Köszönöm a nézők türelmét, megpróbáljuk megszolgálni!

 

A pandémiával terhelt 2021-es év után a legtöbben azt gondolták, fellélegezhetnek végre. Őze Áron, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója sem volt ezzel másként. Évértékelő beszélgetésünkben arra is választ adott, számított-e arra, hogy a megpróbáltatások folytatódnak.

 

“A tavalyi év második fele „vastagra” sikerült, szép és szerintem értékes előadásokkal. Az évad második felét hat premierrel kiviteleztük, illetve volt még egy hetedik is, a Loft, ami egy külsős előadás, de a Bartók a keblére ölelte. Bemutattuk a Vízkereszti Grittit, azzal kezdtük, aztán jött a Bartha Lajos Szerelem nagy sikerrel, és egy nagyon szép munka volt. A Kinizsi táncjátékunk, ami most bekerült a Déryné Programba is, aztán jött egy kortárs magyar, Borbély Szilárd Nincstelenek bemutatója, közben elindult a csecsemőszínházi programunk, ami nagyon sikeres, és folytatjuk is a harmadik játszóhelyünkön, a Mikroszínpadon. A pandémiából úgy jöttünk ki, hogy egy új játszóhelyet tudtunk felavatni. Ez is azt mutatja, hogy szeretünk inkább előre menekülni, és azért se adjuk föl. Decemberi bemutatónk volt – azzal állt meg a Bartók – az Egy csók és más semmi Göttinger Pál rendezésében. Úgyhogy van muníciónk tavaszra, mert ezeket az adásokat még nem játszottuk ki. Vendégjátékok is lesznek, illetve az új előadásunk a Pinokkió lesz május 13-i bemutatóval. Február elejétől nyit a pénztár, a bérletek is folytatódnak, illetve készülünk egy új bérletkonstrukcióval is. 


– Emelkednek a jegyárak? 

– Egy nagyon minimális jegy­emelésre készülnünk kell sajnos. Kénytelenek voltunk, ez is egy sűrű kalkuláció eredménye. Eddig nem emeltünk, mert az elvem az, hogy ne a nézőkön csapódjanak le a dolgok, próbáljuk megoldani magunk, még ha ennek ára is van, de most egy inflációkövető emelést kénytelenek voltunk megtenni. Nagyságrendileg olyan egynegyedes, próbáltunk olyan árat kikalkulálni, ami talán még elviselhető, nem fáj annyira.

 

“Az egész csapat egy emberként azon van, hogy nyugodtak legyünk.”

 

– Nyugodtan néz az év elé?

– Hát nem. Tekintve, hogy az eddig 700-800 ezres energiaköltség-számlánk most 6 és fél millióra rúgott, nem vagyok olyan nyugodt. De az egész csapat egy emberként azon van, hogy nyugodtak legyünk, a munkánkat elvégezhessük, és a közönség pedig egy igazán színvonalas, színes kőszínházi működést lásson. Amúgy sem elvem a pánik. Amikor a kapitány ideges a hajón, annál rosszabb hír nincs. Olyanok vagyunk, mint egy GPS, most már évek óta folyamatos az újratervezés. Az a boldog békeidő, ami a pandémia előtt volt, már nem nagyon fog visszajönni. Egy csomó mindent újra kell fogalmaznunk, hogy a jókedvünket, a humorunkat ne veszítsük el. Nem is vagyok hajlandó. Azoknak a döntéseknek, amiket ebben az időszakban hoznom kellett, van egy olyan hozadéka, hogyha a háború elmúlik, az átfogalmazott mentalitást és működést a jövőben is szeretném meghagyni. A legapróbb dolgoktól – az energiatakarékosság, a hűtők száma, a LED-világításra való átállás – kezdve a mikroportok elemhasználatáig. A zöldszínházi program is nagyon lényeges, és igenis tud egy színház takarékoskodni, odafigyelni. Szerintem iszonyatosan fontos, hogy ezekből mindent megtartsunk, mert zöldmentalitással is rendelkeznie kell most már egy színháznak. 

 

A teljes interjút megtekinthetik a https://www.duol.hu/helyi-kultura/2023/02/koszonom-a-nezok-turelmet-megprobaljuk-megszolgalni oldalon.

 

 

Jegypénztárunk február 7-től rövidített nyitvatartással várja az érdeklődőket, ugyanis nem csupán a márciusi előadásainkat találhatják meg MŰSORNAPTÁRUNKban, hanem új bérleteinket is!