Színházi világnapot és Bábszínházi világnapot ünnepeltünk!

 

MÁRCIUS 27. – SZÍNHÁZI VILÁGNAP

Nagyszerűek mind. A Szerelem csapata. A téli színházzáráskor találkoztak utoljára a Bartókban. Mostantól ismét játsszuk Barta Lajos szenvedélyes klasszikusát. Ma vendégként szerepel a Szerelem-társulat Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában. Boldogok, hogy végre ismét találkozhattak – épp a Színházi Világnapon.

 

 

A Színházi Világnapot 1962 óta – a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére – március 27-én ünneplik világszerte. Évente más és más jelentős színházi embert kérnek fel a világnap nemzetközi üzenetének megfogalmazására.
Idén Samiha Ayoub 91 éves egyiptomi színésznő fogalmazta meg gondolatait. Őt idézzük most: “Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy amit mi a színpadon csinálunk, az maga az élet, amit a semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, ami szikrázik a sötétben – világosságot és meleget ad az éjszakában. Mi adunk az életnek nagyságot. Mi testesítjük meg. Mi tesszük vibrálóvá és tartalmassá. És mi adunk okot a megértésére is. Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen…”


Mi pedig annyit “üzenünk”: köszönjük, hogy szeretik a Bartók Színházat, hogy jönnek hozzánk. 


A Szerelem következő előadása Dunaújvárosban: április 12.

Jegyek online is válthatók rá:

 

_________________________________________________________________________________________________________

 

MÁRCIUS 21 – A BÁBSZÍNHÁZAK VILÁGNAPJA

Mi így ünnepeltük a Bábszínházi Világnapot: a gyerekközönséggel!

Nekik is van egy világnapi üzenetük, feljegyeztük, közreadjuk: “Éljen a bábszínház. Itt nagyon szeretünk lenni…” – mondták Geppetto műhelye előtt, amelyet a Bartók Színház aulájában rendeztek be színházi tündérek a gyerek- és felnőttnézők örömére. Merthogy hamarosan próbálni kezdjük a Pinokkiót.

A képeken az Arany János Általános Iskola 3/c és 4/c rajztagozatos osztályai láthatók, akik a Momo című zenés bábelőadásunkra érkeztek Klamerusz Ilona Máriával és Sudár Gabriellával. Egyébként a Bábszínházi Világnap nemzetközi üzenetét Nina Malikova cseh bábszínházi szakértő fogalmazta meg. Röviden így szól: higgyünk a bábokban, szeressük őket, a bábszínház által biztosan jobb hely a világ…
20 éve ünnepeljük a bábok világnapját.

Továbbá nálunk járt a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola 2. és 3. osztálya is, akik szintén a Momo előadás után látogatták meg Geppetto mester műhelyét…

(A fotók engedéllyel készültek.)