MÁRCIUSI MŰSORAJÁNLÓ:

 

Március 18-án ismét a színháztermünkben lesz látható Mark St. Germain: TÁNCÓRÁK című vendégelőadásunk, melyet februárban a nagy érdeklődésre való tekintettel áthelyeztünk stúdiótermünkből! A darab a Rózsavölgyi Szalon vendégjátéka, amelynek főszereplőit Ullmann Mónika és Józan László alakítja.

 

 

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

 

Színházi beszélgetések címmel indítottuk el Kötelező Koncepciók című kötelező olvasmányokat feldolgozó, interaktív ismeretterjesztő előadásunkat, és a Művészi Pályák témájú, színházi személyiségek életútját bemutató programsorozatunkat. A programot Dr. Gajdó Tamás színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tudományos munkatársa, illetve Csadi Zoltán színész, színháztörténész, a Bartók Színház művészeti igazgatója vezetik.

 

A programok minden érdeklődő számára nyitottak!

A jegy ára: 200 Ft

Helyszín: Március 10-én Színházterem, Március 24-én Stúdióterem

Időtartam: 90 perc szünet nélkül


Időpontok és témák:

2022. március 10. csütörtök 17 óra – Tóték

2022. március 24. csütörtök 17 óra – Sulyok Mária

 

 

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

 

GYÖRGY-SELMECZI MERCÉDESZ
RÉSZLETEK című fotókiállítása

Megnyitó: 2022. március 8. kedd 17 óra
Helyszín: a Bartók Színház aulája


 

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

 

MÁRCIUSI ÚJ BEMUTATÓNK:

 

2022. március 25-én mutatjuk be a HJA, KÉREM, A NŐ – AZ NŐ! című darabunkat!

HJA, KÉREM, A NŐ – AZ NŐ!
Zenés analízis a női lélekről

 

Tulajdonképpen mi az, hogy Nő? Karinthy Frigyes szerint a Férfi és a Nő mindig mást akar: a Férfi a Nőt, a Nő a Férfit. Lehet. Mindenesetre nincs az a férfi, aki vetekedhetne egy nő sokszínűségével, titokzatosságával. A férfilélek átlátszó, a női kiismerhetetlen.
Maradjunk egy egyszerű válasznál: a Nő – maga a Csoda! Hogyan lehetséges egy Csodát hétköznapi módon elemezni? Előadásunkban erre teszünk kísérletet. Nőkről beszélünk és éneklünk sanzonokat, kuplékat, nőkről, akik ezekben a színpadi jelenetekben talán valamiféle magyarázatot adnak arról, hogy a női lélek kimagyarázhatatlan.

Olyan szerzőkhöz folyamodtunk, akik a 20. század elején szerették volna megismerni a rejtélyt, amit a Nő jelent. Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Szép Ernő, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Thury Zoltán, Herczeg Ferenc, Szini Gyula, Kosztolányi Dezső írásait a Nőről előadják: Auksz Éva, Holecskó Orsolya, Szűcs Kinga, Vándor Éva. A női lélek megértésében két férfi segít: Őze Áron és Derzsi György.
Közreműködik a Derzsi zenekar: Balogh László, Novák Csaba, Hankó József

Rendező: Korcsmáros György

 

Látvány: Horváth Éva

 

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

 

ÁPRILISI ELŐZETES:

 

beck@grecsó – “Hoztunk valamit magunkból”

 

“Hoztunk valamit magunkból” – Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje
Bóbiták, Apokrifek és Balázsolások egy időutazós esten, ahol megidéződnek a mesterek, zene és irodalom találkozik és kiderül, milyen közösek a gyökereik. Az interaktív zenés irodalmi pódiumesten a nézők is megmutathatják, milyen, mikor életre kel egy próza.
Az írónál gitár van. A zenész meg felolvas. Grecsó Krisztián és Beck Zoli beszélgetnek, mert barátok, olvasnak, mert írnak, zenélnek, mert vannak dalaik.  

Előadás időtartama: kb. 80 perc
Jegyár: 2000 Ft
Helyszín: Színházterem

 

 

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

 

Budapest Jazz Orchestra: Singin’ and Swingin’

Vendégek: Náray Erika, Fehér Adrienn és Mujahid Zoltán

Helyszín: Színházterem

Jegyár: 4000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 3500 Ft

 

 

Kedves Nézőink!

Korábban megváltott jegyeik, melyek 2021. december 14-re szóltak,
érvényesek erre az új időpontra!

Várjuk Önöket sok szeretettel az előadásra!

Köszönjük türelmüket és belénk fektetett bizalmukat!

 

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

 

Márciusi műsorfüzetünk lapozgatható verzióját IDE kattintva érheti el.

 

 

❗A műsorváltozás jogát fenntartjuk.❗

❗Az előadások látogatása mindig a hatályban lévő szabályozások szerint lehetséges!❗