinhaz.hu

 

Kapcsolódó cikkek
Egyéb
Megtartottuk a 2022/23-as évad első olvasópróbáját!
2022-08-16
Egyéb
Sikeres, teltházas, nyári előadásainkról és az őszi eseményeinkről
2022-08-14
hirek
BARTÓK LIGET 2022. ~ Szabadtéri előadások augusztusban
2022-07-11

ÉN VAGYOK / A Bartók Színház és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar estje

 

Különleges produkció van készülőben a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs zenei műhelyének közreműködésével. A megye két jelentős kulturális intézménye az Én vagyok című szakrális koncertszínházi előadást a Zene Világnapjának másnapján, október 2-án mutatja be Dunaújvárosban. Az előadás rendezője és prózai szereplője Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, karmestere Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, zenei vezetője pedig Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője.

.

Én vagyok

A Bartók Kamaraszínház és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar produkciója

.

Szöveg:

Kodolányi János: Én vagyok című regénye, Ördögh Szilveszter Koponyák hegye című kisregénye,
valamint Szakonyi Károly J. Ch. naplójából című novellafüzére alapján

Zene:

Johann Sebastian Bach művei (Igor Sztravinszkij átiratában), valamint Farkas Bence kompozíciói

.

2022. október 2. (vasárnap) 19.00

Helyszín: Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros

.

Rendező: Csadi Zoltán
Dramaturg: Kiss Judit Ágnes
Zenei vezető: Dobri Dániel

.

Közreműködik:

Csadi Zoltán – színművész
Németh Irma – népi énekes

Kórus (műv. vez.: Kurucz Gergely)

valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Ruff Tamás

.

Az oratorikus koncertszínházi előadás Jesuah bar Jószif életét mutatja be: így nevezi Kodolányi János Jézust az Én vagyok című történelmi regényében. Az egyedi hangulatú kortárs összművészeti produkcióban Csadi Zoltán, a Jesuah-t megszemélyesítő színész megeleveníti a Messiás csodatetteit, gyógyításait, tanításait, életútját és szolgálatát. A prózai szövegeket a zene egészíti ki, megjelenítve a szituációkat, az események hátterét, és kommentálva az elhangzó gondolatokat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, valamint egy kamarakórus és Németh Irma énekes közreműködésével.

.

Az énekesek és a kórus az archaikus népi és apokrif imádságokból – elsősorban az Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött Hegyet hágék, lőtőt lépék című kötetben található dalokból és Mária-énekekből – válogatott tételeket és újrakomponált imádságokat énekelnek. Az előadás számára új zenekari műveket komponált Farkas Bence zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének óraadó oktatója. A fiatal muzsikus elsősorban film- és színházi zenék komponálásával foglalkozik, emellett számos nagyjátékfilm szimfonikus hangszerelését és zenei rendezését készítette el az utóbbi években.

.
A jelenetek között az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Igor Sztravinszkij átdolgozásában szólaltatja meg Johann Sebastian Bach Wohltemperiesrtes Klavier-sorozatának néhány prelúdiumát.
Az összekötő zenék és a népi imádságok alapján megkomponált imádságos dalok, a malaszttal teljes asszony örömét és a szenvedő anya vívódásait bemutató Mária-énekekből megszületett zenei betétek és szóló énekek folyamatos párbeszédet folytatnak az előadásban elhangzó prózarészletekkel.

Kapcsolódó cikkek
Egyéb
MIKRO FESZTIVÁL PROGRAMOK 2024
2024-04-24
Egyéb
PREMIER A BARTÓKBAN: Tarolt a TARTUFFE!
2024-04-16
Egyéb
Megtartottuk a 2022/23-as évad első olvasópróbáját!
2022-08-16
Bezárás