Nézzen be hozzánk
Egyéb

A BARTÓK SZÍNHÁZ KÖZLEMÉNYE

A BARTÓK SZÍNHÁZ KÖZLEMÉNYE

Kedves Nézőink!


Nagyon köszönjük, hogy még ebben a rendkívüli helyzetben is velünk vannak!

Ez nagy erőt ad nekünk! ❤️

Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Bartók Színház is azonnal kidolgozta a hatályos járványügyi rendelkezéseknek és a mai naptól (2020. november 4.) érvényes új egészségügyi óvintézkedéseknek megfelelő színházi nézőtéri ültetési rendjét a nézők biztonsága érdekében.

A kormányzati rendeletet betartva előadásainkon a nézők között két ülőhelynyi (kb. 1,5 méter) távolságot kell megtartani. Nézőink érkezési sorrendben foglalhatják el a kijelölt helyeket a nézőtéren. Mivel a rendelet nem tesz engedményt az egy háztartásban élők, vagy a családtagok irányába, ezért színházunkban is csak a szükséges védőtávolságot betartva foglalhatnak helyet az együttérkezők.

Bízunk benne, hogy közösen, figyelemmel egymásra, és a szabályok betartásával képesek vagyunk minden nehézségen felülkerekedni!

Továbbra is szeretettel várjuk Önöket színházunkba! 🎭

Vigyázunk Önökre, vigyázzunk egymásra!

Egyéb

NOVEMBERI ELŐADÁSAINK

 

Tisztelt Színházlátogató Barátaink!

Honlapunk átmeneti meghibásodása miatt egyelőre nem tudjuk feltölteni novemberi műsorainkat a Műsornaptárba, ezért ebben a bejegyzésben tesszük közzé lapozgatós műsorfüzetünket és novemberi programjainkat!



Részletesebb információk találhatnak az eseményeinkről  Facebook oldalunkon, illetve aktuális programjainkról a JEGY.HU oldalán is értesülhetnek.

Jegyek mindegyik előadásra kaphatók, a bérletes napokon korlátozott számban.

Emlékeztetőül: a jelenlegi szabályozás szerint 200 fővel maximáljuk a közönség létszámát színháztermünkben és 50 fővel stúdiótermünkben, valamint az ültetők segítik a távolságtartás betartását.
A COVID-elleni védekezés protokolljának megfelelően, figyelembe véve a zárt terekre vonatkozó javaslatokat minden jelenlévőnek kötelező:

orrot és szájat eltakaró maszkot/kendőt/sálat viselnie, valamint
az intézménybe történő belépéskor a kihelyezett kézfertőtlenítőt használnia, továbbá
az első belépéskor a helyi testhőmérséklet mérésen rész vennie.


ÉVAD KÖZBENI NYITVATARTÁS:

Hétfő 10-12 és 13-18.00
Kedd 10-12 és 13-16.30
Szerda 10-12 és 13-18.00
Csütörtök 10-12 és 13-16.30
Péntek 9-13

Várunk mindenkit szeretettel!



Egyéb

Elmaradt előadások pótlásai és a pénztári nyitvatartás!

Elmaradt előadások pótlásai és a pénztári nyitvatartás!

 

Kedves Színházlátogatónk!

A járvány miatt márciustól elmaradt előadásaink közül néhányat már szeptember és októberben pótolni is fogunk! A többi előadással kapcsolatban kérjük türelmüket, szervezés alatt vannak! Szeptemberi és októberi műsorunkról már tudnak tájékozódni műsornaptárunkban.

 

Előadás címe/ Elmaradt előadás időpontja / Az új időpont

Gyerekrablás a Palánk utcában / március 17. helyett szeptember 18. 19 óra

Twist Olivér  / március 22. helyett szeptember 9. 19 óra

Aliz Csodaországban / március 24. helyett október 21. 19 óra

Gyerekrablás a Palánk utcában / március 25. helyett október 30. 19 óra

“A vándor-színész mesél” PERU / március 30. helyett október 3. 17 óra

Tied a világ! / április 6. helyett október 28. 19 óra

„Száz titok kavarog” – zenés, irodalmi est Ady Endre emlékére / április 8. helyett október 20. 19 óra

Jónás könyve / április 25. helyett szeptember 6. 19 óra

 

Amennyiben megfelel Önnek az elmaradt előadás új időpontja, jelezze ezt Szervezésünkön (szervezes@bartokszinhaz.hu vagy +3625/402-598), amennyiben nem felel meg az időpont, fáradjon be jegypénztárunkba nyitvatartási időben, és elcseréljük egy megfelelő időpontra vagy másik előadásra!

 

NYITVATARTÁSUNK 2020. SZEPTEMBER 1-TŐL

 

Egyéb

AUGUSZTUSI NYITVATARTÁSUNK

AUGUSZTUSI NYITVATARTÁSUNK ÉS ŐSZI BÉRLETÜNK

Augusztus folyamán 20% kedvezménnyel válthatják meg őszi bérletüket Jegypénztárunkban!

 

AZ ŐSZI BÉRLET ELŐADÁSAI:

Szemenyei János – Mikó Csaba – Závada Péter
SÁNDOR MÁTYÁS
Musical Jules Verne azonos című regénye nyomán Rendező: Léner András / Bemutató: 2020. szeptember

Jules Verne nagyregénye, a Sándor Mátyás egy elképzelt magyar hazafi életén keresztül állít emléket az 1848–49-es eseményeknek. A regény a magyar szabadságharc bukása után játszódik. A dúsgazdag erdélyi főúr 1859-ben, a Habsburgok olaszországi veresége után elérkezettnek látja az időt, hogy újabb fegyveres harcot robbantson ki Magyarország függetlenségéért. Színházunk a 2020/2021-es évadban, nagyszínpadi musical ősbemutatóként tűzi műsorra Sándor Mátyás történetét.

/ A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház produkciója

 

Gábor Andor
DOLLÁRPAPA
A pénz komédiája / Rendező: Őze Áron / Bemutató: 2020. október

Koltay János, a szentmártoni gimnáziumi tanár és családja teljesen eladósodott. Körbetartoznak, a fűszeresnek, a suszternak, a szövetkezeti banknak, még a cselédlánynak is. Igyekeznek azonban mindenkit meggyőzni, nem lesz gond, hamarosan hazatér az egykor Kanadába kivándorolt nagybácsi, Hoffmann Tamás, aki dúsgazdag lett odakint, gyárai, földjei, ültetvényei, nagyvállalatai vannak, és ő elrendezi a család adósságait. Sőt, a kisvárost felvirágoztatja. De hamar kiderül: a „dollárpapa” szegény, mint a templom egere. Az összes vagyona néhány dollár. Az eladósodott család mégis tovább erősíti a „milliomos legendáját”, hogy ezzel megnyugtassák a hitelezőiket. Gábor Andor üdén fanyar humorral írta meg a „pénz komédiáját” 1917-ben. Negyven évvel később Rajz János felejthetetlen filmes alakításával lett igazán ismertté a vígjáték. Színházunknak a Dollárpapa címszerepére Papp János színművészt sikerült megnyerni.

/ A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, az egri Gárdonyi Géza Színház és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház közös produkciója

 

Kacsóh Pongrác – Heltai Jenő – Bakonyi Károly – Szirtes Edina – Rackák
JÁNOS VITÉZ
Élőzenés táncköltemény két felvonásban / Rendező-koreográfus: Vári Bertalan Közreműködnek: Szirtes Edina „Mókus” és Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák / Bemutató: 2020. november

A Varidance és a Bartók Táncszínház társulata egy különleges, élőzenés tánckölteménnyel készül: a Vári Bertalan vezette csapat a János Vitézt viszi színpadra. Az irodalmi alkotást Kacsóh Pongrác zenésítette meg (1904), ezt a darabot hangszerelte most át Szirtes Edina „Mókus”, amit a kultikus „Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák” zenekar tagjaival kiegészülve adják elő. A két felvonásos élőzenés táncköltemény egyszeri és megismételhetetlen darab, amely az év egyik legeredetibb, legfrissebb alkotásának ígérkezik.

/ A Varidance és a Bartók Táncszínház produkció

 

Móricz Zsigmond
NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL
Zenés vígjáték / Rendező: Mikó István / 2020. december

Móricz dzsentrivilágának nem vívódó és elbukó figurája Balázs, a nyíri birtokos. Pontosan tudja, hogy mulat egy magyar úr! Ez a Balázs szereti a vidámságot, a cigányzenét, no meg azt, ha portáján három napig tart a vigasság. Asszonykája, Pólika azonban már kicsit más, számára sáskajárás minden mulatság. S ha egy karakán, makacs menyecske megorrol az urára, akkor biz’ elszalad és egy fél falu kell a kibékítésére. Könnyed, léha világ könnyed komédiája, amiben semmi sem visszafordíthatatlan, semmi sem végzetes. Tükröt tart egy letűnt kor, a boldog jólét vidám, ám könnyelmű kora elé.

/ A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház vendégjátéka

 

 

AKCIÓS BÉRLETVÁSÁRLÁS SZEPTEMBER 1-IG!

Felhívjuk figyelmét, hogy ha Őszi (Hűség) bérletét szeptember 1-ig megvásárolja, 20 % kedvezményben részesülhet! Ez a klasszikus 4 előadás/bérlet konstrukciónk.

Akár két részletben is megválthatja Őszi bérletét Komplex bérlet néven 10% kedvezménnyel! Lehetősége van megvenni csak a szeptember-októberi előadásokat bérletben, vagy a novemberi-decemberi előadásokat.

Újdonságként vezettük be az idei évadban a Szabad bérletet, mely 4 szabadon választható előadást tartalmaz az év kínálatából 10% kedvezménnyel! Ez a bérlet nem az őszi évadra, hanem egész évre szól.

Részletekért kérjük érdeklődjön irodánkban a 25/402-598 telefonszámon, vagy a szervezes@bartokszinhaz.hu e-mail címen.

 

advert-image
Egyéb

Rendkívüli közlemény! 


Rendkívüli közlemény! 🎭

A mai Kodály bérletes, Az őz című előadásunk a változékony időjárás miatt színháztermünkben tartjuk, a meghirdetett 20:30-as kezdéssel.
Kérjük, az épületen belül a korábbi protokoll szerint foglalják el helyeiket, amelyben az ültető kollégák lesznek segítségükre.

Megértésüket köszönjük!
Bartók Kamaraszínház

Egyéb

Twist Olivér Lemezbemutató


Kiadtuk lemezen a Twist Olivér Musicalt


Színházunk legnépszerűbb musicaljének, a Twist Olivérnek a hanganyaga már megvásárolható CD-n jegypénztárunkban! Stúdió hangzásban csendülnek fel kedvenc dalaink színészeink és a gyerekszínészi gárdánk tolmácsolásában.

Mutasd fel a Twist Olivér jegyed és kérd kedvezményesen a hanglemezt!

Vegyen részt december 16-i előadásunkon és dedikáltassa lemezét utána a lemezbemutató eseményünkön. Ha még nincs jegye vásároljon online: http://bit.ly/twistoliver20191216
Január 12-én 15 órai kezdésű bemutatóra pedig itt http://bit.ly/twistoliver20200112 tudnak jegyet váltani.

 
 
Bezárás