Márciusi és áprilisi különlegességeink

.

2024. március 14. csütörtök 19 óra

Muzsikás 50

népzenei koncert

Közreműködik: Kacsó Hanga (ének)

Az 50 éve alakult Muzsikás együttes fogalom, legenda, márkanév. Lassan olyan, mint Puskás Öcsi, vagy a piros paprika. Bárhol a világban a magyar kultúra követeinek számítanak. A világhírű zenekar a parasztzenészek elhivatottságával, mély tudásával, lelkével és alázatával muzsikál egy vidéki iskola tornatermében éppúgy, mint a Carnegie Hallban. Az ötvenedik évforduló számos sikeres jubileumi koncertje után most a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban lép föl a zenekar egy mély és feledhetetlen koncerttel. A 2023-as jubileumi év az öröm mellett bánatot is hozott, hiszen elvesztették társukat, Éri Pétert, aki 48 évig volt a Muzsikás tagja. A zenekar – ahogy a népzenészek színe-java – hiszi, hogy az égi zenekar, és benne Péter, együtt húzza a földiekkel – ahogyan az adatközlő mestereik is sokan már a túloldalon muzsikának.

A hangverseny a IV/2790/2023/KOZOSMUVFO támogatás segítségével jött létre.

A jegyek ára: 5500 Ft

Helyszín: Színházterem

.


.

“Egy élete, egy halála – kiáll Önök elé és elmeséli a saját történetét.”

„Fantasztikus élmény volt. Fájt az arcom a nevetéstől.” – Orvos-Tóth Noémi (pszichológus)

„Ez az est a személyesség, a kreativitás és a humor diadala.” – Török András (vademecum.hu)

„Grecsó szerencsénkre sokat beszél magáról, mert így mi is kaphatunk egy másik ember kudarcaiból és örömeiből, kérdéseiből és válaszaiból.” – Sümegi Noémi (index.hu)

„Roppant szórakoztató módon tárja elénk az útját tarkító bukdácsolásokat. Engem megvett kilóra az Egy életem, várom a folytatást!” – Fiala Borcsa (wmn.hu)

 

Az előadás hossza: kb. 90 perc

A jegyek ára: 6000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 5500 Ft*

Az előadásra online is tudnak jegyet váltani az alábbi linken keresztül:

.


.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, április 16-án a Múzsák Társulatának ANNE FRANK című előadására várjuk Önöket!

 

AZ ELŐADÁS IDŐPONTJA:

ÁPRILIS 16. KEDD 19:00

KÉSZÜLT Anne Frank naplójának (ford: F. Solti Erzsébet és Sebők Éva) felhasználásával.

Anne Frank az 1942. június 12. és 1944. augusztus 1. közötti időszakban vezette naplóját, amelyben a háború és a kirekesztettség érzésén túl, nyomon követhetjük egy nyílt eszű és szívű kamaszlány gondolatait, gondjait, életét, ahogy kislányból felnőtt nővé érik.


Rendező: Kátai István
Anne Frank szerepében: Tövispataki Beáta

A jegyek ára: 3500 Ft / fő

A darab 1 felvonásban kerül bemutatásra, játékideje 90 perc.

Helyszín: Stúdióterem

Az előadásra online is tudnak jegyet váltani:

.


.

Évadunk utolsó színháztermi premierje egy igazi, modern köntösbe öltöztetett klasszikus lesz!

 

Előadás időpontjai:
április 12. péntek 19 óra (Bemutató)
április 14. vasárnap 15 óra
április 17. szerda 13 óra (Ifjúsági diák bérlet)

A premierre és az ifjúsági diák bérletes előadásra korlátozott számban tudunk jegyet biztosítani!

Az április 12-i premierre várjuk szeretettel
PREMIER 3. és PREMIER 4. bérlettel rendelkező nézőinket is!

MOLIÉRE: Tartuffe

– és így megy ez 360 éve –

Ördögi szenteskedő. Nagy játékos. Zsarnoki cselszövő. Moliére (Jean Baptiste Poquelin) egyik legismertebb, legtöbbet játszott műve a Tartuffe. 1664-ben mutatták be Párizsban. Bár XIV. Lajosnak is tetszett, az egyház felháborodott, ezért évekre betiltották az „álszentek darabját”.

Persze a gátlástalan, törtető Tartuffe képmutatása, képessége mindenki manipulálására, átejtésére – korokon, társadalmakon átívelő. Így megy ez 360 éve, amióta a szerző befejezte a művét. Csakhogy Moliére taktikus író: nála nem csak Tartuffe az álszent, aki az erkölcs nevében valójában mindenkin átgázol, hogy hatalmat szerezzen magának. Orgon házában – ahol játszódik a történet – még elég sokan farizeusok a maguk módján. Tartuffe leleplezésével sok minden más is lelepleződik. Hiszen ahhoz, hogy Tartuffe létezni tudjon, szükség van a közegre, amely befogadja őt.

Vas István fordítását modernizáltuk. A képmutatás műve nem változott. Úgy nevetünk a komédián, hogy közben borzongunk.
.

A jegyek ára: 4500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 4000 Ft*

Az előadásra online is tudnak jegyet váltani az alábbi linken keresztül:

 

.


.

ISKOLÁS CSOPORTOKNAK AJÁNLJUK!

Rendező: Gál Tamás

„Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című művét az általunk már több helyen sikerrel bemutatott stílussal dolgoztuk fel, mely tapasztalataink szerint nagyon népszerű mind a diákság, mind a felnőtt közönség körében. A játékstílus, az élő zene, az improvizáció és az interaktivitás stílusjegyeit ötvözi. Pontos és részletes dramaturgiával fésültük át a művet, s azon szavakat, melyek a mai kor emberének (diákjának) már nem érthetőek, ám játékkal, magyarázattal, vagy zenével mégis érthetővé tettük ezeket. Így az egyetlen gátat – mely Csokonai és a mai kor embere közé rakódott az elmúlt 200 év alatt – lebontottuk, ezzel bizonyítva, hogy a magyar költészet nemcsak magasröptű gondolatok és filozófiák fészke, hanem a nagyszerű és utánozhatatlan magyar humor melegágya is.” – Gál Tamás

 

Az előadásra online is tudnak jegyet váltani az alábbi linken keresztül:

..


 

Wild-Zentai Mariann kiállítása: LELKIGYAKORLAT

A kiállítást megnyitja: CSATÓ TAMÁS festőművész

Közreműködik: DIMANOVSKI NATALIE ének

Megnyitó: 2024. április 11. csütörtök 18 óra
Helyszín: Bartók Színház aulája

 

Sri Chinmoy békefilozófus A BÉKE SZIGETE című kiállítása

Megnyitó: 2024. április 26. péntek 18 óra

Helyszín: Bartók Színház aulája

 

A kiállítást megnyitja: Rontgits Gábor

Sri Chinmoy dalait előadják: Rainbow Dreams/zongora: Kapusi Balázs

Az egészséges táplálkozás jegyében állófogadás lesz.

Sri Chinmoy békefilozófus, akinek minden földi tevékenysége a külső és a belső béke megteremtésére irányult. A festményeit forrásművészetnek, bengáli nyelven Jahra Khalanak nevezik. A képek meditatív állapotban a szív mélyéről törtek elő és általában néhány perc alatt születtek meg. A festmények szín és formavilága magával ragadja a szemlélőt. Öröm, béke, nyugalom árad belőlük. A világ több neves galériájában kiállították eredeti műveit. Mint pl. Tate Gallery-London, Louvre-Párizs, Modern Art Gallery-St.Petersburg.

 

A kiállítást követően Gunagriha előadása következik!


Címe: A belső béke
Előadás kezdete: 19.00 óra
Az előadást egy kis filmbemutatóval kezdjük (7 perc ), amely Sri Chinmoy életét mutatja be.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Regisztrálás:

szervezes@bartokszinhaz.hu / 06 25/402 598

<<ONLINE REGISZTRÁCIÓ IDE KATTINTVA>>


 

Teljes műsorunkat megtekinthetik a műsornaptárunkban:

Március: http://bartokszinhaz.hu/esemenyek/2024-03/

Április: http://bartokszinhaz.hu/esemenyek/2024-04/

.

Kérjük az érdeklődőket, hogy további információkért, illetve jegyfoglalás ügyében vegyék fel Szervezésünkkel a kapcsolatot:
szervezes@bartokszinhaz.hu és/vagy 25/402-598


Nyitvatartásunkról az alábbi oldalon tájékozódhatnak:
http://bartokszinhaz.hu/penztari-nyitva-tartas/

.


.

ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ:

.

Az adott napi előadásra a kezdés előtti egy órában is vásárolhatnak jegyet!
A lefoglalt jegyeket az előadás előtt legalább 10 munkanappal kérjük átvenni.
A későn érkező nézők csak a szünetben foglalhatják el helyüket.
Az előadások ideje alatt mobiltelefonjaikat tartsák kikapcsolt állapotban!
Az előadásokon kép- és hangfelvétel készítése engedély nélkül tilos!
Kérjük, a nézőtéren mellőzék az étel és ital fogyasztást!

Jegy- és bérletakcióink csak és kizárólag a színházi jegypénztárban érvényesíthetőek,
az online vásárlás során nem!