Nézzen be hozzánk
Egyéb

BÉRLETEINK A 2023/24-ES ÉVADRA

 

.

BÉRLETEINK A 2023/24-ES ÉVADRA

.

Szemfüles Nézőink már észrevehették, hogy honlapunkon feltöltésre kerültek az elkövetkező évad bérletei. Őszi/Tavaszi bérletkonstrukcióink helyett egy egész évadot felölelő PREMIER Bérlettel kedveskedünk Önöknek, melyből kétféle verzió létezik. A 3 előadásos verzióban a szeptemberben bemutatásra kerülő MÁLI NÉNI előadásunkat, az októberre tervezett DIPLOMA ELŐTT romantikus vígjátékot és a márciusi TARTUFFE című klasszikus komédiát tekinthetik meg. A 4 előadásos Premier Bérlet ugyanezeket az előadásokat tartalmazza, kiegészülve a decemberi RUMINI A TÜKÖR-SZIGETEN mesejátékkal.

.

A közönségkedvenc Szabadbérletünk új, a 2024-es év végéig felhasználható verziója is megvásárolhatóvá vált, akárcsak az 2 fő részére megváltható Ajándékbérleté, illetve alább olvashatnak arról is, hogy milyen diákbérletekkel kedveskedünk a fiatalabb korosztályoknak.

.

A 2023/2024-ES ÉVAD BÉRLETEI:.

– SZABADBÉRLET 2024 –

– AJÁNDÉK BÉRLET 2024 –

– PREMIER BÉRLET (4 előadással) –

– PREMIER BÉRLET (3 előadással) –

– FELSŐS DIÁK BÉRLET –

– ALSÓS DIÁK BÉRLET –

– ALBA REGIA IFJÚSÁGI ZENEI BEAVATÓ BÉRLET –

.

Felnőtt bérleteink az alábbi linken vásárolhatóak meg online a Jegy.hu-n keresztül:

>> ONLINE BÉRLETVÁSÁRLÁS << 

.

Emellett természetesen színházunk jegypénztárában is, ahol készpénz és bankkártya mellett OTP-s és K&H-s SZÉP-kártyás fizetésre is van lehetőség!

Bérletvásárlásra a Szervezési Ügyelet ideje alatt is van lehetőségük!

.

Kövessék Facebook oldalunkat a legfrissebb információkért: www.facebook.com/bartokszinhaz

Illetve keressék Szervezésünket bizalommal az alábbi elérhetőségeken:
+36 25 402 598 / 
szervezes@bartokszinhaz.hu

.

Egyéb

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY A 2023-24-ES ÉVADRÓL

 

Dobó Kata, Kerekes Éva, Staub Viktória, Csiby Gergely, Marton Róbert is játszik a Bartók Színházban

 

A dunaújvárosi teátrum kihirdette a jövő évad bemutatóit

 

A dunaújvárosi Bartók Színházban pénteken este játszották az évad utolsó előadását, a Három nővért – Sebestyén Aba rendezésében, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátékában, a 10. Színházi Olimpia keretében. Ezt megelőzően zajlott a Bartók Színház társulati ülése, amelyen Őze Áron igazgató arról is beszélt: „Bár úgy terveztük a most záruló évadot, hogy végre teljes szezonunk lesz, és nem kell leállnunk, hiszen a pandémiás időszakon túlvagyunk – nem így lett. Kénytelenek voltunk téli szünetet tartani a rezsiválság okán, és ezért két bemutatót is el kellett hagynunk. Ismét takarékos évadunk volt. Ebből kiindulva: már alapból óvatosan terveztük a következő évadot. A színházakat is érintő krízisek megtanítottak minket rugalmasan gondolkodni.” A Bartók Színház az új, 2023/24-es évadban 6 bemutatót tervez: Máli néni, Pávatoll, Diploma előtt, Rumini, Tartuffe, A farkas. Vendégként fellépnek többek között: Dobó Kata, Kerekes Éva, Staub Viktória, Csiby Gergely, Marton Róbert. A jövő évad végén a Kőszegi Várszínházzal koprodukcióban készül majd a Hyppolit, a lakáj. Az évadzárón átadták „Az év színésze” díját: Jegercsik Csaba színművész nyerte el a Dunaújvárosi Hírlap által indított közönségszavazáson.

 

A Bartók Színház évadzáró társulati ülésén Őze Áron megköszönte a művészeknek és a munkatársaknak az egész éves odaadó munkájukat. Beszélt arról is, hogy ebben a szezonban a rezsiválság miatt kényszerült a színház téli bezárásra, s bár nézők nem jöttek akkor, a belső munka nem állt meg. Ugyanakkor a tervezett bemutatók közül két premier elmaradt.

„Én büszke színházigazgató vagyok. Büszke vagyok a Bartók Színház csapatára. Erős és kreatív társaság. Ez látszik azon a szereteten, ahogyan minden egyes kolléga viszonyul a színházhoz, a nézőkhöz. Csak egy ilyen összetartó közösség lehetett képes arra, hogy végig vigye az évadot és fantasztikusan megcsinálja a második MIKRO Fesztiválunkat: a kamaraszínházi előadások dunaújvárosi szemléje – most már kimondhatjuk – országos hírű lett, és hagyomány vált belőle. Jövőre is megrendezzük”, mondta Őze Áron igazgató, aki kitért arra is, hogy az évadban 150 előadást játszottak három játszóhelyükön, a nagyszínpadon, a stúdióteremben és az új Mikro Színpadon. Mind több belföldi és határon túli vendégszereplésre is hívják a dunaújvárosi színházat.

Őze Áron hozzátette: „A Bartók Színház számára egyre fontosabbak az együttműködések. Ilyen koprodukció volt idén a Szerelem. Barta Lajos darabját Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója rendezte, és a dunaújvárosi színészek mellett marosvásárhelyi és szabadkai művészek is játszottak benne. Folytatjuk a jövő évadban is az együttműködéseket a kassai színházzal, illetve a Kőszegi Várszínházzal majd 2024 nyarán.”

 

Csadi Zoltán, a Bartók Színház művészeti igazgatója ismertette a 2023/24-es évadra tervezett bemutatókat: „Kerekes Éva az új szezonban visszatér vendégként hozzánk, ő fogja játszani Máli nénit, a címszerepet Füst Milán darabjában, Czajlik József rendezésében. Közös előadása lesz ez a kassai és a dunaújvárosi színháznak. Dicső Dániel a rendezője a Diplomata előtt című darabnak, amely az 1967-ben bemutatott Oscar-díjas film alapján készül, szereplői: Dobó Kata, Csiby Gergely, Marton Róbert, Staub Viktória. Őze Áron a Tartuffe-öt rendezi, Ágoston Péter – aki több előadásunkban is szerepelt – rendezőként mutatkozik be, Molnár Ferenc ritkán játszott művét, A farkast viszi színre itt. A Cimbora Produkcióval is folytatjuk a közös bábszínházi munkát a Momo után a Pávatollal. Külön öröm számunkra, hogy a Bartók Színház egy új adaptációt készíthet a Ruminiból, Berg Judit rendkívül gyorsan klasszikussá lett gyerek- és ifjúsági regényéből. Zenéjét a Firkin együttes komponálja. Ezzel folytatjuk a családi színházi hagyományainkat, a Rumini illeszkedik a Valahol Európában, a Twist Olivér, a Gyerekrablás a Palánk utcában, A kis herceg, a Pinokkió színházi előadássorozatunkba. 2024 nyarán pedig a Kőszegi Várszínházzal közösen mutatjuk be Kőszegen a Hyppolit, a lakájt, amely aztán bekerül a Bartók Színház repertoárjába.”

 

 

Az évadzárón átadták „Az év színésze” díját: Jegercsik Csaba színművész nyerte el a Dunaújvárosi Hírlap által indított közönségszavazáson.

A dunaújvárosi Bartók Színház hagyományosan a Bartók Liget nyári programsorozattal indítja az új évadot 2023 augusztusában.

 

 

OLVASHATNAK RÓLUNK A KULTÚRA.HU , AHARMADIKNAPONALEGNEHEZEBB.BLOG, HETEDHÉTHATÁR.HU, ÉS A SZÍNHÁZ.ONLINE OLDALAKON IS!

Egyéb

Tájékoztató a nyári nyitvatartásról

 

 

Kedves Színházbarát!

 

Szervezési csapatunk június 19-től rövidített nyári ügyelettel várja az érdeklődőket,
ez idő alatt az elmaradt előadások jegyvisszaváltásaira – június 30-ig!) is van mód. 

Augusztusra, szeptemberre és októberre tervezett programokról hamarosan bővebb információkat is találhatnak a MŰSORNAPTÁRUNK!

 

.

.

Kövessék Facebook oldalunkat a legfrissebb információkért: www.facebook.com/bartokszinhaz

Illetve keressék Szervezésünket bizalommal az alábbi elérhetőségeken:
+36 25 402 598 / 
szervezes@bartokszinhaz.hu

 

Egyéb

MIKRO FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI OLIMPIA 2023

 

 

A 2023-as évben immár második alkalommal szervezte meg a Bartók Színház a Mikro Fesztivált! 

Június 4-én, vasárnap este meg is nyitottuk, útjára indítottuk…
Hát akkor – fesztiválra fel!

Csadi Zoltán művészeti igazgatónk nyitotta meg Trokán Nóra fotókiállítását, s ezzel elindult a 2. MIKRO Fesztiválunk, amelynek egy hete alatt különféle vendégelőadásokkal készülünk kedves nézőink számára.

A fesztivál idején 11 előadást láthat a közönség; a felnőtteknek szóló, esti programok mellett lesznek meseelőadások is. A meghívott produkciókban fellépnek: Balsai Móni, Csernus Mariann, Göttinger Pál, Gyabronka József, Hegedűs D. Géza, Kálid Artúr, Keresztes Tamás, Király Dániel, Nagy-Kálózy Eszter, Pokorny Lia, Schneider Zoltán, Szűcs Nelli.

 

A megnyitó estéjén Keresztes Tamás kultelőadását láthatták, az Egy őrült naplóját!

Csadi Zoltán művészeti igazgatónk adta át a MIKRO Fesztivál köszönetszobrocskáját Keresztes Tamásnak az előadása után.

 

S hogy kit láthattak a Fesztivál második estéjén a Bartók Színházban?

Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművészt, akit Őze Áron, a Bartók Színház igazgatója és Csadi Zoltán, művészeti igazgató köszöntött az előadás előtt.


Márai Sándor Hallgatni akartam című művének megjelenése pár éve irodalmi szenzáció volt. Színházi szenzációvá Hegedűs D. Géza formálta – Marton László rendezésében. 

 

 

A gyerekek szórakoztatásáról a pécsi MárkusZínház előadóművészei, Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor gondoskodtak, akik az Égigérő fa és A Hős Miklós produkciókkal érkeztek hozzánk! 

.

*************************************************************************************************

 

Őrülten jó előadások voltak láthatóak
MIKRO Fesztiválunk második felében is!

 

Június 6-án a Rózsavölgyi Szalon fergeteges vendégjátékát láthatták nagyszínpadunkon, a Keresztül-kasult. A produkció sztárjai: Pokorny Lia és Király Dániel, akiknek szokás szerint Művészeti igazgatónk, Csadi Zoltán adta át a MIKRO Fesztivál szobrát.

 

Szerda este csodaelőadás volt: a Shirley Valentine – Balsai Mónival.
Köszönjük az élményt, drága Móni!

 

Csütörtökön dupláztunk, illetve duplázott Göttinger Pál is, aki a Telefondoktor bohózatban előadóként parádézott, a Szénakutyák című darabot pedig írta és rendezte Kálid Artúrnak. Kálid Artúr Weöres Sándor rajongott macskájaként állt színpadra. Imádtuk és imádta a közönség is mindkét produkciót!

 

Pénteken is két előadást tekinthettek meg Nézőink a Bartókban!


Gyönyörű pillanatoknak lehette szemtanúi a stúdiótermünkbe látogatók. Csernus Mariann Kossuth-díjas színművészt – aki idén lesz 95 éves – köszöntötte a esti utolsó fellépése után Őze Áron színművész, rendező, a Bartók Színház igazgatója. Nálunk búcsúzott a színpadtól – 75 év után – Csernus Mariann, itt mondta el utoljára a Vizsolyi Biblia 2.0 című előadását. Felemelő és megható színháztörténeti esemény volt a MIKRO Fesztiválon.

Este pedig egy vidám, remek előadásnak szólt a taps, a Behavazvának, melyet Őze Áron rendezett. Köszönjük, Nagy-Kálózy Eszter és Schneider Zoltán a teltházat. Hogy félreértés ne legyen: nincs baj, Schneider Zoli csak “hűti” a fejét az előadás után… Mindig így szokta… 🥰

 

Szombat este Dante Isteni színjátékának a “nyitányában”, a Pokol bugyraiban, a “titkok között” – túl azokon is – Gyabronka József vezetett minket. Teltházas vastapsot kapott. Csodálatos volt. Boldogan vette át Csadi Zoltán művészeti igazgatónktól a MIKRO Fesztivál köszönetszobrocskáját, és megbeszélték az előadás után, hogy jövőre visszavárjuk Gyabronka Józsefet az Isteni színjáték második és harmadik részével, a Purgatóriummal és a Paradicsommal.

 

Vasárnap este a Magamura Alkotóműhely Faust című felnőtt marionett előadását láthatták nálunk, vagyis élhették át, amit Szűcs Nelli Fedák Sári-estje követett. Bravúros volt mindkettő, elképesztő élmény.

 

Véget ért.

És imádtuk minden pillanatát.

De fontosabb, hogy a közönség imádta minden pillanatát. Június 11-én befejeződött a Bartók Színház nyolc napon át tartó különleges színházi rendezvénye, a MIKRO Fesztivál. Ez volt a második, és már most tudjuk: jövőre is lesz. Köszönetet mondunk a művészeknek, akik eljöttek hozzánk, és a vendégjátékra érkező produkciók csapattagjainak. Köszönjük Nézőinknek a MIKRO Fesztiválra való ellátogatást, az előadásokról írt és/vagy mondott szép szavakat, illetve a sok-sok vastapsot! Örülünk, hogy a hozzánk látogató színészeket alig akarták leengedni a színpadról!

.

*************************************************************************************************

.

Pénteken, június 16-án zártuk az évadot.
Sebestyén Aba rendezésében volt megtekinthető a Három nővér,
a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának legendás előadása.

 

May be an image of 13 people

 

 

 

Egyéb

Sikeres MIKRO Fesztivál a Bartókban!

 

Őrülten jó előadások voltak láthatóak
MIKRO Fesztiválunk második felében is!

 

Június 6-án a Rózsavölgyi Szalon fergeteges vendégjátékát láthatták nagyszínpadunkon, a Keresztül-kasult. A produkció sztárjai: Pokorny Lia és Király Dániel, akiknek szokás szerint Művészeti igazgatónk, Csadi Zoltán adta át a MIKRO Fesztivál szobrát.

 

Szerda este csodaelőadás volt: a Shirley Valentine – Balsai Mónival.
Köszönjük az élményt, drága Móni!

 

Csütörtökön dupláztunk, illetve duplázott Göttinger Pál is, aki a Telefondoktor bohózatban előadóként parádézott, a Szénakutyák című darabot pedig írta és rendezte Kálid Artúrnak. Kálid Artúr Weöres Sándor rajongott macskájaként állt színpadra. Imádtuk és imádta a közönség is mindkét produkciót!

 

Pénteken is két előadást tekinthettek meg Nézőink a Bartókban!


Gyönyörű pillanatoknak lehette szemtanúi a stúdiótermünkbe látogatók. Csernus Mariann Kossuth-díjas színművészt – aki idén lesz 95 éves – köszöntötte a esti utolsó fellépése után Őze Áron színművész, rendező, a Bartók Színház igazgatója. Nálunk búcsúzott a színpadtól – 75 év után – Csernus Mariann, itt mondta el utoljára a Vizsolyi Biblia 2.0 című előadását. Felemelő és megható színháztörténeti esemény volt a MIKRO Fesztiválon.

Este pedig egy vidám, remek előadásnak szólt a taps, a Behavazvának, melyet Őze Áron rendezett. Köszönjük, Nagy-Kálózy Eszter és Schneider Zoltán a teltházat. Hogy félreértés ne legyen: nincs baj, Schneider Zoli csak “hűti” a fejét az előadás után… Mindig így szokta… 🥰

 

Szombat este Dante Isteni színjátékának a “nyitányában”, a Pokol bugyraiban, a “titkok között” – túl azokon is – Gyabronka József vezetett minket. Teltházas vastapsot kapott. Csodálatos volt. Boldogan vette át Csadi Zoltán művészeti igazgatónktól a MIKRO Fesztivál köszönetszobrocskáját, és megbeszélték az előadás után, hogy jövőre visszavárjuk Gyabronka Józsefet az Isteni színjáték második és harmadik részével, a Purgatóriummal és a Paradicsommal.

 

Vasárnap este a Magamura Alkotóműhely Faust című felnőtt marionett előadását láthatták nálunk, vagyis élhették át, amit Szűcs Nelli Fedák Sári-estje követett. Bravúros volt mindkettő, elképesztő élmény.

 

Véget ért.

És imádtuk minden pillanatát.

De fontosabb, hogy a közönség imádta minden pillanatát. Június 11-én befejeződött a Bartók Színház nyolc napon át tartó különleges színházi rendezvénye, a MIKRO Fesztivál. Ez volt a második, és már most tudjuk: jövőre is lesz. Köszönetet mondunk a művészeknek, akik eljöttek hozzánk, és a vendégjátékra érkező produkciók csapattagjainak. Köszönjük Nézőinknek a MIKRO Fesztiválra való ellátogatást, az előadásokról írt és/vagy mondott szép szavakat, illetve a sok-sok vastapsot! Örülünk, hogy a hozzánk látogató színészeket alig akarták leengedni a színpadról!

 

Pénteken, június 16-án zárjuk az évadot.
Sebestyén Aba rendezésében látható aznap este a Három nővér,
a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának legendás előadása.
Jegyek online is válthatók rá:

advert-image
Egyéb

ELINDULT A MIKRO FESZTIVÁL!

 

ELINDULT A MIKRO FESZTIVÁL!

 

A 2023-as évben immár második alkalommal szervezte meg a Bartók Színház a Mikro Fesztivált! 

Június 4-én, vasárnap este meg is nyitottuk, útjára indítottuk…
Hát akkor – fesztiválra fel!

Csadi Zoltán művészeti igazgatónk nyitotta meg Trokán Nóra fotókiállítását, s ezzel elindult a 2. MIKRO Fesztiválunk, amelynek egy hete alatt különféle vendégelőadásokkal készülünk kedves nézőink számára.

A fesztivál idején 11 előadást láthat a közönség; a felnőtteknek szóló, esti programok mellett lesznek meseelőadások is. A meghívott produkciókban fellépnek: Balsai Móni, Csernus Mariann, Göttinger Pál, Gyabronka József, Hegedűs D. Géza, Kálid Artúr, Keresztes Tamás, Király Dániel, Nagy-Kálózy Eszter, Pokorny Lia, Schneider Zoltán, Szűcs Nelli.

 

A megnyitó estéjén Keresztes Tamás kultelőadását láthatták, az Egy őrült naplóját!

Csadi Zoltán művészeti igazgatónk adta át a MIKRO Fesztivál köszönetszobrocskáját Keresztes Tamásnak az előadása után.

 

S hogy kit láthattak a Fesztivál második estéjén a Bartók Színházban?

Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművészt, akit Őze Áron, a Bartók Színház igazgatója és Csadi Zoltán, művészeti igazgató köszöntött az előadás előtt.


Márai Sándor Hallgatni akartam című művének megjelenése pár éve irodalmi szenzáció volt. Színházi szenzációvá Hegedűs D. Géza formálta – Marton László rendezésében. 

 

 

A gyerekek szórakoztatásáról a pécsi MárkusZínház előadóművészei, Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor gondoskodtak, akik az Égigérő fa produkcióval érkeztek hozzánk! A csapat június 7-én, szerdán 10 órától A Hős Miklós című mesével tér vissza, melyre jegyek még kaphatók!


Köszönjük, hogy velünk vannak, velünk vagytok a Bartók Színház egyedülálló MIKRO Fesztiválján!

Itt lehet megnézni a fesztivál programját:
http://bartokszinhaz.hu/mikro-fesztival-2023-programok/

Mindenkit várunk szeretettel, és néhány előadásra már elfogytak a jegyek… 🥰

 

Az előadásokra van lehetőség online is jegyet váltani a Jegy.hu-n:

Egyéb

SIKERES PINOKKIÓ PREMIER!

 

 

SIKERES PINOKKIÓ PREMIER!

 

Május 12-én, pénteken este hatalmas tapsvihar fogadta az évad utolsó premierjét, a színháztermünk új ékességét, a PINOKKIÓT! Óriási sikere volt és van a Pinokkiónak! Bravó – Pinokkió-csapat. Köszönjük! 👏

 

Stábfotó: Ónodi Zoltán

SZEREPLŐK:
Pinokkió: Vrabecz Botond
Gepetto: Urmai Gábor
Tücsök: Kovács Vanda
Róka: Jegercsik Csaba
Macska: Vizkeleti Zsolt
Tündér: Holecskó Orsolya
Antonio, Bábos, Fogadós, Bíró, Targoncás, Kocsis, Bohóc: Kiss Attila
Marta, Colombina, Nyúl 1, Cirkuszigazgató: Kecskés Tímea
Nunzio, Pulcinella, Holló, Törvényszolga 1, Kanóc: Gasparik Gábor
Paolo, Arlecchino, Bagoly, Nyúl 2, Törvényszolga 2, Kőműves, Gazda, Rendőr, Gyerek: Hajnal János

Közreműködnek a Violin Alapfokú Művészeti Iskola diákjai: Bálint Andrea, Böszörményi Csilla, Somvári Kinga, Kovács Dániel, Sipos Erik, Szabó Noel

ALKOTÓK: Díszlet: Vereckei Rita, Jelmez: Miovác Márton, Gálvölgyi Anett, Dramaturg: Sediánszky Nóra, Zeneszerző: Zságer Varga Ákos, Koreográfus: Dunaveczki Éva, Maszkok: Siegrist Cecília, Súgó: Palkó Panka, Kellékes: Zsifkov Anita, , Rendezőasszisztens: Szekeres Petra és Rendező: Horváth Illés

 

Legközelebb május 28-án, vasárnap 15 órától tekinthetik meg a darabot a Bartók Színházban, ráadásul GYERMEKNAP alkalmából az előadás jegyára mindenki részére 2000 Ft! Szeretettel vár mindenkit, csodálatos a mi Pinokkiónk, nem beszélve arról, hogy Gepetto mester műhelye is megtekinthető a színház aulájában…

 

-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-


NE FELEDJÉK, HOGY A 10. SZÍNHÁZI OLIMPIA ÁLTAL ÉRKEZIK HOZZÁNK A HÁROM NŐVÉR, A SZABADKAI NÉPSZÍNHÁZ MAGYAR TÁRSULATA ELŐADÁSÁBAN!


Jegyek még kaphatók:

 

 

 

Egyéb

MIKRO FESZTIVÁL 2023 PROGRAMOK

 

ÚJRA MIKRO FESZTIVÁL A BARTÓKBAN!

– 2023. június 4-11. –

 

JÚNIUS 4. VASÁRNAP

 

17:00 – Trokán Nóra fotókiállításának és a fesztiválnak a megnyitója 

Az eseményen lesz lehetőség könyvvásárlásra és dedikálásra!


19:00 – EGY ŐRÜLT NAPLÓJA / Katona József Színház, FÜGE, MASZK Egyesület, Orlai Produkció

Írta: Nyikolaj Vasziljevics Gogol
Játssza: Keresztes Tamás
Rendező: Bodó Viktor

A történet főszereplője a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő,
vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnok. Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készült. Keresztes Tamás mellett az előadás további fontos „szereplője” a Tamás által tervezett díszlet,
valamint az atmoszférát megteremtő loop lesz, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje. Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés most, 2016-ban is ugyanolyan aktuális.

 

Az előadás időtartama: 1 óra 50 perc szünet nélkül / Helyszín: Színházterem / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/egy-orult-naploja-katona-jozsef-szinhaz-146767/967595

 

 

JÚNIUS 5. HÉTFŐ


10:00 és 14:00 – AZ ÉGIGÉRŐ FA / MárkusZínház / meseelőadás gyerekeknek

 

Az öreg király egyetlen leányát hirtelen forgószél ragadja el. Az egész birodalmát és a lánya kezét is annak adja a király, aki visszahozza a királylányt. Számtalan herceg, lovag tesz próbát, mind hiába. Jánoska az egyetlen, aki a háromfejű sárkányt legyőzve hazaviheti Gyöngyvirág királykisasszonyt. A király boldog, halni sincs már kedve, hisz minden jó véget ér.

Az előadás időtartama: 50 perc szünet nélkül / Helyszín: Stúdióterem / Jegyár: 2000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/az-egigero-fa-markuszinhaz-146770/

 

 

19:00 – Márai Sándor: HALLGATNI AKARTAM / Vígszínház

Monológ
Színpadra alkalmazta: B. Török Fruzsina
Előadja: Hegedűs D. Géza

Az előadásban részletek hangzanak el Márai Sándor Beszéljünk másról?, A Teljes Napló és a Halotti beszéd című művéből.  “Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel abban a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti.” A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott. A kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis ez a mű tekinthető Márai első, emigrációban írt, befejezett művének. Az író maga választotta kezdődátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak, Hegedűs D. Géza felejthetetlen előadásában.

 

Az előadás időtartama: 1 óra 30 perc szünet nélkül / Helyszín: Színházterem/stúdióelrendezés / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/marai-sandor-hallgatni-akartam-vigszinhaz-146774/967603

 

 

JÚNIUS 6. KEDD

 

20:00 – KERESZTÜL-KASUL / Rózsavölgyi Szalon

Romantikus vígjáték

A szellemes és romantikus vígjáték egyik megfejtése bizonyosan az: racionális világunkban is elég lehet másfél óra ahhoz, hogy egy kiszámíthatóan és szokásosan unalmasnak induló utazás kiszámíthatatlanul és szokatlanul érzelmessé és szenvedélyessé váljon.

Janet nincs jó kedvében, amikor szombat hajnalban felszáll a San Franciscó-i repülőtérről induló helyközi gyorsvonatra. Janet pszichoterapeuta. Mániás keresztrejtvényfejtő. Most is nála van a New York Times szombati melléklete a rejtvényekkel. Mindig tollal írja be az üres mezőkbe a szavakat, biztos a megfejtéseiben. Profi rejtvényes. Pillanattal az ajtók záródása előtt felugrik egy férfi a szerelvényre. Ő Josh. Volt színész, dolgozott a családi gombüzletben, tizennyolc hónapja nincs állása, alkalmi feladatokból él, például a keresztény ünnepeken őt bízzák meg repülőtéri munkával. Josh zsidó. Janet katolikus. Mindketten házasok. Mindketten magányosak. Egymás számára teljesen idegenek. Aztán Josh is kinyitja a New York Times szombati mellékletét, ő is belekezd a keresztrejtvényfejtésbe. Ceruzával töltögeti a vízszintes és függőleges sorokat. Amatőr rejtvényes. Janet, aki azt gondolja, hogy a keresztrejtvény az élet metaforája, segítséget kínál Joshnak. Szóról szóra, keresztül-kasul haladnak a rejtvényben, közben egyre több mindent ismernek meg a másikból, igyekeznek kitölteni az üres lelki rubrikákat.

Szereplők: Pokorny Lia, Király Dániel
Rendező: Dicső Dániel

 

Az előadás időtartama: 1 óra 20 perc szünet nélkül / Helyszín: Színházterem / Jegyár: 5000 Ft 

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/keresztul-kasul-rozsavolgyi-szalon-146778/967608

 

 

JÚNIUS 7. SZERDA

 

10:00 – A HŐS MIKLÓS / MárkusZínház / meseelőadás gyerekeknek

 

…Megszületni és hősnek lenni nem egyszerű e földi közegben. Még az istenek szférájában is ezer botlás, veszély, szeszély, hát még az emberi lélek számára mennyi kihívás, lehetőség, győzelem vagy veszteség. Az angyali laboratóriumban most magyar hős teremtetik, a krónikákban, freskókon megrajzolt, legenda övezte Toldi Miklós. Angyalok készítik fel őt a kalandos földi életre, ahol sok veszély, kihívás, győzelem vár rá. Egy földi óra áll rendelkezésükre, melyben lejátszódik Hős Miklós életének főpróbája, a mennyei marionett színpadon.

 

Az előadás időtartama: 1 óra szünet nélkül / Helyszín: Stúdióterem / Jegyár: 2000 Ft / Ajánlott életkor: 7 éves kortól

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/a-hos-miklos-markuszinhaz-146779/967646

 

 

19:00 – SHIRLEY VALENTINE / Centrál Színház

 

A kiváló humorú Mrs. Bradshaw egy nap Görögországba szóló repülőjegyet kap, ami gyökerestül felforgatja az életét. Szembe kell néznie fiatalkori önmagával, a szabadszellemű, lázadó Shirley Valentine-nal, aki Mrs. Bradshawként mára olyan magányossá vált, hogy élete sorsfordító döntéseit kénytelen a konyhafallal megbeszélni. Például, hogy elhagyja-e Liverpoolt és a férjét, hogy Kolombusz Kristóffal együtt elhajózzanak Klitorisz szigetére…

Willy Russell remekbe szabott, szívmelengető és sziporkázóan humoros sikerdarabját új fordításban láthatja a közönség Balsai Móni nagyszerű tolmácsolásában. Az előadást a színházunkban nagy sikerrel játszott Büszkeség és balítélet rendezője, Ujj Mészáros Károly állította színpadra.

Előadja: Balsai Móni

 

Az előadás időtartama: 1 óra 25 perc szünet nélkül / Helyszín: Színházterem / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/shirley-valentine-central-szinhaz-146780/967609

 

 

JÚNIUS 8. CSÜTÖRTÖK


18:00 – TELEFONDOKTOR / Manna Egyesület

egyszemélyes bohózat

Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem, talán nem is ezzel kezdődnek: hanem azzal, hogy nem mer igazat mondani. Mindenkinek azt mondja, amit az hallani szeretne. Miközben a rendelőből próbálja telefonon megoldani ezt az aprónak tűnő kellemetlenséget, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant – mindvégig bezárva. Vajon képes lesz-e Békés Dénes elrendezni ezt a délutánt (és vele az egész romba dőlni látszó életét), újra egybesodorni a két óvodás gyermeke, egy link barátja, annak naiv barátnője, valamint öko-bio-liberális-Waldorfos felesége, idős édesanyja és egy paciensének éppen születőfélben lévő kisbabája által darabokra cincált szálakat – vagy kénytelen lesz elkezdeni igazat mondani?

Előadja: Göttinger Pál

 

Az előadás időtartama: 1 óra 30 perc szünet nélkül / Helyszín: Stúdióterem / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/telefondoktor-manna-egyesulet-146783

 

 

20:00 – Göttinger Pál: SZÉNAKUTYÁK / Kőszegi Várszínház

képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról

Weöres Sándor életéről, munkásságáról, ahogy eddig még nem láthattunk.

Úgy tudjuk, hogy a nagy költő macskája rákos lett – a halála után pedig Weöres (aki már korábban is, gyerekkorában is kínlódott az öngyilkosság gondolatával) a villamos elé lépett. Az utókor már tudja, hogy ez a kísérlet sem sikerült – és gazdagabb lett azzal a pár sorral, hogy “Mellesleg, / ha valaki ebnek emel mauzóleumot, / kár nevetni. / Tanulj nevetségig szeretni.”

Mi azonban azt fogjuk most játszani, hogy hunyorogva gyanakodni kezdünk: mindenki tudja, hogy a macskák nem halnak ennyire könnyen. Korábban itt voltak. Utánunk is itt lesznek. Mindent látnak. Mindent hallanak. A kortársak visszaemlékezései ezer oldalakra rúgnak, de a csodagyereket felfedező nagy elődök, a tehetségtől letaglózott kortársak és a mindent skatulyázni akaró utókor sem tudta igazán, hogy mihez kezdjen az utolsó olyan magyar költővel, aki kérdés nélkül mindenkié. Akinek bölcselete alázatra inti a legnagyobbakat is – és akinek a verseit először tanulja meg fejből minden magyar gyerek. Akit meg sem karcolt a kor, amelyben élt, pedig végigélte és végigírta a XX. századot. Hogy ez a zseni most akkor veszedelmes-e, ártalmatlan-e, fogalmatlan-e vagy bölcs-e…? Kívül áll, vagy felette áll? Ma sem tudja senki. Meg kellett volna kérdezni a macskát. Az is igaz viszont, hogy neki meg nem mindent érdemes elhinni.

Előadja: KÁLID ARTÚR

 

Az előadás időtartama: 1 óra 30 perc szünet nélkül / Helyszín: Színházterem/stúdióelrendezés / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/szenakutyak-koszegi-varszinhaz-146784/967611

 

 

JÚNIUS 9. PÉNTEK


18:00 – Károli Gáspár: VIZSOLYI BIBLIA 2.0 / Bethlen Téri Színház

“Ez a Biblia a színész-emberé. Amit hallunk, Csernus olvasata, amit látunk az is csak az övé. Mégis mindnyájunké, attól az emberségtől, ami minden percében jelen van a színpadon. Szenvedélye s szenvedése is, és sokszor a humora. Az alig két órába átemelt töredékek egésznek tűnnek, mert a részletek egymásra épülnek. Csernus azt ragadja meg, amiben emberi helyzetet, emberi közlést talál és lényegeset. Amikor ember szól az emberhez és emberi, ha Isten beszél hozzánk”
(Tarbay Ede – Vigilia)

Főszereplő: Csernus Mariann

 

Az előadás időtartama: 1 óra 10 perc szünet nélkül / Helyszín: Stúdióterem / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/vizsolyi-biblia-20-bethlen-teri-szinhaz-146786/967649

 


20:00 – Peter Quilter: BEHAVAZVA / Rózsavölgyi Szalon

Patrick magányos életet él vidéki házában. Egy nagyobb hóvihar alatt kopogtatnak az ajtaján. Judith áll ott, egy különc nő a falu túloldaláról, Patrick nem ismeri, és reméli, hogy gyorsan elmegy. Nem így lesz, a vihar felerősödik, elzárja a világot, és összezárja a két embert Patrick házában.
A Behavazva egy szellemes és érzelmes darab két nagyon különböző emberről, akik próbálják nem megőrjíteni egymást, miközben lassan engednek az érzelmeiknek.

Peter Quilter az Egyesült Királyság egyik legtehetségesebb kortárs alkotója. Műveit a világ több mint 40 országában játsszák. A Behavazva című művét 2020 tavaszán írta, a pandémia kijárási tilalma idején, de nem a pandémiáról szól, hanem az önkéntesen vállalt magányokról, amelyek segítséggel feloldhatók.

Szereplők: Nagy-Kálózy Eszter és Schneider Zoltán

 

Az előadás időtartama: 1 óra 30 perc szünet nélkül / Helyszín: Színházterem / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/behavazva-rozsavolgyi-szalon-146787/967614

 

 

JÚNIUS 10. SZOMBAT


19:00 – Dante Alighieri: POKOL / Orlai Produkció, Katona József Színház

Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Előadásunk Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is.

Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is (hiszen épp korának kétségbeejtő politikai helyzetén elkeseredve kezdte írni az Isteni színjátékot két évtizeddel korábban), akik akár a mi kortársaink is lehetnének. A kalandos történet különböző mozzanataihoz mindenki más-más asszociációkat társít aszerint, hogy kinek-kinek mit jelent a Pokol a 20-21. században.

Előadja: Gyabronka József

 

Az előadás időtartama: 1 óra 30 perc szünet nélkül / Helyszín: Színházterem/stúdióelrendezés / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/dante-pokol-orlai-produkcio-146790/967618

 

 

JÚNIUS 11. VASÁRNAP


18:00 – JOHANNES DOKTOR FAUST / Magamura Alkotóműhely

Avagy Borzadályos komédia ördögökkel
(marionett-játék)

E kísérleti darabunk a klasszikus középkori moralitásjátéknak olyan – kortárs vizuális- és zenei köntösbe öltöztetett – változata, amely a 19.századbeli cseh népi marionett játék és a “családi bábszínházak” kukucska-színpada hagyományát idézi meg.

Johannes Faust, a nagyravágyó mágus híres története a mindenkori ember keserves sorsát járja körbe, mikor is azon útján, melyen céljait igyekszik elérni, saját képességeinek határaiba ütközik. Az ördög segítségéhez fordul és a szolgálatát a saját testével és lelkével fizeti meg inkább, minthogy lemondjon az ambícióiról, és a már elért sikerekkel megelégedjen.

Rendezte: Boráros Szilárd, Boráros Milada

 

Az előadás időtartama: 1 óra 10 perc szünet nélkül / Helyszín: Stúdióterem / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/johannes-doktor-faust-magamura-alkotomuhely-146792/967651

 


20:00 – FEDÁK SÁRI / Nemzeti Színház

Szűcs Nelli önálló estje

Az előadás azzal a céllal jön létre, hogy felelevenítsük a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertessük a közönséggel nem mindennapi életének részleteit és igazságot, valamint elégtételt szolgáltassunk személyének mindazért a méltánytalanságért, amelyben ez a kivételes művésznő részesült. Soha meg nem bocsájtható bűne a II. Világháború utáni politikai rendszernek, hogy Fedák Sárit méltatlan és bizonyítatlan vádak miatt börtönbüntetésre ítélték, és emiatt soha többé nem léphetett szeretett hazájában színpadra. Mikor végleg kiderült számára, hogy a színpadra nincs visszaút, teljesen összeomlott és ez az állapot okozta idő előtti halálát.

Az emlékest anyagát részben emlékiratából, az Útközben és a “Te csak most aludjál, Liliom…” című könyvből, részben egyéb megemlékezésekből, leveleiből, a Színháztörténeti Intézet anyagaiból, régi “Színházi Élet ” című folyóiratokból gyűjtöttük össze. Elhangzanak még dalok leghíresebb szerepeiből, ezekkel is felidézve a magyar operett eme nagyasszonyának alakját.

 

Az előadás időtartama: 1 óra 45 perc szünet nélkül / Helyszín: Színházterem – stúdióelrendezés / Jegyár: 5000 Ft

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/fedak-sari-nemzeti-szinhaz-146794/967619

 

.

MIKRO FESZTIVÁL JEGYÁRKEDVEZMÉNY!

Amennyiben egyszerre több előadásra vesz jegyet jegypénztárunkban,
úgy az alábbi kedvezményekben részesülhet:

4 előadásra 10% jegyárkedvezmány

8 előadásra 20% jegyárkedvezmény

az összes (12) felnőtt előadásra 30% jegyárkedvezmény

 

A kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás esetén NEM!

 

Az előadásokra van lehetőség online jegyet váltani a Jegy.hu-n:

.

AZ ELŐADÁSOKAT MŰSORNAPTÁRUNKBAN IS MEGTALÁLHATJÁK!

 

TOVÁBBÁ ONLINE LAPOZGATÓS MŰSORFÜZETÜNK IS ELÉRHETI EZEN A LINKEN.

 

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

NE FELEDJÉK, HOGY AZ ÉVAD UTOLSÓ ELŐADÁSA A 10. SZÍNHÁZI OLIMPIA KERETEIN BELÜL ÉRKEZIK HOZZÁNK!

Három nővér című darabot a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata előadásában élvezhetik színházunkban!

 

Fotó: Igor Preradović / Szabadkai Népszínház

*A kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás során NEM!

 

hirek

10. Színházi Olimpia: Érkezik a Három nővér!

 

10. Színházi Olimpia

A Három nővér érkezik hozzánk a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata által!

 

Kedves Színházszerető Barátaink!

 

Június 16-án vendégségbe jön hozzánk, a Bartók Színházba – a 10. Színházi Olimpia keretében és támogatásával – egy gyorsan és méltán legendássá vált Három nővér-előadás: a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját Sebestyén Aba rendezte.

 

Nagyszerű előadás – nagyszerű színészekkel.

 

És hát a dunaújvárosiaknak különösen is ismerős lehet két színésznő: az Olgát alakító Kalmár Zsuzsa és a Natasát játszó Magyar Zsófia, akik a szabadkai teátrummal közös Szerelem című előadásunkban is szerepelnek, és kicsit már dunaújvárosinak is tekintik őket a nézőink. 🥰

 

A Három nővér kapcsán írta Stuber Andrea kritikus: “Nem dísznek áll a szalonban a zongora, hanem mert bárkinek kedve támadhat odaülni, hogy az érzéseit billentyűkbe fojtsa. Támad is kedvük. Hovatovább nekünk is, akik szíven ütött nézői leszünk vajdasági színészek és erdélyi rendező találkozásának Csehovval…”

 

Várjuk Önöket szeretettel június 16-án. Kihagyhatatlan a szabadkai Három nővér.

 

Fotók: Igor Preradović / Szabadkai Népszínház

 

 

2023. JÚNIUS 16. péntek 19 óra

A jegyek ára: 5000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 4500 Ft*
Az előadás időtartama: 2 óra 40 perc szünettel
Helyszín: Színházterem

 

 

*A kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás során NEM!

 

 

Egyéb

MIKRO FESZTIVÁL 2023-ban is!

 

JÚNIUSBAN ÚJRA MIKRO FESZTIVÁL A BARTÓKBAN!

– 2023. június 4-11. –

 

Nagyszerű érzés: már második alkalommal rendezzük meg a MIKRO Fesztivált. Minden nehézség ellenére itt vagyunk, és örömmel hívjuk Kedves Nézőinket a Bartók Színház egy héten át tartó művészeti szemléjére.


Színpadjainkon idén is sűrítetten igyekszünk megmutatni Dunaújváros és a régió közönségének az általunk kiemelkedőnek tartott „mikro” produkciókat az országból: monodrámákat, stúdióelőadásokat. Válogatásunkban a szenvedély, olykor a szenvedés és a humor különös keveréke hoz létre emlékezetes pillanatokat, felejthetetlen alkotásokat. A Bibliából, Dante emberiségkölteményének fejezeteiből, Gogol klasszikusából, az Egy őrült naplójából, vagy Márai Sándor 2013-ig kiadatlanul kallódott, Hallgatni akartam című kötetéből, Weöres Sándor, vagy éppen Fedák Sári életének meghatározó pillanataiból inspirálódó előadások is bizonyítják, hogy a színházban nincs lehetetlen.


Bízunk benne, hogy a fesztivál programjában szereplő előadások révén a Bartók Színház ismét a szórakozás, az eszmecsere, de mindenekelőtt az együttlét és az ünneplés helye lesz. 2023-ban is építjük tovább a „színházi mikrokozmoszt”.


Őze Áron, Igazgató és Csadi Zoltán, Művészeti Igazgató

AZ ELŐADÁSOKAT MŰSORNAPTÁRUNKBAN IS MEGTALÁLHATJÁK!

 

TOVÁBBÁ ONLINE LAPOZGATÓS MŰSORFÜZETÜNK IS ELÉRHETI EZEN A LINKEN.

 

Az előadásokra van lehetőség online jegyet váltani a Jegy.hu-n:

.

MIKROFESZTIVÁL JEGYÁRKEDVEZMÉNY!

Amennyiben egyszerre több előadásra vesz jegyet jegypénztárunkban,
úgy az alábbi kedvezményekben részesülhet:

4 előadásra 10% jegyárkedvezmány

8 előadásra 20% jegyárkedvezmény

az összes (12) felnőtt előadásra 30% jegyárkedvezmény

 

A kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás esetén NEM!

 

 

 

 

Bezárás