Fájó szívvel búcsúzunk szeretett kollégánktól!

Fájó szívvel búcsúzunk szeretett kollégánktól!

Böröcz György (1963-2020)

Őze Áron igazgató búcsúbeszéde:

“Ezt a búcsút a legnehezebb elkezdenem. Nehéz, mert még mindig felfoghatatlan. Nincs ennél erősebb megrendülés. Ilyen fájdalomra sosem tudunk megedződni, és a szívünkben tátongó űrt semmivel sem tudjuk lezárni.

Ott álltam a minap is a színházunkban, nem tudtam a megoldást valamire, de nem sokáig törtem a fejem, nyúltam a telefonomhoz, hogy akkor hívom Gyugyót, Böröcz Gyurit, hiszen ő biztosan tudja, mit kell most tennem. Rákerestem a nevére, majd kis szünet után ismét magamba roskadva, sóhajtva tettem el a telefont, hogy ő már nem fogja felvenni soha többé. De aztán arra is rádöbbentett ez a végtelennek tűnő pillanat, hogy akiket igazán szeretünk, azok a haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ott, abban a fájó hiányban, hogy nem tudom megkérdezni már a barátunkat, a színházi családunk egyik legfontosabb, legszeretettebb tagját, az is az eszembe jutott, hogy akkor gondoljam végig, mit mondana most Gyugyó. És végiggondoltam, és tudtam, hogy végig velem van közben. Szomorúan, de mégis egy fontos felismeréssel megtámogatottan szembesültem azzal, hogyan tudjuk mi az életünk végéig megőrizni, magunk mellett tudni, akit közben elvesztettünk.

Nem tudom, hogy vajon elégszer el tudtuk-e neki mondani mindazt, amit szerettünk volna. Azt, hogy Böröcz György magát a Bartók Kamaraszínházat is jelentette. Jelenti még mindig. Engem voltaképpen ő vezetett be ebbe a színházba, tőle kaptam a színházi pályám egyik legfontosabb üzenetét. Így hangzik: „Hogy meg tudd szeretni, ami rád vár, szeretned kell azt is, ami volt.” Ezt mondta az első találkozásunkkor. Ugyanis amikor igazgató lettem a Bartókban, úgy éreztem, minél előbb szeretném még közelebbről és kötetlen helyzetben megismerni az új kollégákat. Bográcsozni hívtam a társaságot Kulcsra, apósomék kertjébe. Gyugyó egyszer csak odajött hozzám, hogy meséljen a Bartók Kamaraszínházról. A múltjáról, a fordulatairól, kis és nagy epizódokról abból a két évtizedből, amelyet addig is ott töltött ő, a színházában. Egy emberöltőnyi életet élt együtt a színházzal. Kezdettől öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy én is beletartozhatok Böröcz György színházi családjába.

Tényleg mindent tudott a színházunkról. Mindent gyűjtött róla. Az élő emlékezete volt a Bartók Kamaraszínháznak. És mostantól – milyen nagyon nehéz ezt kimondani, vagyis a valósággal szembesíteni az érzéseinket – Gyugyó is az emlékezetünk fontos részévé válik. Tisztességével, szakmaiságával, emberi és színházi odaadásával. Ezt mind meg kell őriznünk az eljövendő időkre. Ezért is határoztam úgy – és ebben minden egyes kollégám egyetértett –, hogy a Bartók Kamaraszínház stúdióját mostantól Böröcz György Stúdiónak nevezzük. Ezt pont szemben van azzal a „színházi kuckóval”, amely Gyugyó életének egyik legfontosabb helyszíne volt, ahonnan soha nem akart hiányozni.

A Bartók Kamaraszínház története – Böröcz György története is. Minden pillanat a színházban emlékeztetni fog erre a nagyszerű kollégára, barátra. Ezt a búcsút befejezni is a legnehezebb…”

Böröcz György emlékére gyújtottunk ma mécseseket a színháznál.

Leróhatják kegyeletüket: Dunaújvárosi Köztemető, XX/A parcella, 5-ös fal, 12-es urnahely.