Honlapunk átmeneti meghibásodása miatt egyelőre nem tudjuk feltölteni novemberi műsorainkat a Műsornaptárba, ezért ebben a bejegyzésben tesszük közzé lapozgatós műsorfüzetünket és novemberi programjainkat!
Részletesebb információk találhatnak az eseményeinkről Facebook oldalunkon, illetve aktuális programjainkról a JEGY.HU oldalán is értesülhetnek.
Jegyek mindegyik előadásra kaphatók, a bérletes napokon korlátozott számban.
Emlékeztetőül: a jelenlegi szabályozás szerint 200 fővel maximáljuk a közönség létszámát színháztermünkben és 50 fővel stúdiótermünkben, valamint az ültetők segítik a távolságtartás betartását. A COVID-elleni védekezés protokolljának megfelelően, figyelembe véve a zárt terekre vonatkozó javaslatokat minden jelenlévőnek kötelező:
orrot és szájat eltakaró maszkot/kendőt/sálat viselnie, valamint az intézménybe történő belépéskor a kihelyezett kézfertőtlenítőt használnia, továbbá az első belépéskor a helyi testhőmérséklet mérésen rész vennie.
ÉVAD KÖZBENI NYITVATARTÁS:
Hétfő 10-12 és 13-18.00 Kedd 10-12 és 13-16.30 Szerda 10-12 és 13-18.00 Csütörtök 10-12 és 13-16.30 Péntek 9-13
Elmaradt előadások pótlásai és a pénztári nyitvatartás!
Kedves Színházlátogatónk!
A járvány miatt márciustól elmaradt előadásaink közül néhányat már szeptember és októberben pótolni is fogunk! A többi előadással kapcsolatban kérjük türelmüket, szervezés alatt vannak! Szeptemberi és októberi műsorunkról már tudnak tájékozódni műsornaptárunkban.
Előadás címe/ Elmaradt előadás időpontja / Az új időpont
Jónás könyve / április 25. helyett szeptember 6. 19 óra
Amennyiben megfelel Önnek az elmaradt előadás új időpontja, jelezze ezt Szervezésünkön (szervezes@bartokszinhaz.hu vagy +3625/402-598), amennyiben nem felel meg az időpont, fáradjon be jegypénztárunkba nyitvatartási időben, és elcseréljük egy megfelelő időpontra vagy másik előadásra!
Augusztus folyamán 20% kedvezménnyel válthatják meg őszi bérletüket Jegypénztárunkban!
AZ ŐSZI BÉRLET ELŐADÁSAI:
Szemenyei János – Mikó Csaba – Závada Péter SÁNDOR MÁTYÁS Musical Jules Verne azonos című regénye nyomán Rendező: Léner András / Bemutató: 2020. szeptember
Jules Verne nagyregénye, a Sándor Mátyás egy elképzelt magyar hazafi életén keresztül állít emléket az 1848–49-es eseményeknek. A regény a magyar szabadságharc bukása után játszódik. A dúsgazdag erdélyi főúr 1859-ben, a Habsburgok olaszországi veresége után elérkezettnek látja az időt, hogy újabb fegyveres harcot robbantson ki Magyarország függetlenségéért. Színházunk a 2020/2021-es évadban, nagyszínpadi musical ősbemutatóként tűzi műsorra Sándor Mátyás történetét.
/ A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház produkciója
Gábor Andor DOLLÁRPAPA A pénz komédiája / Rendező: Őze Áron / Bemutató: 2020. október
Koltay János, a szentmártoni gimnáziumi tanár és családja teljesen eladósodott. Körbetartoznak, a fűszeresnek, a suszternak, a szövetkezeti banknak, még a cselédlánynak is. Igyekeznek azonban mindenkit meggyőzni, nem lesz gond, hamarosan hazatér az egykor Kanadába kivándorolt nagybácsi, Hoffmann Tamás, aki dúsgazdag lett odakint, gyárai, földjei, ültetvényei, nagyvállalatai vannak, és ő elrendezi a család adósságait. Sőt, a kisvárost felvirágoztatja. De hamar kiderül: a „dollárpapa” szegény, mint a templom egere. Az összes vagyona néhány dollár. Az eladósodott család mégis tovább erősíti a „milliomos legendáját”, hogy ezzel megnyugtassák a hitelezőiket. Gábor Andor üdén fanyar humorral írta meg a „pénz komédiáját” 1917-ben. Negyven évvel később Rajz János felejthetetlen filmes alakításával lett igazán ismertté a vígjáték. Színházunknak a Dollárpapa címszerepére Papp János színművészt sikerült megnyerni.
/ A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, az egri Gárdonyi Géza Színház és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház közös produkciója
Kacsóh Pongrác – Heltai Jenő – Bakonyi Károly – Szirtes Edina – Rackák JÁNOS VITÉZ Élőzenés táncköltemény két felvonásban / Rendező-koreográfus: Vári Bertalan Közreműködnek: Szirtes Edina „Mókus” és Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák / Bemutató: 2020. november
A Varidance és a Bartók Táncszínház társulata egy különleges, élőzenés tánckölteménnyel készül: a Vári Bertalan vezette csapat a János Vitézt viszi színpadra. Az irodalmi alkotást Kacsóh Pongrác zenésítette meg (1904), ezt a darabot hangszerelte most át Szirtes Edina „Mókus”, amit a kultikus „Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák” zenekar tagjaival kiegészülve adják elő. A két felvonásos élőzenés táncköltemény egyszeri és megismételhetetlen darab, amely az év egyik legeredetibb, legfrissebb alkotásának ígérkezik.
/ A Varidance és a Bartók Táncszínház produkció
Móricz Zsigmond NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL Zenés vígjáték / Rendező: Mikó István / 2020. december
Móricz dzsentrivilágának nem vívódó és elbukó figurája Balázs, a nyíri birtokos. Pontosan tudja, hogy mulat egy magyar úr! Ez a Balázs szereti a vidámságot, a cigányzenét, no meg azt, ha portáján három napig tart a vigasság. Asszonykája, Pólika azonban már kicsit más, számára sáskajárás minden mulatság. S ha egy karakán, makacs menyecske megorrol az urára, akkor biz’ elszalad és egy fél falu kell a kibékítésére. Könnyed, léha világ könnyed komédiája, amiben semmi sem visszafordíthatatlan, semmi sem végzetes. Tükröt tart egy letűnt kor, a boldog jólét vidám, ám könnyelmű kora elé.
/ A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház vendégjátéka
AKCIÓS BÉRLETVÁSÁRLÁS SZEPTEMBER 1-IG!
Felhívjuk figyelmét, hogy ha Őszi (Hűség) bérletét szeptember 1-ig megvásárolja, 20 % kedvezményben részesülhet! Ez a klasszikus 4 előadás/bérlet konstrukciónk.
Akár két részletben is megválthatja Őszi bérletét Komplex bérlet néven 10% kedvezménnyel! Lehetősége van megvenni csak a szeptember-októberi előadásokat bérletben, vagy a novemberi-decemberi előadásokat.
Újdonságként vezettük be az idei évadban a Szabad bérletet, mely 4 szabadon választható előadást tartalmaz az év kínálatából 10% kedvezménnyel! Ez a bérlet nem az őszi évadra, hanem egész évre szól.
Részletekért kérjük érdeklődjön irodánkban a 25/402-598 telefonszámon, vagy a szervezes@bartokszinhaz.hu e-mail címen.
A mai Grecso-Hrutka Tandem előadásunk a változékony időjárás miatt elmarad. Az irodalomi estet két nap múlva, 2020. július 26-án, vasárnap, 20.30-as kezdettel tekinthetik meg.
A mai Kodály bérletes, Az őz című előadásunk a változékony időjárás miatt színháztermünkben tartjuk, a meghirdetett 20:30-as kezdéssel. Kérjük, az épületen belül a korábbi protokoll szerint foglalják el helyeiket, amelyben az ültető kollégák lesznek segítségükre.
Színházunk legnépszerűbb musicaljének, a Twist Olivérnek a hanganyaga már megvásárolható CD-n jegypénztárunkban! Stúdió hangzásban csendülnek fel kedvenc dalaink színészeink és a gyerekszínészi gárdánk tolmácsolásában.
Mutasd fel a Twist Olivér jegyed és kérd kedvezményesen a hanglemezt! Vegyen részt december 16-i előadásunkon és dedikáltassa lemezét utána a lemezbemutató eseményünkön. Ha még nincs jegye vásároljon online: http://bit.ly/twistoliver20191216 Január 12-én 15 órai kezdésű bemutatóra pedig itt http://bit.ly/twistoliver20200112 tudnak jegyet váltani.