Czajlik József rendezőt kérdeztük Az üvegcipő című előadásról
“Nagyon izgalmas szerelmi, családi történet, ami nagyon jól van megírva: pergő dialógusokkal, izgalmas figurákkal, szereplőkkel, jellemekkel. Azt gondolom, hogy aki szereti az izgalmas és a jó színházat, az jöjjön el megnézni az előadást.”
Mi volt az első benyomásod, amikor felkértek a darab rendezésére?
A Komáromi Jókai Színház és a Kassai Thália Színház együttműködéséből készült előadás, a Bányavakság premierén érkezett a felkérés. Igazából ekkor találkoztam Sipos Imivel először. Különleges helyzet volt, minden szempontból. Az egyik munka és ismeretség hozta a másikat. Kiderült, hogy Imre egy barátom barátja, úgyhogy ez még többet hozott a helyzeten.
Milyen a társulatunkkal, mennyire nehéz velük dolgozni? Bár vannak vendégszínészek is az előadásban, akikkel már dolgoztál együtt, mégis egy ismeretlen társulat.
Ebből a szempontból egy jó csapat. Ahogy te is mondod, van egy része, akiket már ismertem, és egy része, akiket nem. Nagyon jó élményeim vannak. Bár még nincs bemutató, de nagyon jól érzem magam közöttük, jó velük dolgozni és jól is dolgozunk együtt.
Hogy zajlanak a próbák, milyen a hangulat?
Teljesen jó szakmai munkahangulat van, eléggé nagy feladat ez a darab, tehát van min dolgozni. Mindig próbálunk tisztítani, egyre teljesebbé tenni az előadást. Jól haladunk a próbákon, nem tétlenkedünk, nem húzzuk az időt feleslegesen, és emellett nagyon jó a hangulat.
Nyilván volt egy elképzelésed az előadásról, mennyire fog tudni ez megvalósulni? Volt-e valamilyen probléma a próbafolyamat közben?
Mindig más az az előadás, amit a fejemben elképzeltem, és az, ami ezután megvalósul. De azt gondolom, nem kellett olyan kompromisszumokat kötni, ami nagyban eltérne az eredeti elképzeléstől. A szerepek nyilván az egyénektől függően alakultak más irányokba is, de az alapelképzelés, amiért fontosnak tartottam ezt a darabot, ott van.
Hozzá kell tenni, hogy engem erre a darabra kértek fel, tehát nem én választottam, viszont nagyon örültem neki, mert fontosnak tartom a magam életében is. Igazán izgalmas és erős anyag színészileg és rendezőileg is. Az eredeti kérdésre visszatérve tehát: meg fogjuk tudni valósítani az alapelképzelést.
Mit fog leginkább tükrözni a díszlet, inkább a darabra lesz jellemző vagy a korra, amikor az előadás játszódik? Mit álmodtál meg?
Nehéz úgy beszélni a díszletről, hogy egyelőre még nem látják a nézők. Egy olyan teret képzeltünk el Őry Katival, ami meghagyja a lehetőséget arra, hogy több helyszínen játszódjon az előadás, de mégsem bonyolítja a díszletépítést. Próbáltunk elszakadni a teljes realista színjátszástól és megpróbáltunk határozott, mégis szimbolikus tereket is alkotni, amiken adott helyzetek koncentráltan tudnak megjelenni, és önmagukban is van jelentőségük. Ilyen szempontból azt mondhatnám, talán mágikus realista a díszlet, de egyébként teljesen felesleges felcímkézni. Mondjuk inkább, hogy ez igazából egy hipertér, ami hasonlít a realista térre és elvonatkoztatható is.
Hogy érzed, hogy haladtok az előadással? A héten főpróbahét van, tudtatok abban a tempóban haladni, ahogy szerettetek volna?
Igen, úgy érzem, hogy tudtunk. Tisztában voltunk az idővel, és azzal is, hogy mennyi energiát kell kifejteni. Jelenleg azt mondhatom, hogy mindegyik felvonás áll a lábán. Most az a fázis következik, amikor az összegyúrás, a versenyforma kialakítása történik. Nagyon remélem, hogy erre is elég lesz az időnk.
Kinek ajánlanád ezt az előadást?
Minden korosztálynak. Nagyon izgalmas szerelmi, családi történet, ami nagyon jól van megírva: pergő dialógusokkal, izgalmas figurákkal, szereplőkkel, jellemekkel. Azt gondolom, hogy aki szereti az izgalmas és a jó színházat, az jöjjön el megnézni az előadást.
Írta: Nemes Orsolya
Fotó: Ónodi Zoltán