Nézzen be hozzánk

Keresési eredmények

momo

Egyéb

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY A 2023-24-ES ÉVADRÓL

 

Dobó Kata, Kerekes Éva, Staub Viktória, Csiby Gergely, Marton Róbert is játszik a Bartók Színházban

 

A dunaújvárosi teátrum kihirdette a jövő évad bemutatóit

 

A dunaújvárosi Bartók Színházban pénteken este játszották az évad utolsó előadását, a Három nővért – Sebestyén Aba rendezésében, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátékában, a 10. Színházi Olimpia keretében. Ezt megelőzően zajlott a Bartók Színház társulati ülése, amelyen Őze Áron igazgató arról is beszélt: „Bár úgy terveztük a most záruló évadot, hogy végre teljes szezonunk lesz, és nem kell leállnunk, hiszen a pandémiás időszakon túlvagyunk – nem így lett. Kénytelenek voltunk téli szünetet tartani a rezsiválság okán, és ezért két bemutatót is el kellett hagynunk. Ismét takarékos évadunk volt. Ebből kiindulva: már alapból óvatosan terveztük a következő évadot. A színházakat is érintő krízisek megtanítottak minket rugalmasan gondolkodni.” A Bartók Színház az új, 2023/24-es évadban 6 bemutatót tervez: Máli néni, Pávatoll, Diploma előtt, Rumini, Tartuffe, A farkas. Vendégként fellépnek többek között: Dobó Kata, Kerekes Éva, Staub Viktória, Csiby Gergely, Marton Róbert. A jövő évad végén a Kőszegi Várszínházzal koprodukcióban készül majd a Hyppolit, a lakáj. Az évadzárón átadták „Az év színésze” díját: Jegercsik Csaba színművész nyerte el a Dunaújvárosi Hírlap által indított közönségszavazáson.

 

A Bartók Színház évadzáró társulati ülésén Őze Áron megköszönte a művészeknek és a munkatársaknak az egész éves odaadó munkájukat. Beszélt arról is, hogy ebben a szezonban a rezsiválság miatt kényszerült a színház téli bezárásra, s bár nézők nem jöttek akkor, a belső munka nem állt meg. Ugyanakkor a tervezett bemutatók közül két premier elmaradt.

„Én büszke színházigazgató vagyok. Büszke vagyok a Bartók Színház csapatára. Erős és kreatív társaság. Ez látszik azon a szereteten, ahogyan minden egyes kolléga viszonyul a színházhoz, a nézőkhöz. Csak egy ilyen összetartó közösség lehetett képes arra, hogy végig vigye az évadot és fantasztikusan megcsinálja a második MIKRO Fesztiválunkat: a kamaraszínházi előadások dunaújvárosi szemléje – most már kimondhatjuk – országos hírű lett, és hagyomány vált belőle. Jövőre is megrendezzük”, mondta Őze Áron igazgató, aki kitért arra is, hogy az évadban 150 előadást játszottak három játszóhelyükön, a nagyszínpadon, a stúdióteremben és az új Mikro Színpadon. Mind több belföldi és határon túli vendégszereplésre is hívják a dunaújvárosi színházat.

Őze Áron hozzátette: „A Bartók Színház számára egyre fontosabbak az együttműködések. Ilyen koprodukció volt idén a Szerelem. Barta Lajos darabját Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója rendezte, és a dunaújvárosi színészek mellett marosvásárhelyi és szabadkai művészek is játszottak benne. Folytatjuk a jövő évadban is az együttműködéseket a kassai színházzal, illetve a Kőszegi Várszínházzal majd 2024 nyarán.”

 

Csadi Zoltán, a Bartók Színház művészeti igazgatója ismertette a 2023/24-es évadra tervezett bemutatókat: „Kerekes Éva az új szezonban visszatér vendégként hozzánk, ő fogja játszani Máli nénit, a címszerepet Füst Milán darabjában, Czajlik József rendezésében. Közös előadása lesz ez a kassai és a dunaújvárosi színháznak. Dicső Dániel a rendezője a Diplomata előtt című darabnak, amely az 1967-ben bemutatott Oscar-díjas film alapján készül, szereplői: Dobó Kata, Csiby Gergely, Marton Róbert, Staub Viktória. Őze Áron a Tartuffe-öt rendezi, Ágoston Péter – aki több előadásunkban is szerepelt – rendezőként mutatkozik be, Molnár Ferenc ritkán játszott művét, A farkast viszi színre itt. A Cimbora Produkcióval is folytatjuk a közös bábszínházi munkát a Momo után a Pávatollal. Külön öröm számunkra, hogy a Bartók Színház egy új adaptációt készíthet a Ruminiból, Berg Judit rendkívül gyorsan klasszikussá lett gyerek- és ifjúsági regényéből. Zenéjét a Firkin együttes komponálja. Ezzel folytatjuk a családi színházi hagyományainkat, a Rumini illeszkedik a Valahol Európában, a Twist Olivér, a Gyerekrablás a Palánk utcában, A kis herceg, a Pinokkió színházi előadássorozatunkba. 2024 nyarán pedig a Kőszegi Várszínházzal közösen mutatjuk be Kőszegen a Hyppolit, a lakájt, amely aztán bekerül a Bartók Színház repertoárjába.”

 

 

Az évadzárón átadták „Az év színésze” díját: Jegercsik Csaba színművész nyerte el a Dunaújvárosi Hírlap által indított közönségszavazáson.

A dunaújvárosi Bartók Színház hagyományosan a Bartók Liget nyári programsorozattal indítja az új évadot 2023 augusztusában.

 

 

OLVASHATNAK RÓLUNK A KULTÚRA.HU , AHARMADIKNAPONALEGNEHEZEBB.BLOG, HETEDHÉTHATÁR.HU, ÉS A SZÍNHÁZ.ONLINE OLDALAKON IS!

Egyéb

Színházi világnapot és Bábszínházi világnapot ünnepeltünk!

 

Színházi világnapot és Bábszínházi világnapot ünnepeltünk!

 

MÁRCIUS 27. – SZÍNHÁZI VILÁGNAP

Nagyszerűek mind. A Szerelem csapata. A téli színházzáráskor találkoztak utoljára a Bartókban. Mostantól ismét játsszuk Barta Lajos szenvedélyes klasszikusát. Ma vendégként szerepel a Szerelem-társulat Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában. Boldogok, hogy végre ismét találkozhattak – épp a Színházi Világnapon.

 

 

A Színházi Világnapot 1962 óta – a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére – március 27-én ünneplik világszerte. Évente más és más jelentős színházi embert kérnek fel a világnap nemzetközi üzenetének megfogalmazására.
Idén Samiha Ayoub 91 éves egyiptomi színésznő fogalmazta meg gondolatait. Őt idézzük most: “Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy amit mi a színpadon csinálunk, az maga az élet, amit a semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, ami szikrázik a sötétben – világosságot és meleget ad az éjszakában. Mi adunk az életnek nagyságot. Mi testesítjük meg. Mi tesszük vibrálóvá és tartalmassá. És mi adunk okot a megértésére is. Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen…”


Mi pedig annyit “üzenünk”: köszönjük, hogy szeretik a Bartók Színházat, hogy jönnek hozzánk. 


A Szerelem következő előadása Dunaújvárosban: április 12.

Jegyek online is válthatók rá:

 

_________________________________________________________________________________________________________

 

MÁRCIUS 21 – A BÁBSZÍNHÁZAK VILÁGNAPJA

Mi így ünnepeltük a Bábszínházi Világnapot: a gyerekközönséggel!

Nekik is van egy világnapi üzenetük, feljegyeztük, közreadjuk: “Éljen a bábszínház. Itt nagyon szeretünk lenni…” – mondták Geppetto műhelye előtt, amelyet a Bartók Színház aulájában rendeztek be színházi tündérek a gyerek- és felnőttnézők örömére. Merthogy hamarosan próbálni kezdjük a Pinokkiót.

A képeken az Arany János Általános Iskola 3/c és 4/c rajztagozatos osztályai láthatók, akik a Momo című zenés bábelőadásunkra érkeztek Klamerusz Ilona Máriával és Sudár Gabriellával. Egyébként a Bábszínházi Világnap nemzetközi üzenetét Nina Malikova cseh bábszínházi szakértő fogalmazta meg. Röviden így szól: higgyünk a bábokban, szeressük őket, a bábszínház által biztosan jobb hely a világ…
20 éve ünnepeljük a bábok világnapját.

Továbbá nálunk járt a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola 2. és 3. osztálya is, akik szintén a Momo előadás után látogatták meg Geppetto mester műhelyét…

(A fotók engedéllyel készültek.)

 

Egyéb

Ünnepeljenek velünk!

 

Ma volt az első nap, hogy Momo megjelent a Bartók Színházban!❤️

Rögtön megszerette mindenki. El sem engedjük többé. Persze itt voltak Momo barátai is, Beppo, az utcaseprő, Gigi, a mindig vidám életművész, Lucia, a szakácsnő és fiacskája, Jamba…
Csodálatos zenés bábjáték a Momo, Michael Ende könyve alapján és Valler Katalin rendezésében.

Alkotótársak: Faragó Zsuzsanna dramaturg, Balázs János Balázs látványtervező, Tóth Tamás zeneszerző.

Szereplők:
Laki Mónika Erika (Momo, Ügynöknő, Ügynökök)
Tarr György (Hora, Főügynök, Kassziopeia, Gigi, Lucia, Jamba, Beppoa)

Fotók: a Momo-csapat, a gyerekközönség, a bemutató utáni koccintás alkoholmentes pezsgőkkel…

 

________________________________________________________________________________

 

Van még egy jó hírünk! Csodálatos hír!

Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetést vehetett át Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, operetténekes, érdemes művész “a magyar kultúra jó hírnevét és az operett műfaj nemes hagyományait felejthetetlen szerepjátékával éltető, évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő művészi pályája elismeréseként”.

Szeretettel gratulálunk a Bartók Színház és Dunaújváros nevében!
Oszvald Marika az Egy csók és más semmi előadásunk Schön Tónija. 

 

 

TÁJELŐADÁS – Salgótarján

.

Michael Ende

MOMO

Zenés bábjáték

 

Mostanában mondogatják, hogy idő nem létezik, csak órák léteznek. És észre se vesszük, hogy hogyan folyik el a kezünk közül az idő, miközben oly sokat teszünk azért, amire úgy vágyunk, ami mindenki másnak van, nekünk meg nincs. Pontosan ezt akarják az Ügynökök. Csábító ígéretekkel édesgetnek, meggyőző kalkulációkkal ámítanak – hisz a számok sose hazudnak. Csak az Ügynökök. És ha egyszer aláírtunk az Időbanknak, vége a dalnak. Egyetlen ember van, akit a jól felkészült szervezet jól megtervezett akciói nem tévesztenek meg: Momo. Egy kislány, aki azt se tudja, mennyi ideje van. Vagy, hogy van-e neki? És ami van, az az övé? Vagy, bárkié egyáltalán? Momónak kérdései vannak, meg egy füzete, amibe a kérdéseit írja fel, meg egy csodás kuckója egy nagy csőben, és bátor szíve, hogy megkérdezzen bármit, ami csak eszébe jut, és barátai is vannak, akiknek hirtelen minden más nagyon fontos lesz, mert semmi idejük sincs.
Nos, ez nem csak nekünk gyanús! Momo elindul, hogy megkérdezze az összes barátját, hogy mi lett annyira fontos? Kérdés kérdést követ, és bizony hamar kiderül, hogy az egész világ sorsa az ő kérdésein fog múlni!
Michael Ende darabja egyre aktuálisabb az évek múlásával, ahogy a digitális kütyük, az online-minden-azonnal jelensége átszövi a mindennapjainkat, és lopják perceinket, óráinkat, napjainkat. Vagy mindez nem is fontos? Döntsék el Önök.


Bábszínpadra alkalmazta: Valler Kata és Tarr György
Játsszák: Laki Móni és Tarr György

.

ALKOTÓK:
Dramaturg: Faragó Zsuzsanna
Látvány: Balázs János Balázs
Zeneszerző: Tóth Tamás
Rendező: Valler Katalin

.

SZEREPOSZTÁS:

LAKI MÓNIKA ERIKA – Momo, Ügynöknő, Ügynökök

TARR GYÖRGY – Hora, Főügynök, Kassziopeia, Gigi, Lucia, Jamba, Beppoa

Vendégelőadás a Zenthe Ferenc Színházbanban (SALGÓTARJÁN).

 

 

Helyszín: SALGÓTARJÁN – Zenthe Ferenc Színház

Az előadás hossza: kb. 70 perc

.

LÁTVÁNYTERVEK AZ ELŐADÁSHOZ:

.

Fotók az előadásból:

Kapcsolódó cikkek
hirek
PREMIER KŐSZEGEN: VÍZKERESZTI GRITTI
2022-07-04

19:00 – Luigi Pirandello: IV. Henrik / színmű

Luigi Pirandello

IV. Henrik

Színmű

.

A IV. Henrik története 20 évvel a színpadi események előtt kezdődik, amikor egy fiatal arisztokrata – színész hajlamának engedve – egy jelmezes lovas felvonuláson balesetet szenved. Másnap abban a tévképzetben tér magához, hogy ő IV. Henrik, a középkori német római császár, aki egész életében viszályban állt a pápával és akihez a legendás Canossa-járás is köthető.
Megőrült vagy csak szerepet játszik?
És ha őrült, akkor a környezete miért tart vele ebben az őrületben?
Ha pedig játék csupán, hogy lehet ennyire valószerű?
Egyáltalán honnan tudjuk, meddig tart a normalitás és hol kezdődik a téboly?

A Zenthe Ferenc Színház vendégjátéka.

Az előadást a Déryné program keretén belül mutatjuk be Dunaújvárosban.

.

SZEREPLŐK:
IV. Henrik: Kaszás Gergő
Giovanni, az inas: Albert Péter
Matilde Spina, az őrgrófnő: Bozó Andrea
Belcredi báró: Máté Krisztián
Landolf (Lolo), titkos tanácsos: Farkas Zoltán
Harald (Franco), titkos tanácsos: Baksa Imre
Dionisio Genoni, az orvos: Rácz János
Carlo di Nolli, a fiatal őrgróf: Kovács András
Frida, a lánya: Hege Veronika
Bertold (Fino), a titkos tanácsos: Sikó Koppány
Ordulf (Momo), titkos tanácsos: Gula Péter
Valaki: Ozsgyáni Mihály
.

.

ALKOTÓK:
Dramaturg: Sándor Zoltán
Díszlet- és jelmeztervező: Pallós Nelli
Zeneszerző: Romhányi Levente
Zeneszerző: Balázs István
Rendező asszisztens: Gyetvai Viktória
Rendező: Susán Ferenc

JEGYÁR: 200 Ft.

 

A jegyek ára: 200 Ft
Előadás hossza: 2 óra 20 perc szünettel
Helyszín: Színházterem

 

Fotók: Komka Péter

 

❗ A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

❗ Az előadások látogatása mindig a hatályban lévő szabályozások szerint lehetséges!

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Jegypénztárunkban minden előadásunkra van lehetőségük
5000 Forintos TÁMOGATÓI jegyet váltani, akár egyet, akár többet is.

Kapcsolódó cikkek
hirek
BARTÓK LIGET 2022. ~ Szabadtéri előadások augusztusban
2022-07-11
advert-image

ALSÓS DIÁK BÉRLET 2022/2023

ALSÓS DIÁK BÉRLET 2022/2023

A bérlet ára: 2500 Ft

.

Az 1. előadás várható ideje:2022. október/november

Tatay Sándor
Kinizsi Pál
táncjáték

A híres törökverőnek, a malomkövet fél kézzel felemelő óriási erejű vitéznek, Mátyás király hadvezérének emléke mélyen élt az emberek szívében; egymás után születtek legendák róla az évszázadok során. Ma már nehéz lenne megállapítani, mi volt igaz, mi nem e legendákból. Az egyszerű molnárlegény, aki Mátyás jeles hadvezére lett, ma is megdobogtatja az emberek szívét. Kinizsi a híres „fekete sereg” élén nemcsak a cseh király, a német császár ellen száll hadba, hanem a magyar főurak belső viszályait is el kell hogy simítsa, s végül ott a fő veszély: a török. S persze a szerelem sem marad el; a gyönyörű főúri kisasszony, Magyar Jolánka kezéért Kinizsinek álnok vetélytársakkal kell megküzdenie.

Tatay Sándor romantikus, fordulatos történelmi regényéből a Bartók Táncszínház alkotóközössége készít előadást.

Rendező-koreográfus: Vári Bertalan

.

.

A 2. előadás várható ideje: 2023. január/február/március

MOMO

Momo, a történet borzas kis hősnője egy szál virággal a kezében és egy teknősbékával a karján sikeresen veszi fel a harcot a szürkék seregével, akik csalással elorozták az emberektől az időt.
Az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A világsikert aratott mű a Cimbora Produkció művészeinek előadásában kel életre a Bartók Színházban.

.

.A 3. előadás várható ideje: 2023. április/május

Carlo Collodi
Pinokkió
Zenés játék

Gyereknek lenni nem könnyű, bármilyen fából is faragták az embert. Pinokkiót történetesen egy diófa tuskóból, de ez a tény sem teszi kevésbé macerássá számára a cseperedés eseménydús időszakát. Így viszont a mese végére feketén-fehéren kiderül, hogy kalandjai során bátorsága legyőzi-e a veszélyeket, esze a gonosz cselszövést és szíve a jellemet megkísértő ármányt…Pinokkió izgalmas kalandjai magukkal ragadják az egész családot, együtt járhatjuk végig a faragott kisfiú útját az asztalosműhelytől a Csodák Mezején és a cirkuszporondon át a bálna gyomráig és azon is túl…

Rendező: Horváth Illés

_______________________________________________________________________________________

A Diák Bérletek megvásárlására Színházunk jegypénztárában van lehetősége,
ahol a készpénz és a bankkártya mellett OTP-s és K&H-s SZÉP-kártyás fizetésre is van lehetőség!

<< A Jegypénztár nyitvatartását itt találja. >>

Bérletes és nem bérletes diákoknak szóló előadásainkra sok szeretettel várunk egyéni nézőket és csoportokat is! Kinizsi Pál és Pinokkió című előadásainkra a diák jegyek ára: 2500 Ft, de Színházunk saját előadásaira 20%-os csoportkedvezményt biztosít 15 fő felett! (Az ajánlat a terembérleti, illetve a vendégelőadásokra nem vonatkozik.) 

❗ A jegyár és bérletár kedvezmények csak jegypénztárunkban vehetők igénybe, online vásárlás során NEM!❗

Bezárás