Nézzen be hozzánk

Category

Egyéb

Egyéb

Sándor Mátyással készül a Bartók Kamaraszínház 🎭


Sándor Mátyással készül a Bartók Kamaraszínház 🎭

„Szeretném megköszönni a munkatársaknak, amit a színházunkért, a dunaújvárosi közönségért tettek ebben a kritikus időszakban. A Virtuális Színházunk online rendkívül nézett volt. De most az offline munka folytatódik tripla fertőtlenítéssel és takarítással. Hosszú nyárra készülünk a kötelező óvatosság figyelembevételével” – kezdte Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatója a mai társulati ülésen. A művészek és munkatársak maszkban voltak, megfelelő távolságban egymástól. És pont erről beszélt a társulatnak Őze Áron igazgató: az intézményben május 25-től újraindulnak a próbák, amelyeken kötelező a maszk viselése, s mindenkinek tartania kell az operatív törzs által javasolt személyek közötti távolságot. A társulati ülést Őze Áron hívta össze, miután a kormány számos ponton enyhített a kijárási korlátozások rendjén, ami azt is jelenti: a megfelelő óvintézkedéseket betartva lassan-lassan lezárul az otthonmaradás online időszaka.

A Bartók Kamaraszínház abban a szerencsés helyzetben van, hogy nyári próbáinak nagy részét az intézményhez tartozó Petőfi Ligetben, a szabadban is meg tudja tartani. Elsőként, május 25-től Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című darabjának háromhetes próbája kezdődik Sipos Imre rendezésében. A próbák időpontját – tekintettel a családos színészekre, akik még mindig otthon tanulnak a gyermekeikkel – főként a délutáni és az esti órákra teszik.

Június 15-től veszi kezdetét a teátrum zenés-táncos darabjának, a Sándor Mátyásnak a nyolchetes próbafolyamata. Az ősbemutató a Bartók Kamaraszínház 2020/2021-es évadának első nagytermi előadása lesz a Magyar Dráma Napja tiszteletére, 2020. szeptember 22-én. A színház azt is tervezi, hogy a darabbal egy különleges bemutató keretében részt vesz a 15 éves balatoni Kultkikötő jubileumi programjában is.

A Bartók Kamaraszínház első stúdióbemutatóján egy sérülés, majd a koronavírus-járány miatt félbeszakadt darabot láthat majd a közönség. Babits Mihály Jónás könyve alapján készülő fizikai színházi előadást augusztus végén mindössze egyhetes felújító próbával véglegesítenék.

Júliusban pedig elindulhat a Bartók Kamaraszínház, a budapesti Rózsavölgyi Szalon és a Szentendrei Teátrum együttműködésében – Szarka János rendezésében – az Idegenek a vonaton című előadás, valamint a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházzal közös a Dollárpapa próbafolyamata is.

Természetesen még mindig vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra! ❤️

Egyéb

Mentő ötlet színészeknek


Mentő ötlet színészeknek

A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza az Előadóművészi Jogvédő Irodával együttműködve speciális fizetési konstrukciót dolgozott ki, ezzel rendszeres bevételhez juthat minden olyan vállalkozói jogviszonyban álló színművész, aki a színház bezárása miatt elesett minden jövedelmétől. Az országban először Őze Áron, a Bartók Kamaraszínház igazgatója vezette be teátrumában ezt a gyakorlatot. Lényege egy olyan szerződésmódosítás, amelyben a színház előleget fizet a szerződésben vállalt teljesítmény és honoráriumok fedezetére, a művészek pedig a következő évadban, tehát a naptári és költségvetési éven túli munkájukkal ellensúlyozzák mindezt.

 

Teljes cikkért kattintson ide.

Egyéb

Indul a Bartók Szonáta!


Kedves Nézőink!

Ez itt a Bartók Szonáta, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza vadonatúj beszélgetős műsora. Minden pénteken megismerkedhetnek színházunkhoz közel álló művészekkel, alkotókkal illetve a háttérdolgozókkal is. A műsor virtuális házigazdája társulatunk tagja: Jókai Ági.
Az adást facebook, youtube és twitch csatornánkon is megtekinthetik, visszanézhetik. Kövesse oldalunkat a legfrissebb információkért!


Április 24-én 19 órakor Vári Bertalannal a Bartók Táncszínház vezetőjével beszélget Jókai Ági. Várunk mindenkit szeretettel!

csatornánk: www.twitch.tv/bartokszinhaz

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra! ♥

#maradjotthon #bartókszínház #dunaújváros

https://youtu.be/6QHiY6LEc8c

advert-image
Egyéb

SEGÍTSÉGET KAPTUNK…


SEGÍTSÉGET KAPTUNK…
A VIDÉKI SZÍNHÁZIGAZGATÓK EGYESÜLETÉNEK SAJTÓKÖZLEMÉNYE A 2020. MÁRCIUS 18-I MINISZTERELNÖKI BEJELENTÉSRE

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete üdvözli és megköszöni, hogy a Kormány ilyen gyorsan reagál az ágazatok problémáira, és máris megkezdte az intézkedéseket a válságos helyzetben. A vidéki színházak életében mindenki számára nagy segítség a járulékok befizetésének elengedése, az egészségbiztosítás díjának törvény szerinti minimalizálása, az általánosan adott, a hitelek befizetésére vonatkozó moratórium, a munkáltatók és a munkavállalók közötti, a munkahelyek védelmét elősegítő, veszélyhelyzetre vonatkozó szabályainak kidolgozása.
Üdvözöljük e lépéseket! Felkészülten várjuk a további intézkedéseket.
Készek vagyunk mindenben elősegíteni a Kormány, az ágazatokért felelős Miniszterek, Államtitkárok munkáját.

Köszönjük, hogy kiemelt figyelmet kap a kulturális ágazat, az előadóművészet, a szórakoztató ipar és minden szolgáltató ágazat.

Oberfrank Pál
elnök – a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete nevében

Egyéb

Csakis együtt tehetünk egymásért!

 

CSAKIS EGYÜTT TEHETÜNK EGYMÁSÉRT, EZT VALLJA A BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ

 

Kedves Nézőink, Barátaink!


Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója a mai napon rendkívüli társulati ülésen jelentette be: a színház a veszélyhelyzet feloldásáig teljesen bezár. Mint tudják – hiszen erről ugyancsak időben tájékoztattuk Önöket – március 12-étől már nem tartunk előadásokat, mától pedig a következő bemutatók próbáit is felfüggesztettük mindannyiunk egészségének védelme érdekében. A színház vezetése minderről egyeztetett Dunaújváros vezetésével. Társulatunk ebben a veszélyhelyzetben is szeretne segíteni a városnak, ezért felajánlottuk együttműködésünket a szociális és oktatási területen. Köszönjük a város vezetésének az eddigi felelős intézkedéseket is.
Színházunk is megkapta Fekete Péter kulturális államtitkár úr által jegyzett, a kulturális intézményekre vonatkozó felelős kormányzati javaslatokat. Ezeket mind megfogadjuk, betartjuk, és köszönjük a segítő figyelmet, gondoskodást.
Egyben köszönetet mondunk Nézőinknek a támogató szavakért, gesztusokért. CSAKIS EGYÜTT TEHETÜNK EGYMÁSÉRT, EZT VALLJA A BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ.
Jegypénztárunk és közönségszervezésünk is zárva tart, de hétköznapokon 8 óra és 16 óra között elérnek minket telefonon (25/402 598) vagy a szervezes@bartokszinhaz.hu e-mail címen.


Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy figyeljék honlapunkat és Facebook-oldalunkat, ezeken a felületeken tájékoztatást adunk a friss eseményekről.
Az online felületünkön folytatjuk a virtuális színházi előadásokat, erről is folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.


Megértésüket és türelmüket köszönjük!❤️


Szeretettel:
a Bartók Kamaraszínház csapata

Egyéb

“Virtuális Színház” online műsorral készülünk!



“Virtuális Színház” online műsorral készülünk!

Nem hagyjuk a várost kultúra nélkül!
https://www.twitch.tv/bartokszinhaz

Csatlakozzon hozzánk és elevenítsünk fel néhány korábbi előadásunkat egy “Virtuális Színházon” keresztül. Az elkövetkezendő két hétre a fertőzés megelőzése céljából fel kellett függesztenünk az előadásainkat, ezért mi egy különleges ajándékot készítettünk. A következő darabjainkat tekinthetik meg díjtalanul online!

– Március 15. 19 óra – Igazságtalanság Történelmi dráma / 14 éves kortól / 60 perc http://bartokszinhaz.hu/e…/igazsagtalansag-tortenelmi-drama/

– Március 17. 19 óra – Frida Kahlo Szenvedélyes életigenlés / 16 éves kortól / 90 perc http://bartokszinhaz.hu/…/galambos-attila-bodor…/2019-01-11/

– Március 18. 11 óra – Élő bejelentkezés az Utánképzés ittas vezetőknek próbájáról (facebook)

– Március 19. 19 óra Az Antigoné történet Játék az élettel / 90 perc egy részben / http://bartokszinhaz.hu/…/antigone-szophoklesz-…/2019-01-04/

– Március 20. 11 óra – Élő bejelentkezés az Utánképzés ittas vezetőknek próbájáról (facebook)

– Március 21. 19 óra Mikrokozmosz Zenés mesejáték / 6 éves kortól / 50 perc http://bartokszinhaz.hu/mikrokozmosz/

– Március 24. 19 óra Kuplékirály Zenés játék / 14 éves kortól / 75 perc http://bartokszinhaz.hu/…/kuplekiraly-zenes-jat…/2017-11-19/

– Március 26. 19 óra Judit Asszonymese / 14 éves kortól / 60 perc http://bartokszinhaz.hu/eseme…/judit-asszonymese/2018-04-17/

Online elérés: https://www.twitch.tv/bartokszinhaz

Jó szórakozást kívánunk, kérjük osszák meg, hogy minél többen tudják élvezni a kulturális muníciót!

Szorgosan dolgozunk az áprilisi programjainkon. Minden elmaradt előadásunkat pótolni fogjuk egy új időpontban, igyekszünk minden igényt kielégíteni. Az elkövetkezendő időszakra “Virtuális Színházat” nyitunk. Csatlakozz a #nemváltomvissza mozgalomhoz és támogasd a kultúrát!

Egyéb

Intézkedések megelőzés érdekében – Közlemény


Intézkedések megelőzés érdekében – Közlemény

Tisztelt Színházlátogató Barátaink! 

A Bartók Színház előadásait is érinti a kormány rendelete, a zárt terek látogatási tilalma. Ezt szomorúan, de megértéssel és felelősségteljesen vesszük tudomásul. Az intézkedéssel reméljük, minél hamarabb túljutunk a koronavírus-járványon, a megelőző szabályok betartásával pedig megóvhatjuk ismerőseink, barátaink, szeretteink egészségét.

A legfrissebb határozat értelmében nem tartjuk meg előadásainkat előre láthatóan két hétig a fertőzés megelőzése érdekében. Elmaradt előadásainkat későbbi időpontban megtartjuk, a megváltott jegyek érvényesek. 

Az Utánképzés ittas vezetőknek darabunk próbái és az intézményben folyó munka továbbra is megszakítás nélkül folyik annak érdekében, hogy 2020. április 17-én megtarthassuk a soron következő Tavaszi Bérletes előadásunk premierjét.

A munkatársak egészsége érdekében minden óvintézkedést bevezettünk.

 

Dunaújváros, 2020. március 11.

Őze Áron

Igazgató

Egyéb

Premier és jubileum a Bartókban!



2020.02.28.- “… és ideje a táncnak! – jelenetek az Ószövetségből” premiere és a Bartók Táncszínház 20 éves jubileumi eseménye



Bemutatóval ünnepelte alapításának 20. évfordulóját a Bartók Táncszínház; a jubileum alkalmából kiállítást is rendez a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Galériánkban részleteket láthatunk a darabból, táncosok színpadra lépése előtti pillanatokból és az ünnepi köszöntőből. A Bartók Táncszínház 2000-ben alakult meg a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház keretein belül. Először Rácz Attila vezette, 2005-től pedig Szögi Csaba. Énekes István Harangozó-díjas koreográfus,aki az említett társulatot 2007 és 2013 között vezette, 2013 óta az együttes vezetője Vári Bertalan táncművész, koreográfus.

A táncszínház huszadik születésnapját az „.és ideje a táncnak” – jelenetek az Ószövetségből című produkcióval ünneplik, amely a zsidó-keresztény hagyomány emblematikus alakjait és eseményeit idézi meg. A táncjáték rendezője és koreográfusa Vári Bertalan. Őze Áron, a dunaújvárosi teátrum igazgatója az MTI-nek elmondta: a Bartók Táncszínház jelenleg már önálló tagozata a dunaújvárosi színháznak. „Kettős ünnepet tartunk, hiszen nemcsak a tánctársulat jubilál, hanem maga a város is, amely idén 70 éves” – tette hozzá. Mint kiemelte, a Vári Bertalan által vezetett táncegyüttes – kilépve a színház keretei közül – önállóan is utazik a világban: VariDance néven nemzetközi hírű produkciókat hoznak létre. „Elismeréseik színházunk értékeit gazdagítják. A Bartók Kamaraszínház évek óta törekszik az igényes összművészeti produkciók létrehozására, amire nagyon is vevő a város közönsége” – fogalmazott a művész. Őze Áron az MTI kérdésére elmondta, hogy a színház finanszírozását – köszönhetően az önkormányzati és az állami támogatásnak – megnyugtatónak tartja. A Bartók Táncszínház elmúlt húsz évét bemutató kiállítást az ünnepi előadás után nyitják meg a színház aulájában. A tárlaton a társulat régi plakátjai is láthatók és a tánccsoport korábbi vezetőitől származó idézetek is helyet kaptak. Az új produkció ismertetője szerint az előadásban a tradicionális és a modern táncstílusok ötvözéséből létrejövő nyelven jelennek meg az Ószövetség részletei. A zsidó-keresztény hagyomány olyan emblematikus alakjait idézi meg a táncjáték, mint Mózes vagy Dávid, és olyan jól ismert események ismerhetők fel a színpadon, mint a kivonulás Egyiptomból vagy Dávid és Góliát harca. Az előadás egy nép, egy közösség összetartozásáról és az Istenbe vetett hit mindent átható erejéről szól. A produkció zeneszerzője Nánási Péter, a jelmez és a látvány Matyi Ágota, a díszlet Czingáli Zoltán (Cingi) munkája. Az előadás dramaturgja Balassa Eszter.

https://youtu.be/GWmh_85k06M www.bartokszinhaz.hu

Online jegyvásárlás: http://bit.ly/bartokszinhaz


Facebook galériánkért kattintson.



Bezárás