Beszélgetés Kovács Vandával, Molnár Ferenc Az üvegcipő című művének Adéljával
“Nagyon erős érzéseim és elgondolásaim, terveim vannak ezzel a nővel kapcsolatban, és színészként, mint Kovács Vanda ezt megpróbálom – a rendező szavaival élve – fegyelmezett szabadsággal próbálni. Egyébként a szerep nagyon nehéz, sok-sok síkját kell megmutatni, megtalálni ennek a csajnak. Természetesen vannak szerepek az ember életében, amikor a saját életedben is éppen ott tartasz, vagy tudsz párhuzamot vonni, emlékekből meríteni. Ez nálam most nem így van, és ettől is nagyon izgalmas, hogy meg kell találnom magamban ezt a személyt.”
Mi volt az első érzésed vagy gondolatod, amikor felkérést kaptál Adél szerepére?
Őszintén, jó, hogy volt szék alattam. Itthon voltam, Csobánkán a házamban, amikor Sipos Imre hívott, és felkért a szerepre. Természetesen nagyon örültem neki, főleg azért, mert, pontosan 17 évvel ezelőtt a kislányt, Irmát játszottam Miskolcon. Azt kell mondjam, elég ritkán fordul elő, és nagy lehetőség, hogy az ember, miközben felnő, ugyanabban az előadásban felnőttként is megkap egy másik szerepet. Ez egy nagyon megható, és klassz dolog. Rettenetesen örültem neki, hogy így alakult.
Annak is örültem, hogy Czajlik Jóska lesz a rendező, nagyon szeretek vele dolgozni. Körülbelül 13 éve dolgoztam vele először a Bárkán, és nagy öröm számomra, hogy ebben a produkcióban rendez engem újra.
Milyen érzés Dunaújvárosban? Nem először jársz a színházunkban, viszont ez az első, hogy társulati tagként élsz meg nálunk egy próbafolyamatot.
Igen. A helyzet az, hogy magával a csapattal még elég kevés időt tudtam együtt tölteni. Az első felvonásban gyakorlatilag csak négyen-öten vagyunk. A többiekkel szinte csak két hete találkoztam először, úgy, hogy többet tudtam velük lenni. Nagyon feszített a tempó, így nem nagyon jut idő arra, hogy kicsit együtt legyünk, megigyunk egy kávét, beszélgessünk.
Ennek ellenére természetesen mindenki nagyon szimpatikus, nem érzek semmilyen görcsöltetést, vagy megfelelési kényszert. Mindenki nagyon kedves, természetes, és mindenki fegyelmezetten teszi a dolgát.
Nagyon szeretném megköszönni a színházban dolgozó háttérmunkásoknak is a kedvességet, a műszaktól egészen a titkárságig, minden kérdésre van valamilyen megoldás, és ez fantasztikus, mindenki nagyon-nagyon segítőkész és odaadó, őszintén, szeretettel és igazi színházi emberként állnak a feladatokhoz.
A városban nem nagyon jártam még, mert amikor ebédszünet van, akkor sem nagyon megyek ki, inkább pihenek. A többiek a Cornerban ebédelnek, de én olyankor is inkább átmegyek a színészszállásra és ledőlök egy kicsit, hogy nyerhessek egy kis energiát.
A próbafolyamat már tart egy ideje, beszéltük is, hogy az első felvonás már nagyjából összeállt. Mit gondolsz, hogy mennyire tudod átadni magad a szerepnek?
Mennyire tudom átadni a szerepnek? Nyilván őrült nehéz. Időben, mondjuk, hogy ez már a középidő. Nagyon erős érzéseim és elgondolásaim, terveim vannak ezzel a nővel kapcsolatban, és színészként, mint Kovács Vanda ezt megpróbálom – a rendező szavaival élve – fegyelmezett szabadsággal próbálni. Egyébként a szerep nagyon nehéz, sok-sok síkját kell megmutatni, megtalálni ennek a csajnak.
Természetesen vannak szerepek az ember életében, amikor a saját életedben is éppen ott tartasz, vagy tudsz párhuzamot vonni, emlékekből meríteni. Ez nálam most nem így van, és ettől is nagyon izgalmas, hogy meg kell találnom magamban ezt a személyt.
Természetesen voltam már szerelmes, de ez a szerep más. Ennek ellenére úgy érzem, át tudom adni magam a szerepnek, amikor is ez a nő megpróbál ellenállni egy érzésnek, tudatosan ki akarja azt tépni magából, aztán leborul, és belátja, hogy nem megy. Tehát, ha Adélnak ezzel a férfivel dolga van az életében, amit a jó Isten akar így, akkor meg kell történnie. Kiborulhat, vághat, csaphat, férjhez mehet, de azt a történetet végig kell csinálnia, meg kell élnie, nem tudja semmilyen okossággal sem megúszni. Ebben viszont már nekem is van tapasztalatom.
Annyit szeretnék még kérdezni, hogy kinek ajánlanád az előadást?
Nagyon kicsi gyereknek semmiképpen, de úgy gondolom, hogy 14 éves kortól már tudnának meríteni az előadásból. Tanulságos a történet. Az idősek, akik már többet éltek, esetleg megéltek hasonló helyzetet, ők is nagyon fogják szeretni. Mindenki fog találni benne valamit, ami megszólítja őt, és ami miatt sírni, vagy nevetni fog. Mindenki nagyon szerethető a történetben, és könnyen lehet a történettel együtt haladni.
Írta: Nemes Orsolya
Fotó: Ónodi Zoltán