Nézzen be hozzánk

Category

Egyéb

Egyéb

Ingyenes koncerttel indítjuk az októbert!

 

Ingyenes koncerttel indítjuk az októbert!

.

ÉN VAGYOK címmel tart közös koncertestet a Bartók Színház és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Október 2-án vasárnap 19 órakor díjtalanul látogatható a színháztermünkben. A koncerten közreműködik: Csadi Zoltán, Németh Irma, Kurucz Gergely valamint a projekt kórusa. Vezényel: Ruff Tamás

.

(Bővebb információért kattinston a képre!)

 

Idézzük fel együtt a 60-a évek slágereit a Bartók Táncszínház és Kecskés Tímea, Siménfalvy Ágota duójával. Október 3-án 19 órakor játsszuk a Nem leszek a játékszered előadást.

 

Októberben több alkalommal is játsszuk a Vízkereszti Gritti című víg farsangi atrocitás  darabunkat. Egy költői lelkületű adószedő, egy szende cemende, egy szakácsnőnek öltözött szultán, aki mindemellett írnok és segédszínész, és a többi, vérbő figura csetlés-botlásában voltaképpen a magát festő színház parádézik nagy kedvvel és leleménnyel. A karneváli játék műfajához illően harsány karakterek, rohanó események, látványos fordulatok és a keserédes komikum egyszerre sodorják magukkal és szögezik székéhez a nézőt. 

 

Tekintse meg októberi és novemberi műsorainkat műsornaptárunkban!

 

A Bartók Táncszínház egy csodás táncelőadással készül, melynek a címe: KINIZSI PÁL.
A történetet Tatay Sándor művéből adaptálták színpadra!

Az előadás időpontjai:

október 15. szombat 15 óra (Hétvégi családi előadás)

november 9. szerda 19 óra (Őszi bérlet 3. előadása)

 

 

 

A szemfülesek azt is észrevehették, hogy Műsornaptárunkban már a NOVEMBERI előadásaink is feltöltésre kerültek! Várja Önöket egy különleges VUK táncelőadás, stúdiótermünkben a LOFT című egyfelvonásos kortárs komédia várja az érdeklődőket, míg sor kerül első Mikroszínpadi bemutatónkra is, mely egy csecsemőszínházi előadás, címe: CSEPPEK.

Időpontok és online jegyvásárlás:

Egyéb

Az évad második premierje: BARTA LAJOS: SZERELEM

Az évad második premierje:

BARTA LAJOS: SZERELEM

A hosszú perceken keresztül szűnni nem akaró vastaps után a hullámzó színházi függöny legördült a Szerelem tegnap esti bemutatója után. A közönség kezdte elhagyni a nézőteret, az alkotók közben a színpadon ünnepeltek még jelmezben. A nagy ölelések ideje volt ez. Ahogy Kerekes Éva – Szalaynét játssza – mondta később: “Nekem a dunaújvárosi próbaidőszak, az itt töltött idő, a találkozás új kollégákkal – a lelkek egymásba fonódása volt. Ez működteti az igazi színházat is. És ezt érzi meg a közönség egy jó előadásban. Ilyen a Szerelem.”

Szívébe zárta a város, a közönség ezt az előadást már tegnap. Rendkívüli siker volt.👏
A Szerelem (szerző: Barta Lajos) a Bartók Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulat közös produkciója. Rendező Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója. Játsszák: Kerekes Éva, Őze Áron, Kalmár Zsuzsa, Magyar Zsófia, Grgity Niki, Kiss Attila, Vrabecz Botond, Jerger Balázs, László Csaba, Gasparik Gábor.

Várjuk Önöket szeretettel október 1-i, szombati 19 órási és október 28-i, pénteki 19 órési előadásunkra is!

A teljes stábról a képet Ónodi Zoltán készítette.

A darabról olvashatnak a FIDELIO.HU-n is.

A jegyek ára: 3000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak: 2500 Ft

Előadás hossza: 2 óra 20 perc szünettel

Helyszín: Színházterem

Online jegyvásárlás: 

Tekintsék meg Youtube oldalunkon Czajlik Józseffel (a darab rendezője), László Csabával (Komoróczy szerepében), Kerekes Évával (Szalayné szerepében) és Őze Áronnal (Szalay úr szerepében) készült interjúinkat, akiket művészeti igazgatónk, Csadi Zoltán kérdezett. 

Egyéb

Az évad első premierje: VÍZKERESZTI GRITTI

Túl az évad első premierjén!
Vastaps és hatalmas siker!

Szeptember 9-én lezajlott az évad első premierje, ami egy víg farsangi atrocitás volt, cím szerint: Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék. A szerzők – Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba – a színpadi humor nagymesterei. A történet 1532-ben játszódik, szellemes és szórakoztató darab őrületes alakításokkal és csodás ruhakölteményekkel, illetve egy nagy kérdéssel, miszerint: sikerül-e a művészet, a színház eszközeivel kormányzót buktatni? A történetből kiderül!

Az előadás közös produkció a Kőszegi Várszínházzal, az ősbemutatót is ott tartottuk nyáron – óriási sikerrel!

A Kőszegi Várszínház és a dunaújvárosi Bartók Színház közös produkciójának szerzői: Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba. Az alkotók sikercsapata: Cselényi Nóra (jelmeztervező), Kovács Yvette Alida (díszlettervező), Palkó Panka (rendezőasszisztens), Karácsony Ágnes (dramaturg), és a darab rendezője: Őze Áron, színházunk igazgatója.

Tapsrendfotó a VÍZKERESZTI GRITTI premierjéről, és akiknek vastaps szólt: Fekete Linda, Jegercsik Csaba, Bede-Fazekas Szabolcs, Göttinger Pál, Ágoston Péter, Vízkeleti Zsolt és Alberti Zsófia. (Fotó: Ónodi Zoltán)

A VÍZKERESZTI GRITTI, avagy a bőrre menő játék következő előadásai:

október 19. szerda 19 óra

Jegyek online is válthatók:

Egyéb

Megtartottuk a 2022/23-as évad első olvasópróbáját!

 

AZ ÉVAD ELSŐ OLVASÓPRÓBÁJA!

 

Tegnap voltaképpen elkezdtük az új évadot, ugyanis megtartottuk a 2022/23-as évad első olvasópróbáját. ❤️

 

Barta Lajos Szerelem című darabját Czajlik József rendezi, szeptemberben mutatjuk be. Csodás a szereposztás is: Kerekes Éva, Őze Áron, Kalmár Zsuzsa, Magyar Zsófia, Grgity Niki, Kiss Attila, Vrabecz Botond, Jerger Balázs, László Csaba, Gasparik Gábor. Látványtervező: Őry Kati. Dramaturg: Gyarmati Kata, Forgács Miklós. Rendezőasszisztens: Palkó Panka.


A dunaújvárosi Bartók Színház hisz az együttműködésekben, ezt mutatja az is, hogy a Szerelem című előadás a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával közös produkció lesz. A darabbeli Szalay-lányok a szabadkai színház tagjai: Kalmár Zsuzsa, Magyar Zsófia, Grgity Niki. A rendező, Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója, itt munkatársa Őry Kati látványtervező. László Csaba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának a tagja. (A dunaújvárosi közönség nem is olyan régen láthatta itt László Csabát: a Mikro Fesztiválunkon a Lázadni veletek akartam című kultikus előadásban.)
Még tart a nyár, de mi belekezdtünk az “őszbe”. És szeretettel várjuk Önöket az új évadban is. Köszönjük, hogy jönnek hozzánk. 🥰

 

Fotók az olvasópróbáról: Ónodi Zoltán

 

BARTA LAJOS: SZERELEM című darabunk Őszi Mecénás bérletünknek is része – melyről Szervezésünkön érdeklődhetnek -, továbbá az előadásra a Jegy.hu-n keresztül válthatnak jegyet is:

 

 

Kapcsolódó cikkek
Egyéb
Sikeres, teltházas, nyári előadásainkról és az őszi eseményeinkről
2022-08-14
hirek
BARTÓK LIGET 2022. ~ Szabadtéri előadások augusztusban
2022-07-11
hirek
PREMIER KŐSZEGEN: VÍZKERESZTI GRITTI
2022-07-04
Egyéb

Sikeres, teltházas, nyári előadásainkról és az őszi eseményeinkről

 

Helyzetjelentés a sikeres, teltházas, nyári előadásokról és az őszi eseményeinkről

 

Augusztus 6-án elindult a Bartók Liget, mégpedig telt házzal!

Elsőként a Cervinus Teátrum A sors bolondjai előadását láttuk vendégül. Imádtuk – ahogy a közönség is!

 

 

Egy hétten később, augusztus 13-án hatalmas sikerrel és újabb teltházzal futott Ivancsics Ilona és Színtársai Skót mámor című vendégelőadása a szabadtéri színpadunkon. Nagy öröm számunkra, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi a Bartók Ligetes előadásainkat.

 

 

Augusztus 27-i APÁCÁK című előadásunk már teltházas, de ha nem szeretnének lemaradni a Bartók Liget élményéről, akkor az augusztus 28-i TANULMÁNY A NŐKRŐL előadásunkra még korlátozott számban tudnak jegyet vásárolni akár ONLINE, akár nyitvatartási időben jegypénztárunkban.

 

 

Továbbá ahogy ígértük Facebook oldalunkon, jelentkezünk a bérletkonstrukcióinkkal és a szeptemberi-októberi műsorainkkal! 🎭

 

Jó szívvel ajánljuk régi és új bérleteseink figyelmébe bérletkonstrukcióinkat, melyekről a BÉRLETEK aloldalunkon bővebben olvashatnak! Olvashatnak az ŐSZI MECÉNÁS BÉRLET, a MECÉNÁS STÚDIÓ BÉRLET, illetve az ALSÓS és FELSŐS DIÁKOKNAK szóló bérleteinkről, jegypénztárunkban nyitvatartási időben pedig meg is vásárolhatják őket. Idén is készültünk SZABADBÉRLETTEL is azoknak, akik megszerették rugalmas bérletkonstrukciónkat!

 

A szemfülesek már észrevehették, hogy feltöltésre kerültek ESEMÉNYNAPTÁRUNKBA a szeptemberi és az októberi előadásaink, melyek között találhatnak régi kedvenceket, új bemutatókat és vendégelőadásokat is! Többek között pótlásra kerül a november 6-ára tervezett, majd elmaradt Quintia Zenekar ~ 10 éves jubileumi műsora!

 

Az őszi évadban is sok szeretettel várjuk Önöket színházunkba!

 

Kapcsolódó cikkek
Egyéb
Megtartottuk a 2022/23-as évad első olvasópróbáját!
2022-08-16
hirek
BARTÓK LIGET 2022. ~ Szabadtéri előadások augusztusban
2022-07-11
hirek
PREMIER KŐSZEGEN: VÍZKERESZTI GRITTI
2022-07-04
advert-image
Egyéb

ŐZE ÁRON: “Sikeres színházi fesztivállal zárhattuk az évadunkat!”

 

 

ŐZE ÁRON: “Sikeres színházi fesztivállal zárhattuk az évadunkat!”
Egy hétig tartott a MIKRO Fesztivál Dunaújvárosban


A dunaújvárosi Bartók Színházban vasárnap este véget ért az egyhetes MIKRO Fesztivál, amelyet idén először rendeztek meg kamara- és stúdióelőadásokkal. Őze Áron igazgató ezekkel a szavakkal zárta a rendezvényt: „Pontosan ebben hittünk. Abban, hogy Dunaújváros és a környék közönsége egy héten át megtölti a Bartók Színház nézőterét, hogy közösen és ünnepélyesen zárhatjuk ezt a színházi évadot. Ilyen színházi fesztivál még nem volt a városban. Kimondhatom: hagyomány lesz belőle, jövőre folytatjuk. Köszönjük a vendégprodukcióknak, a művészeknek, alkotóknak, köszönjük a rendkívül lelkes közönségnek, köszönöm a munkatársaimnak, és nem utolsósorban köszönöm szépen Keleti Éva fotóművésznek, hogy vállalta a fővédnökséget, és kiállításával egy héttel ezelőtt megnyithattuk az első MIKRO Fesztivált Dunaújvárosban.”


A Bartók Színház meghívására 10 produkció érkezett a dunaújvárosi fesztiválra: Azt meséld el, Pista!”, Született: Zrínyiné, Anna Karenina befejezetlen története – Love is the answer, Grecsó Krisztián: Vera, Lázadni veletek akartam, Háy János: Elem, A lélek legszebb éjszakája, Egy német sors, LIAison, Pataki Éva: Nőkből is megárt. Az előadásokra több ezren voltak kíváncsiak egy hét alatt. A gyerekek a fesztivál idején délelőttönként és hétvégén délutánonként is a Cimbora Produkció különféle interaktív előadásait nézhették meg. Csadi Zoltán, a teátrum művészeti vezetője szerint erre a találkozásra a színházi szakmának is szüksége volt: „Minden egyes előadást, minden egyes fellépő művészt szeretett a közönség. És egy hosszúra nyúlt járványidőszak után ez az öröm feltölt mindannyiunkat. Erről az örömről szól a színház, és mi ezért az örömért is vagyunk színházcsinálók. Minden meghívott produkciónak átadtuk a MIKRO Fesztivál egyedi kisplasztikáját, amelyet Várnai Ágnes Bécsben elő, dunaújvárosi származású képzőművész, szobrász készített.”
Őze Áron a fesztivál zárásakor azt is elmondta: 1992. július 14-én szavazta meg Dunaújváros közgyűlése a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Pont harminc évvel ezelőtt. Az egykori döntés jubileuma is inspirálta a színházat, amikor elhatározták, hogy országos kamarafesztivált szerveznek itt. „Ez az esemény nyitánya volt színházunk ünnepsorozatának, hiszen 2023-ban lesz a 70. évfordulója annak, hogy az akkori Bartók Béla Kultúrházat birtokba vette a közönség, másrészt 50. jubileuma annak, hogy az akkor már Bartók Béla Művelődési Központ keretein belül megkezdte működését a Dunaújvárosi Bemutatószínpad. Az elődünk”, tette hozzá a Bartók Színház igazgatója.

 

MIKRO FESZTIVÁL képgaléria (fotók: Ónodi Zoltán)

 

Kapcsolódó bejegyzések:

MIKRO FESZTIVÁL A BARTÓKBAN!

KIÁLLÍTÁS- ÉS MIKRO FESZTIVÁL MEGNYITÓ

BÁBELŐADÁSOK A MESESZÍNPADUNKON JÚNIUS 6-12. KÖZÖTT

 

Egyéb

KIÁLLÍTÁS- ÉS MIKRO FESZTIVÁL MEGNYITÓ

 

 

KIÁLLÍTÁS- ÉS MIKRO FESZTIVÁL MEGNYITÓ

 

.

 Vastaps fogadta Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfust kiállításának megnyitóján a Bartók Színház aulájában. Szűnni nem akart a taps. ❤️

Mácsai Pál Kossuth-díjas színművész nyitotta meg a fotótárlatot – Keleti Éva ikonikus képei mellett új fotói is láthatók, hiszen három évvel ezelőtt ismét fotografálni kezdett művészeket.
Sőt, fotópremier is volt ma a Bartók Színházban: Keleti Éva pár napja készített fotója Pokorny Liáról, aki fellép nálunk a MIKRO Fesztiválon június 11-én.

A tegnapi nappal tehát egyhetes MIKRO Fesztiválunk is elindult – Keleti Éva védnökségével. Az első produkció Mácsai Pál előadásában a teltházas Azt meséld el, Pista! volt, tehát egy csodálatos előadással vette kezdetét a színháztermi- és stúdióelőadásokat bemutató fesztivál.
Ráadásul tegnap évadzáró társulati ülés is volt, mely után ünnepélyesen átadták a Bartók Színház harmadik játszóhelyét, a “szobaszínházat”.


Jó fesztiválozást kívánunk mindenkinek! 🥰

 

<< ÚJ MESESZÍNPADUNKON BÁLELŐADÁSOKKAL VÁRJUK A KISEBBEKET! >>

 

A MIKRO Fesztivál műsorfüzetét online is meg tudja tekinteni: https://bit.ly/fesztivalmusorfuzet


A BARTÓK SZÍNHÁZ honlapján is megtalálja júniusi programjainkat: http://bartokszinhaz.hu/esemenyek/2022-06/

 

Előadásainkra van lehetőség online jegyet váltani az alábbi linken: 


 

 

Egyéb

BÁBELŐADÁSOK A MESESZÍNPADUNKON JÚNIUS 6-12. KÖZÖTT

 

 

BÁBELŐADÁSOK A MESESZÍNPADUNKON JÚNIUS 6-12. KÖZÖTT

 

2022. június 5-én kerül átadásra a Bartók Színház új előadóterme:
a MESESZÍNPAD a B épületben!

Június 6-ától 1000 Ft-os jegyáron többféle bábjátékot tekinthetnek meg családilag, vagy csoportosan nézőink. A CIMBORA PRODUKCIÓ 45-50 perces előadásait kiscsoportos óvodás kortól általános iskola harmadik osztályig ajánljuk!

 

BÉKAKIRÁLY

június 6. hétfő 9:00 ~ családi előadás

június 6. hétfő 10:30 ~ családi előadás

június 9. csütörtök 9:00 TELTHÁZ!

június 9. csütörtök 10:30 TELTHÁZ!

június 12. vasárnap 13:00 ~ családi előadás

 

RÖFI ÉS A FARKAS

 

június 7. kedd 9:00 TELTHÁZ!

június 7. kedd 10:30 TELTHÁZ!

június 10. péntek 9:00 TELTHÁZ!

június 10. péntek 10:30 TELTHÁZ!

június 12. vasárnap 15:00 ~ családi előadás

 

A KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA

 

június 8. szerda 9:00 TELTHÁZ!

június 8. szerda 10:30 TELTHÁZ!

június 11. szombat 9:00 ~ családi előadás

június 11. szombat 10:30 ~ családi előadás

június 12. vasárnap 10:00 ~ családi előadás

 

_____________________________________________________________________________

 

Jegyfoglalásra a Szervezés elérhetőségein (25/402-598, szervezes@bartokszinhaz.hu) és személyesen jegypénztárunkban van lehetőség , de a jegyfoglalásokat a foglalástól számított 1 héten belül meg kell vásárolni!

 

AZ ELŐADÁSOKRÓL BŐVEBBEN:

 

 

A KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA

zenés bábjáték

Az előadás időtartama: 50 perc

Helyszín: Meseszínpad

Jegyár: 1000 Ft

.

Egy igazi klasszikus népmese, melyet szeretettel ajánlunk főként az óvodás és kisiskolás korosztálynak. A darab bunraku bábokkal és élőjátékkal, sok zenével, humorral szórakoztat, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a végén pedig kiderül, mi történik, ha darázs kerül a bugyogóba…
A Cimbora Produkció célja, hogy a gyerekeknek a legkisebbektől a nagyobbacskákig olyan mintákat és kulturális értékeket közvetítsünk, melyek az élet minden területén segítségükre lesznek majd egy teljesebb, minőségibb élet kialakításában.

.

Játsszák: Laki Móni – Tarr Gyuri
Bábszínpadra írta: Tarr György
Zene: Tóth Tamás
Rendezte: Valler Kata
Bábok: Bene Nikoletta

.
Egyéni és csoportos látogatás is lehetséges!

 

.

_____________________________________________________________________________

.

A BÉKAKIRÁLY

zenés bábjáték

Az előadás időtartama: 55 perc

Helyszín: Meseszínpad

Jegyár: 1000 Ft

.

Mit tehet az ember, ha piknikezés közben egy sereg békával találja magát szembe a tóparton? Megijed? Elsőre talán… de ha jobban megnézzük ezeket a mókás kis lényeket, egyből rájövünk, micsoda remek játszópajtás válhat belőlük! Még mese is kerekedik… és megtudhatjuk, mit tegyünk, ha olyat ígértünk, amit nem sok kedvünk van betartani. Jótett helyébe jót várj, a békakirály helyébe pedig csakis a gyerekek segítségével lehetséges új királyt választani…
A darabban kiemelt szerepe van a közös játéknak, mely gyermek és felnőtt számára épp oly fontos és soha nem múló jelentőséggel bír, mint maga a varázslatos bábjáték…

.

Játsszák: Laki Móni – Tarr Gyuri
Írta és rendezte: Sarkadi Nagy László

.
Egyéni és csoportos látogatás is lehetséges!

 

.

_____________________________________________________________________________

.

RÖFI ÉS A FARKAS

bábjáték

Az előadás időtartama: 45 perc

Helyszín: Meseszínpad

Jegyár: 1000 Ft

.

Mit lehet tenni egy buszmegállóban egy napsütéses szombat délután, ha éppen az orrunk előtt ment el a busz? Játszani! A bőröndből többek között előkerül Röfi, a messze földön híres malacka, aki senkitől sem fél, még a farkastól sem! De lássuk, mi történik, amikor az ordas is kibújik a kofferból…

A darabban kiemelt szerepe van a tárgyanimációnak és a közös játéknak, mely gyermek és felnőtt számára épp oly fontos és soha nem múló jelentőséggel bír, mint maga a bábjáték. A mindenki számára jól ismert Három kismalac című mese verses átirata a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt szórakoztató módon tartalmazza a tanulságokat éppúgy, mint a konfliktust, a bonyodalmakat, s végül a feloldást, mely a drámai feszültséget követi, természetesen mindezt egy, az óvodások és a kisiskolások életkorának megfelelő előadásban.

.

Játsszák: Laki Móni – Tarr Gyuri
Írta és rendezte: Sarkadi Nagy László

.
Egyéni és csoportos látogatás is lehetséges!

 

 

Egyéb

NYÍLT MEGHALLGATÁS A BARTÓK SZÍNHÁZBAN

 

A dunaújvárosi Bartók Színház

NYÍLT MEGHALLGATÁST

hirdet a 2022/23as évadban december hónapban bemutatásra kerülő
zenés, nagyszínpadi produkcióhoz a következő szerepkörökre:


FIATAL LÁNY (18 30 korosztály)

FIATAL NŐ (18 40 korosztály)


I. FORDULÓ: 2022. június 01. (szerda)


2022. június 1ig kérjük megküldeni a
bartokszinhaz@bartokszinhaz.hu email címre
a kötelező
pályázati anyagot. Az online formában tartott I. forduló kötelező anyaga:

SZAKMAI ÉLETRAJZ

Különös tekintettel az oktatási intézményekre (színiiskola neve, a stúdium felépítése, a szakmai tárgyat oktató tanárok nevei), zenei kvalitásaira, tánctudására és a szakmai pályafutása során alakított szerepeire.
Az egyes előadásoknál referenciaként kérjük feltüntetni mely rendezőkkel, koreográfusokkal dolgozott.
Amennyiben elérhető az egyes előadásokról videó link, kérjük becsatolni. Az életrajzban a telefonos és email elérhetőséget kérjük feltüntetni!

 

VIDEÓ vagy HANGZÓANYAG

A pályázó szakmai életrajza mellé, kérjük egy általa előadott,
szabadon választott dal csatolását
videó vagy hangfelvétel (wav, mp3 stb.) formájában.


Az online forduló eredményhirdetése: 2022. június 6. (hétfő) e-mailben.


—————————————


II. FORDULÓ: 2022. június 13. (hétfő) 14:00


Az online fordulón továbbjutott pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt a Bartók Színházban. A II. forduló kötelező zenei anyaga:


FIATAL LÁNY: Holdvilágos éjszakán
(vagy bármilyen másik Eisemann Mihály dal) és egy szabadon választott bármilyen dal


FIATAL NŐ: Egy csók és más semmi
(vagy bármilyen másik Eisemann Mihály dal) és bármilyen egyéb dal


A II. forduló eredményhirdetése: 2022. június 17. (péntek) emailben.


A meghallgatáson részt vesz a készülő produkció alkotói csapata:


Rendező: GÖTTINGER PÁL

Koreográfus: VÁRI BERTALAN

Zenei vezető: NYITRAI LÁSZLÓ


Az eredményhirdetést követően a kiválasztott művészekkel
a B
artók Színház szerződést köt a fent megjelölt szerepekre.
Bővebb információ:
bartokszinhaz@bartokszinhaz.hu; +36 25 411 208; +36 20 253 26 09

 

Egyéb

MIKRO FESZTIVÁL A BARTÓKBAN!

 

Kedves Közönségünk!

Ünnepelünk. Színházakat, színészeket, alkotókat, színházi dolgozókat, közönséget. 1992. július 14-én szavazta meg Dunaújváros Közgyűlése a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Pont harminc évvel ezelőtt. Az egykori döntés jubileuma is inspirált minket, amikor elhatároztuk, hogy országos kamarafesztivált szervezünk itt. Bartók Béla progresszív etűdjeinek kifejezését kölcsön véve – „színházi mikrokozmoszt” formálunk egy hét alatt. Először rendezzük meg a MIKRO Fesztivált, és reméljük, hagyomány lehet belőle. Sokszínű a program, mert sokszínű a színház. A kamarajellegű előadások pedig még közelebb hozzák a nézőkhöz a színészt. A velünk élő színházat.

Külön megtiszteltetés számunkra, hogy a MIKRO fővédnökségét Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus vállalta, akinek a fesztivál idején kiállítása is nyílik a Bartók Aula Galériában.

Várjuk Önöket szeretettel!

Legyen közös ünnepünk a MIKRO Fesztivál!

Őze Áron
Igazgató,
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

 

A MIKRO Fesztivál műsorfüzetét online is meg tudja tekinteni: https://bit.ly/fesztivalmusorfuzet


A BARTÓK SZÍNHÁZ honlapján is megtalálja júniusi programjainkat: http://bartokszinhaz.hu/esemenyek/2022-06/

 

MIKRO FESZTIVÁL

2022. JÚNIUS 5-12. között a BARTÓK SZÍNHÁZBAN megrendezésre kerül a MIKRO FESZTIVÁL!


STÚDIÓTERMI ELŐADÁSAINK:

 

Az egyes előadások jegyára: 3500 Ft, de van lehetőség MIKRO Fesztivál (Stúdióterem) Bérletet vásárolni.
A bérlet ára: 15.000 Ft



SZÍNHÁZTERMI ELŐADÁSAINK:

 

Az egyes előadások jegyára: 3500 Ft, de van lehetőség MIKRO Fesztivál (Színházterem) Bérletet vásárolni.

A bérlet ára: 15.000 Ft

 

Szenvedélyünk a színház!

A jó színház pedig a hivatásunk. 

A Bartók Színház vezetőiként az egyik fontos feladatunk – mind a saját, mind a meghívott előadások tekintetében –, hogy a legjobbat nyújtsuk a közönségünknek. Éppen ezért a kultúra területén hosszú távban gondolkodva, hagyományteremtő szándékkal hívjuk életre a MIKRO Fesztivál programját. 

Az egyhetes fesztivál keretében, a folyamatosan változó, sok problémával küzdő, de mégis élő és lüktető színházi kultúra jeles alkotásait látjuk vendégül Dunaújvárosban. A Bartók színpadain, sűrített formában mutatjuk meg a város és a régió közönségének az általunk kiemelkedőnek tartott „mikro” produkciókat: monodrámákat, stúdióelőadásokat.

Kívánom, hogy ez a fesztivál alkotónak és befogadónak is egyaránt a találkozás örömét és élményét adja majd. Olyan valós és szellemi eseménnyé váljon idővel, ahol önfeledten tudunk eszmét cserélni, ha kell vitázni, szórakozni, de mindenekelőtt együtt lenni és ünnepelni.

Ünnepelni a színházat és ezáltal kicsit talán jobban megismerni egymást és önmagunkat.

Csadi Zoltán 

Művészeti Igazgató, 

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza


MIKRO Fesztiváli bérletvásárlásra van lehetőség nyitvatartási időben jegypénztárunkban,
illetve online a Jegy.hu-n: >> ONLINE BÉRLETVÁSÁRLÁS <<


5 előadást tartalmazó STÚDIÓBÉRLET: 15.000 Ft

5 előadást tartalmazó SZÍNHÁZTERMI BÉRLET: 15.000 Ft

Továbbá folytatjuk a nagy sikernek örvendő 5 előadásos Szabadbérlet konstrukciót a fesztiválra is, amely vásárlásakor ki kell választani, mely fesztivál előadásokat tervezi megtekinteni!

A szabadbérlet ára 15.000 Ft.


Új Meseszínpadunkon pedig 1000 Ft-os jegyáron többféle bábjátékot tekinthetnek meg
akár családilag, akár csoportosan nézőink.

Jegyfoglalásra van lehetőség a Szervezés elérhetőségein (25/402-598, szervezes@bartokszinhaz.hués személyesen jegypénztárunkban, de a jegyfoglalásokat a foglalástól számított 1 héten belül meg kell vásárolni!

 

Előadásainkra van lehetőség online jegyet váltani az alábbi linken: 


 

 

❗A műsorváltozás jogát fenntartjuk.❗

❗Az előadások látogatása mindig a hatályban lévő szabályozások szerint lehetséges!❗

 

Bezárás