Beszélgetés Géczi Zoltánnal: Az üvegcipőről, Császárról, Dunaújvárosról, a társulatról.
“Mindenkinek ajánlható ez az előadás, 10 évestől 100 éves korig. Egyfelől egy izgalmas, csavaros szerelmi négyszög, másfelől egy borzasztó jó vígjáték. Nagyon-nagyon sok humor van benne, és nagyon sok humorforrás, amit úgy tűnik, hogy méginkább erősít a rendező…”
Úgy tudom, találkoztál már pályafutásod során Császár szerepével. Mondanál erről pár szót?
A pályám elején, még a Színművészeti Egyetem előtt a békéscsabai Jókai Színház stúdiójában Gáspár Tibor volt a mesterem, az ő felügyelete alatt egy ideig próbáltam ezt a szerepet, de egy átcsoportosítás miatt végül nem ezt játszottam a vizsgán, hanem Szép Ernő öngyilkosát a Májusból. Emiatt az első gondolatom az volt: visszatalált hozzám Császár.
Milyen a társulatunkkal játszani? Mennyire sikerült beilleszkedni? Többen is vagytok vendégszínészek, így azért nyilván könnyebb.
Igen. Erdélyi Timi néhány évfolyammal alattam járt a Színművészeti Egyetemen, bár nem dolgoztunk soha együtt, de azért jól ismerjük egymást. Ez Czaczával (Czajlik József, rendező) szintén így van. Ő is dolgozott a Stúdió K-ban abban az időszakban, amikor én is. Szimpatizáltunk egymással, de úgy jött ki a lépés, hogy nem dolgoztunk együtt. Ezért is örültem neki nagyon, hogy ez végre sikerül.
Ami nagyon fontos, hogy Vandával szerintem eléggé hamar – bár nem ismertük egymást –, szinte egy pillanat alatt egymásra találtunk. Van egy ilyen személyes vonzalom, ami nagyon-nagyon fontos az együttműködés, a közös játék szempontjából, hiszen szerelmespárt játszunk.
Sokakat ismertem már a társulatból, voltak persze, akiket nem, viszont nagyon szimpatikus a csapat. Nagyon hamar kialakultak személyes kontaktok. Nem éreztem senkivel azt, hogy feladat lenne a kommunikáció.
Azt látom a próbák alapján, hogy az epizódszerepek is borzasztóan jól vannak megírva, amiket elképesztően jó színészek játszanak, szóval nincsen gyenge pontja ennek a csapatnak, és ez szuper.
Mennyire visel meg az ingázás?
Viszonylag kényelmesen vagyok, mert Czaczával tudok jönni-menni. Amikor engem fölkért, akkor eleve felajánlotta ezt a lehetőséget, de egyébként akár Timivel is tudnék járni. Viszont, ha nincs dolgom este, ha nem játszom vagy szinkronizálok, akkor itt maradok. Igazából többet lennék itt, mint amennyit lehetek, nagyon jól érzem magam a színészszálláson.
Az első felvonást már mondhatni összeraktátok, összeállt. Mit gondolsz ezután a szerepedről nagy vonalakban? Mennyire tudsz azonosulni Császárral?
Szerintem ez egy nagyon jó, de nehéz szerep, mert az történik, hogy rövidebb jelenetekben kell megmutatni ugyanazt a színészi erőt, ami a másik három főszerepnél szövegmennyiség szintjén jobban ki van bontva és ezáltal könnyebben befutható. Vannak rezonőr pillanatai, amikor iszonyú jelenlétet kell produkálni szöveg nélkül, és aztán egy mondattal eljátszani mindazt, ami addig fölhalmozódott.
Egyébként a szereppel való azonosulás egyáltalán nem esik nehezemre, mivel voltak az életemnek olyan szakaszai, amikor ezt a fajta életvitelt éltem. Császár szerelmes ebbe a nőbe, de szerintem ezt az elején még nem tudja. Visszaél a helyzettel, és aztán nagyon megégetődik, amikor fordul a kocka. Rettenetesen jó partnerem van Kovács Vanda személyében. Igazából a kémiát, azt nem nagyon lehet játszani. Tehát vagy van, vagy nincs, és nálunk hála Istennek már az első pillanatban kiderült, hogy van.
Kinek ajánlanád az előadást?
Mindenkinek ajánlható ez az előadás, 10 évestől 100 éves korig. Egyfelől egy izgalmas, csavaros szerelmi négyszög, másfelől egy borzasztó jó vígjáték. Nagyon-nagyon sok humor van benne, és nagyon sok humorforrás, amit úgy tűnik, hogy méginkább erősít a rendező, tehát, nem a szépelgés irányába mozdítja a dolgot, hanem inkább, a dolgok a kifordítottságának az irányába. Mi már elég jókat nevetünk a próbákon, aztán majd remélem, hogy a közönség is fog.
Írta: Nemes Orsolya
Fotó: Ónodi Zoltán