A 2026-os évben immár ötödik alkalommal szervezte meg
a Bartók Színház a Mikro Fesztivált!
Június elsején, hétfőn Csadi Zoltán művészeti igazgatónk nyitotta meg a MIKRO Fesztivált Arató András kiállításának megnyitójával egybekötve.
A fesztivál idején 10 előadást láthatott a közönség színházunk három játszóhelyén. A meghívott produkciókat előadták: Piros Ildikó, Zsurzs Kati, Gál Réka Ágota, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Für Anikó, Hrutka Róbert, György Anna, Kiss Anna Gizella, Seress Zoltán, Kovács Dominik Róbert, Kiss Diána Magdolna, Szántó Balázs, Létay Dóra, Nádasi Veronika, Serbán Attila és Magócs Ottó.
Színházunk nevében Művészeti Igazgatónk Csadi Zoltán minden évben átadja a MIKRO Fesztivál emlékszobrát az érkező produkcióknak az előadást követően. Az emlékszobrokat idén is Várnai Ágnes, dunaújvárosi képzőművész készítette el. Fogadják szeretettel Greksa János és Orosz Adri fotóit a Bartók Színház fesztiválozó mindennapjairól!

A megnyitó első előadása egy szívhez szóló Szabó Magda-est volt, az Abigél titkai, majd azt követően a 6színből érkező Koloniál című előadást láthatták nálunk. Mindkét darabot óriási tapssal köszöntötte közönségünk!
És hogy mit láthattak a Fesztivál második estéjén a Bartók Színházban?
Az irodalmi Nobel-díjat nyert Sorstalanság című regény színpadra adaptált változatát,
mely előadás a Katona József Színházból érkezett hozzánk. Kertész Imre megrázó történetét két fiatal színművész előadásában tekinthették meg nézőink.

Szerda este Für Anikó és Hrutka Róbert estje, a Minden titok zenés irodalmi előadás volt látható Színházunk színpadán. Imádtuk és imádta a közönség is a produkciót!

Csütörtökön dupláztunk, ugyanis stúdiótermünkben Marsha Norman megrázó drámáját, a Jóccakát, anya című előadást (Bástya Színház), míg színháztermünk színpadán a Kötélen a Niagara felett darabot (Bartók Színház) játszottuk. Köszönjük mindkét élményt!
Pénteken is két előadást tekinthettek meg Nézőink a Bartókban! Késő délután a Vörösmarty Színházból érkező monomusicalt, Az igazi nőt, míg este a Vígszínház sikerdarabját, az Egy gyilkosság mellékszálait láthatták. Felemelő és megrázó előadások voltak.
Szombat este Gábor Zsazsa élettörténete érkezett hozzánk a Spinoza Színházból. Az Én, Zsa Zsa című darabot óriási tapssal jutalmazta közönségünk!

Vasárnap este Nádasi Veronika zenés, színházi estje volt látható Színháztermünkben. A Helló, Barbra! című előadás, a Budapesti Operettszínház vendégjátéka, melyben Barbra Streisand ikonikus dalai csendültek fel eredeti nyelven és magyarra fordítva.
Az ötödik MIKRO Fesztivál hivatalosan is véget ért és imádtuk minden pillanatát.
Köszönjük a vendégül látott Színházaknak és a hozzánk érkezett színművészeknek az élményt! Köszönjük kedves nézőinknek, hogy velünk tartottak!
2026-06-09
Komment
20








