Nézzen be hozzánk

Category

Egyéb

Egyéb

VÁNYA BÁCSI A POSZTON!

 

Óriási megtiszteltetés érte színházunkat! Hivatalosan és büszkén jelenthetjük, hogy Ványa bácsi előadásunkat a zsűri beválogatta az idei POSZT – Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.

CSEHOV

VÁNYA BÁCSI

Színmű

 A Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház előadása.

120 évvel ezelőtt látott napvilágot Anton Pavlovics Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a munkába fásult zsémbes agglegény, Ványa bácsi története. Elhunyt húga lányával él a birtokon, melyről lemondott, hogy támogassa nagyra tartott sógorát, a nyugalmazott egyetemi tanár Szerebjakovot. Egyhangú, de nyugodtnak legkevésbé sem mondható életük elfojtott érzelmek, ki nem mondott szavak okozta feszültségekkel teli, a fő probléma mégis a féltékenység. Ványa reménytelenül szerelmes Szerebjakov gyönyörű feleségébe, Jelena Andrejevnába, aki még mostohalánya, Szonja vágyának tárgyát, Asztrovot is az ujja köré csavarja…

Az alapkonfliktus tehát adott, és a dráma szereplőire nem is várhat más, csak az elkerülhetetlen csehovi megoldás:

„Azok, akik utánunk majd száz vagy kétszáz esztendő múlva élnek, és akik majd lenéznek bennünket azért, mert ilyen ostobán és ilyen ízléstelenül éltük le az életünket – azok talán megtalálják a módját, hogyan lehetnek boldogok, de mi…“

Szereposztás: Szerebrjakov – nyugalmazott egyetemi tanár IVASKOVICS VIKTOR / 
Jelena Andrejevna – a felesége, 27 éves ERDÉLYI TIMEA / Szonya – Szerebrjakov lánya az első házasságából TARPAI VIKTÓRIA / Vojnyickaja, Marija Vasziljevna – a professzor első feleségének anyja TÍMÁR ÉVA/ Vojnyickij, Ivan Petrovics – a fia SIPOS IMRE / Asztrov, Mihail Lvovics – orvos KASZÁS MIHÁLY / Tyelegin, Ilja Iljics (Waffles) – elszegényedett földbirtokos – KIS DOMONKOS MÁRK / Marina, öreg dajka – KÚTVÖLGYI ERZSÉBET / Szolga – SMÁL-SZILAJ GÁBOR

Rendezőasszisztens: Nagy Sára / Látvány: Alla Fedoryshyna / Rendező: Yaroslav Fedoryshyn

 

 

Egyéb

HELYI VIOLINOSOK AZ ODT VESZPRÉMI REGIONÁLIS FORDULÓJÁBAN!

 

A Bartók Kamaraszínház és a Violin Alapfokú Művészeti Iskola együttmüködéséből született produkciók sok élménnyel teli perceket okozotak már színházunknak és városunknak!

Most a középiskolás csoportnak lehetősége nyílik megmutatnia magát egy országos diákszínjátszó versenyen, az ODT Veszprémi regionális fordulójában. Mi bízunk a jó szereplésben!

Szurkoljanak nekünk március 17-én Önök is!

Csoportvezető: Gasparik Gábor.

Egyéb

ROSTI PÁL ÉLETE A MÁRCIUS 15. ALKALMÁBÓL KÉSZÜLŐ ÜNNEPI MŰSORUNKBAN

 

ROSTI PÁL ÉLETE A MÁRCIUS 15. ALKALMÁBÓL KÉSZÜLŐ ÜNNEPI MŰSORUNKBAN

 

TÁRSULATUNK PÉNTEKEN KEZDETT PRÓBÁLNI A MÁRCIUS 15-ÉN TARTANDÓ ÜNNEPI MŰSORUNKRA, MELYBEN ROSTI PÁL ÉLETÉT DOLGOZZÁK FEL ŐZE ÁRON RENDEZÉSÉBEN.

SZÖVEGÍRÓ: PÁLINKÁS BERTALAN

 

ROSTI – a meg nem írt memoár

Szellemidézés 1830-1874

Gazdag történelmi forrásgyűjteményből, válogatott képi- és hanganyaggal, valós alapokon, de egyedülállóan az ő saját szemszögéből idézzük meg és visszük színre Rosti Pál emberi alakját. Szikrázó élete gondolatainak, helyzetértékeléseinek szűrőjén világlik fel. Így vele és az éppen jelen lévő, ma is közismert sorstársai révén léphetünk be többször életének benső és sorsfordító színtereire is, részesítve egyúttal közönségünket a páratlan kalandokban és töltekezve Rosti Pál szellemi kisugárzásában.

A Szövegíró, a Rendező, a Bartók Színház társulata örömmel invitálja a közönséget az ünnepi bemutatóra, hogy kivételes részesévé váljon Rosti Pál párját ritkító élményeinek, atmoszférát teremtő, élénk stílusának, tanúja legyen  a polgári korszellem  elkötelezett alakításának. Élje át, hogy tanúja egy jellemfejlődésnek, hogy társa egy nagy műveltségű szabadságharcosnak, világpolgárnak, egy polihisztornak, korának legkiemelkedőbb pentelei polgárának.  

 

Jegyár 2000 Ft, diák/nyugdíjas 1000 Ft, támogatói jegy 5000 Ft.

Egyéb

A TEGNAPI TWIST OLIVÉR MARGÓJÁRA: STANDING OVATION!

 

A TEGNAPI TWIST OLIVÉR MARGÓJÁRA:

STANDING OVATION!

advert-image
Egyéb

VÁNYA BÁCSI KRITIKUS SZEMMEL

 

VÁNYA BÁCSI KRITIKUS SZEMMEL

Ványa bácsi c. produkciónk mind Vácott, mind a dunaújvárosi színpadon nagy siker a klasszikus előadásokat kedvelők részéről. Mi sem bizonyítja jobban, mint az alább olvasható kritika.

Ványa bácsi (Kútvölgyi Erzsébet, Kaszás Mihály; Váci Dunakanyar Színház–Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)

“Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi – Váci Dunakanyar Színház–Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

Az első megkapó élmény a nyitókép szépsége. Mintha egy flamand festményt néznénk: erős földszínek, finom átmenetek artisztikus kompozícióját látjuk a színpadon. A második élmény az elementáris zene. Bach Máté-passiója, Verdi néhány közismert motívuma mellett a Tarkovszkij-filmek zenei betétjeit halljuk a Sztalkerből, a Tükörből és a Nosztalgiából. Közben mindez így együtt valahogy mégis megidézi Csehov falusi világát. Jaroszlav Fedorisin varázslatos rendezését a váci Dunakanyar Színházban láttam először, s aztán nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban megnézzem újra – a két intézmény együttműködésében létrejött előadást ugyanis felváltja játsszák a két helyen.

Ványa bácsi (Erdélyi Tímea; Váci Dunakanyar Színház–Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)

A jól ismert történet megállíthatatlanul csordogál, talán lassabban is, mint megszoktuk: mintha a szövegben nem lenne húzás. Emiatt a hazai színházi gyakorlathoz képest kissé talán hosszú ideig tart, ám a monotónia hatáselemeit bátran használó előadás egyáltalán nem ritmustalan. Könnyű belehelyezkedni a ködösen gomolygó világba, melyben kitartóan munkál a melankólia. És persze a mindent átható illúzió, amely a különféle önáltatások katalógusaként kerül elénk. De az ukrán rendező színpadi értelmezésében egyik nagy önbecsapás sem reflektálatlan: a még mindig csak 27 éves, szép és csinos Jelena Andrejevna (Erdélyi Tímea) valójában tudja, hogy hiba volt feleségül mennie az Ivaskovics Viktor által alakított idős professzorhoz, s Ványa bácsi (Sipos Imre) szintén tisztában van vele, hogy rosszul döntött, amikor saját életét alárendelte az egyetemi tanárénak. Mindazonáltal a döntésükért mindketten mást hibáztatnak. Az előadás központi alakja Asztrov, az orvos (Kaszás Mihály), akibe a fiatal nők szerelmesek, s aki a szereplők közül egyedüliként saját magát okolja elrontottnak vélt életéért. Változtatni ő sem képes a sorsán – ebben a világban minden rég elrendeltetett. Amit az érintettek természetesen tragédiaként élnek meg, de kívülről szemlélve, ahogy minden veszendőbe megy: az időnként katartikus élmény is lehet.

Ványa bácsi (Sipos Imre; Váci Dunakanyar Színház–Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)

A díszlet valamennyi fontosabb eleme olyan metaforikus többletet hordoz, amely rendre elmélyíti a dialógusokat (díszlettervező: Alla Fedorisina). Például az előadás nagyobb részében felakasztva lógó zsákok, amelyek vizuálisan is hatásos kifejezői a falusi élet kilátástalanságának – abban a pillanatban, amikor levágják őket és a tartalmukat szétszórják a földre, megteremtődik a káosz katartikusan szép színpadképe. Hasonlóképpen többjelentésű eszközként funkcionálnak a padok: egyfelől a hétköznapi események tárgyaiként, mindennapi szituáltságból kimozdítva, másfelől művészeti kifejezésként. A poétikus látványvilágon túl az időnként brutálisan felerősített zenei betéteknek is köszönhető, hogy a kisszerű világ mögött újra és újra megjelenik valami nagyobb és esszenciálisabb, amitől megkapóan szép és érdekes ez a Ványa bácsi-előadás.”

A kritika az alábbi linken is megtekinthető.

Egyéb

NINCS MÉG PROGRAMJA SZOMBAT ESTÉRE? JÖJJÖN SZÍNHÁZBA!

 

NINCS MÉG PROGRAMJA SZOMBAT ESTÉRE? JÖJJÖN SZÍNHÁZBA!

NÉZZE MEG AUKSZ ÉVA ELŐADÁSÁBAN A SWEET CHARITYT

 

Február 16. 19 óra

 

A koncert előadás egy különleges közösségi élmény, mely a Rózsavölgyi Szalon színpadán nagy sikerrel mutatkozott be. Auksz Éva néhány évvel ezelőtt játszotta el a Magyar Színházban a világhírű, Fellini film alapján készült musical főszerepét, és most egy személyben állítja elénk a történetet. 

 

Elénekli szinte az összes dalt – mármint azokat is, amelyeket a darabban nem Charity ad elő – és közben egy-két kellék és a közönség hathatós segítségével röpít bennünket egyenesen a hatvanas évek New York-jába, a kis bártündér mindennapjaiba. Vele utazunk reményeken, csalódásokon, szerelmen és szakításon át, beleesünk vele a Central Park tavába, beragadunk egy felhőkarcoló liftjébe, állásinterjúra érkezünk és megmerítkezünk a füstös Fan Dango lokál rejtelmeiben.

 

Nem kell megijedni, nincs semmi néző-zaklatás, mégis, ennyire személyes élményt zenés színház ritkán nyújt manapság.

Próbálják ki, megéri!

A jegyek ára 1500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1200 Ft. 

 

Foglalás a +3625402598 telefonszámon lehetséges.

Egyéb

NAGYKANIZSÁN IS HÓDÍTOTT A VALAHOL!

 

NAGYKANIZSÁN IS HÓDÍTOTT A VALAHOL EURÓPÁBAN!

KÉT NAPOS TURNÉN VAN TÚL SZÍNHÁZUNK CSAPATA

 

A Valahol Európában című előadástól Nagykanizsán búcsúztak a színészek és az alkotók. Az előadásszám helyben is rekordokat döntött, hatalmas sikert tudhatunk magunk mögött, amire méltán lehetünk büszkék.

A Valahol Európában az utóbbi évek első előadása, melyben dunaújvárosi gyermekszereplőket láthatott a közönség. Az előadás által is bebizonyosodott,  milyen tehetséges, sokoldalú, kultúrára fogékony gyermekek élnek a környéken, akikre mindenképpen fontos, hogy felfigyeljünk.

Helyi gyeremekek szerepeltetését folytatva állítottuk színpadra előző évadban a Lúzer Rádió, Budapest! című előadást Somogyi Szilárd rendezésében, illetve az idei évadban Twist Olivér történetét tekinthetik meg, melyet Csadi Zoltán rendezett.

A helyi gyermekek szerepléséből mindenképpen hagyományt kell alakítani, melyre színházunk vezetése a következő évadokban is nagy hangsúlyt fektet.

Bezárás