Megnyitottuk a 2023/2024-es évadot!

 

Jó hangulatú CSÍK JÁNOS ÉS A MEZZO koncerttel nyitottuk meg az új évadot 24-én!
Köszönjük, hogy ennyien eljöttek, és velünk ünnepeltek!

.

Csík János legközelebb a CSÍK ZENEKAR: A VÁLTOZÓ SZERENCSE KEREKÉN darabbal érkezik színházunkba egy különleges koncertszínházi előadással SZEPTEMBER 7-én, csütörtökön. Jegyek már kaphatók, sőt!
A műsorban az úti levél részletek és a versek a Csík zenekar muzsikájának kíséretében, egyfajta sajátos zenei köntösben jelennek meg. A zenekar sikeres könnyűzenei feldolgozásai, a magyar népzene dallamai, közjátékként, aláfestésként szólalnak meg a műsorban. 

Rendező: Őze Áron
Közreműködő művészek: Auksz Éva – Józsa Imre díjas színművész, Csadi Zoltán – színművész, Őze Áron – Jászai Mari díjas színművész
A Kossuth-díjas Csík zenekar művészei: Bartók József, Barcza Zsolt, Csík János, Kunos Tamás, Majorosi Marianna, Makó Péter, Szabó Attila

.

VAN MÉG EGY JÓ HÍRÜNK A SZÍNHÁZRAJONGÓKNAK!

Augusztusban megtartottuk az évad első bemutatójának olvasópróbáját!

Füst Milán MÁLI NÉNI vérbő vígjátékával fogunk indulni, melynek a premierje szeptember 22-én lesz.

(A darab az új Premier Bérletünk első előadása is egyben.)

Képünkön a Máli néni csapata és a darab makett díszlete látható. 🥰
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap


Máli néni, a nagy manipulátor, mindenkiről mindent tud és mindent megold. Bölcs, élelmes, mesteri. Sorsokat szövögető párka. Boldogságot játszmázik össze másoknak. Humánuma tekintélyt parancsoló.
Füst Milán az 1930-as években írta a vérbő vígjátékot, a Máli nénit, amely csak 1984-ben került elő egy hagyatékból. A darab szinte azt sugallja: az élet már nem is álom, inkább őrület. De – vígjátékról lévén szó – szeretnivaló őrület.
A Máli nénit szeptember 22-én – a Magyar Dráma Napjához kapcsolódóan – mutatja be a Bartók Színház együttműködésben a kassai Thália Színházzal, Czajlik József rendezésében. A címszerepet Kerekes Éva alakítja vendégként.


Jöjjenek, gyertek, az előadásokra már válthatók jegyek:

 

Szeptember 1-ig még rövidített nyitvatartással várjuk Önöket (hétfő, kedd, csütörtök: 9-14, szerda 13-17, péntek 9-14), de szeptember 4-től alábbi, új nyitvatartásunk szerint leszünk elérhetőek: