Nézzen be hozzánk
Egyéb

Interjú Kékkovács Marával a Lúzer Rádió, Budapest! című előadásunk szereplőjével

 

Interjú Kékkovács Marával a Lúzer Rádió, Budapest! című előadásunk szereplőjével, az anyával.

 

 

Böszörményi Gyula, József Attila díjas író népszerű ifjúsági regénye, a Lúzer-sorozat első része, 2012-ben jelent meg, és azóta is a kiskamaszok egyik legkeresettebb könyve. A Béla-irtó hadművelet megjelenése óta a „Könyvmoly képző” már a sorozat ötödik részét is kiadta.

A Kukec-család élete romokban hever. El kell hagyniuk vidéki otthonukat, és beköltöznek a Nyóckerbe. A történet főhőse a középső gyerek, becenevén Márk, aki a vén körfolyosós bérház padlásán egy titokzatos rejtekhelyre, és egy régi rádióra bukkan. A készüléket csavargatva üres sávot talál, és mivel azt gondolja, úgysem hallja senki, elkezdi az éterbe szórni kacagtató, meghökkentő, nem mindennapi kalandjait, melyek során nem csak barátokra lel, de még egy csavaros bűnügyet is sikerül felderítenie. Mert sok lúzer Bélát győz!

Böszörményi Gyula regényéből Somogyi Szilárd és Bori Tamás készített musicalt, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház felkérésére. A musical ősbemutatója különleges színházi eseménynek ígérkezik.

 

Szereplők: Márk: JÁMBOR BENEDEK / SZÜCS BÁTOR, Anya: KÉKKOVÁCS MARA, Apa: JEGERCSIK CSABA, Monyó: JÓKAI ÁGI, Pet: ACSÁDI ALÍZ / GUBÁN PETRA, Olgi nyanya: VARGA SZILVIA, Slambuc: JILING OTTÓ / BÁGYI MÁRTON, Rozi mama: BÍRÓ ESZTER, Béla: SIPOS IMRE, Kukesz tata: KISS ATTILA, Csang Huj: GASPARIK GÁBOR, Csang Mej: SZŰCS KINGA, táncolnak: a Bartók Táncszínház TÁNCMŰVÉSZEI

 

Látvány: Gyarmathy Ágnes / Dramaturg: Perczel Enikő / Zeneszerző, dalszövegíró: Bori Tamás / Korrepetitor: Kurucz Gergely / Súgó: Zsifkov Anita / Rendezőasszisztens: Palkó Panka / Koreográfus: Vári Bertalan & Hernicz Albert / Rendező: Somogyi Szilárd

Egyéb

Interjú Szűcs Kingával a Lúzer Rádió, Budapest! című előadásunk szereplőjével, Csen Mejjel

 

Interjú Szűcs Kingával a Lúzer Rádió, Budapest! című előadásunk szereplőjével, Csen Mejjel

 

 

Böszörményi Gyula, József Attila díjas író népszerű ifjúsági regénye, a Lúzer-sorozat első része, 2012-ben jelent meg, és azóta is a kiskamaszok egyik legkeresettebb könyve. A Béla-irtó hadművelet megjelenése óta a „Könyvmoly képző” már a sorozat ötödik részét is kiadta.

A Kukec-család élete romokban hever. El kell hagyniuk vidéki otthonukat, és beköltöznek a Nyóckerbe. A történet főhőse a középső gyerek, becenevén Márk, aki a vén körfolyosós bérház padlásán egy titokzatos rejtekhelyre, és egy régi rádióra bukkan. A készüléket csavargatva üres sávot talál, és mivel azt gondolja, úgysem hallja senki, elkezdi az éterbe szórni kacagtató, meghökkentő, nem mindennapi kalandjait, melyek során nem csak barátokra lel, de még egy csavaros bűnügyet is sikerül felderítenie. Mert sok lúzer Bélát győz!

Böszörményi Gyula regényéből Somogyi Szilárd és Bori Tamás készített musicalt, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház felkérésére. A musical ősbemutatója különleges színházi eseménynek ígérkezik.

 

Szereplők: Márk: JÁMBOR BENEDEK / SZÜCS BÁTOR, Anya: KÉKKOVÁCS MARA, Apa: JEGERCSIK CSABA, Monyó: JÓKAI ÁGI, Pet: ACSÁDI ALÍZ / GUBÁN PETRA, Olgi nyanya: VARGA SZILVIA, Slambuc: JILING OTTÓ / BÁGYI MÁRTON, Rozi mama: BÍRÓ ESZTER, Béla: SIPOS IMRE, Kukesz tata: KISS ATTILA, Csang Huj: GASPARIK GÁBOR, Csang Mej: SZŰCS KINGA, táncolnak: a Bartók Táncszínház TÁNCMŰVÉSZEI

 

Látvány: Gyarmathy Ágnes / Dramaturg: Perczel Enikő / Zeneszerző, dalszövegíró: Bori Tamás / Korrepetitor: Kurucz Gergely / Súgó: Zsifkov Anita / Rendezőasszisztens: Palkó Panka / Koreográfus: Vári Bertalan & Hernicz Albert / Rendező: Somogyi Szilárd

Egyéb

Interjú Bíró Eszterrel, a Lúzer Rádió, Budapest! című előadásunk Rozi mamájával

 

Interjú Bíró Eszterrel, a Lúzer Rádió, Budapest! című előadásunk Rozi mamájával.

 

 

Böszörményi Gyula, József Attila díjas író népszerű ifjúsági regénye, a Lúzer-sorozat első része, 2012-ben jelent meg, és azóta is a kiskamaszok egyik legkeresettebb könyve. A Béla-irtó hadművelet megjelenése óta a „Könyvmoly képző” már a sorozat ötödik részét is kiadta.

A Kukec-család élete romokban hever. El kell hagyniuk vidéki otthonukat, és beköltöznek a Nyóckerbe. A történet főhőse a középső gyerek, becenevén Márk, aki a vén körfolyosós bérház padlásán egy titokzatos rejtekhelyre, és egy régi rádióra bukkan. A készüléket csavargatva üres sávot talál, és mivel azt gondolja, úgysem hallja senki, elkezdi az éterbe szórni kacagtató, meghökkentő, nem mindennapi kalandjait, melyek során nem csak barátokra lel, de még egy csavaros bűnügyet is sikerül felderítenie. Mert sok lúzer Bélát győz!

Böszörményi Gyula regényéből Somogyi Szilárd és Bori Tamás készített musicalt, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház felkérésére. A musical ősbemutatója különleges színházi eseménynek ígérkezik.

 

Szereplők: Márk: JÁMBOR BENEDEK / SZÜCS BÁTOR, Anya: KÉKKOVÁCS MARA, Apa: JEGERCSIK CSABA, Monyó: JÓKAI ÁGI, Pet: ACSÁDI ALÍZ / GUBÁN PETRA, Olgi nyanya: VARGA SZILVIA, Slambuc: JILING OTTÓ / BÁGYI MÁRTON, Rozi mama: BÍRÓ ESZTER, Béla: SIPOS IMRE, Kukesz tata: KISS ATTILA, Csang Huj: GASPARIK GÁBOR, Csang Mej: SZŰCS KINGA, táncolnak: a Bartók Táncszínház TÁNCMŰVÉSZEI

 

Látvány: Gyarmathy Ágnes / Dramaturg: Perczel Enikő / Zeneszerző, dalszövegíró: Bori Tamás / Korrepetitor: Kurucz Gergely / Súgó: Zsifkov Anita / Rendezőasszisztens: Palkó Panka / Koreográfus: Vári Bertalan & Hernicz Albert / Rendező: Somogyi Szilárd

advert-image
Egyéb

LÚZER RÁDIÓ, BUDAPEST! INTERJÚ SLAMBUCÉKKAL! A szerepben Bágyi Márton és Jiling Ottó

 

LÚZER RÁDIÓ, BUDAPEST! INTERJÚ SLAMBUCÉKKAL! A szerepben Bágyi Márton és Jiling Ottó.

 

Slambucaink Dunaújvárosban tanulnak. A Dunaújváros SZC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium tanulója Jiling Ottó és a Dunaújvárosi SZC Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója Bágyi Márton.

Márton 1998-as, Ottó 2001-es születésű. A velük készített interjúkban arra voltunk kíváncsiak, mennyire nehéz összehangolniuk tanulmányaikat a színházzal, illetve, hogy hogyan élik meg a színházat ilyen fiatalon.

Jiling Ottó

Bágyi Márton

 

Milyen érzés, hogy színházunkban már több előadásban is szerepeltél, és ismét Rád esett a válaszát?

J.O.

Nagyon jóérzéssel tölt el, hogy elismerik a munkámat, szorgalmamat észreveszik és jutalmazzák. Szeretnék ezzel foglalkozni, és így, hogy egyre több darabban kapok egyre nagyobb szerepet, elismerést és városi ismertséget kaphatok, a rengeteg tapasztalat mellett.

B.M.

Azt hiszem, pont jó időben jöttek a színdarabok ezekkel a szerepekkel. Nagyon örültem, és sokat gazdagodtam miközben éltem ezekkel a szuper lehetőségekkel.

 

Nem furcsa, hogy osztoznod kell a szerepen?

J.O.

Egy musicalben jobb, ha van váltótársa az embernek, egy betegséggel vagy torokfájással nehezen lehetne megcsinálni az előadást. Nem mellesleg, a váltótársam egy nagyon jó barátom, akivel nagyon jó mindig mindenhol dolgozni. Együtt dolgozom vele például kórusban is. Örülök, hogy vele játszhatok.

B.M.

Nem furcsa, mivel így osztozok a terhen, plusz egy helyről, személytől kapom az információt, amiből tudok meríteni. Talán még inspirálóbb is így, mintha egyedül játszanék, hiszen közösen tudjuk megoldani a szereppel felmerülő kérdéseket, problémákat.

 

Mennyire nehéz iskola és egyéb elfoglaltságok mellett időt szakítani a színházra? Nem nehéz behozni az elmaradásokat? 

J.O.

Nem a színházra szakítok időt, hanem a színház az első, és az mellett sorolok be más elfoglaltságokat (kórus, zenekar, barátnő, család…) Néha sajnos így az iskola is háttérbe szorul. Igyekszem pótolni minden lemaradásomat, de a szerepem az első és amint az adott szövegrész, és az adott zeneszám megvan tanulva, utána jöhet a kötelesség, amire a minimális alvásra szánt órákból fordítók időt.

B.M.

Nem tudom felmérni, mennyire lesz nehéz számot adni az eljövendő érettségin, az elmaradásaim igen súlyosak, de azt hiszem, hogy amivel iskola helyett töltöm az időt, az pont annyi tapasztalatot, tudást ad mint amit ott szerezhetnék. Emellett azt a kevés időt, ami így marad nekem, nem túl nehéz beosztani, ekkor próbálok mindent megoldani.

 

Hogy érzed magad a szerepben? Mennyire tudod átadni magad a szerepnek?

J.O.

Slambuc egy nagyon érzékeny, jó lelkű srác, aki egy olyan burokban él, ami akadályozza a saját maga személyiségét. Túlzottan a látszattal foglalkozik, olyan embernek akar tűnni, aki nagyon menő. A történet alatt a jellemfejlődése megmutatja, hogy milyen nagy szíve van, és azt is, hogy az érzelmek sokkal jobban dominálnak. Én is ezt gondolom magamról, sokszor szeretném befolyásolni az emberek véleményét, hogy mennyire király vagyok, mi mindent elérek és csinálok. Mikor először találkozik velem egy ember azt hiszi komoly, goromba vagyok. De amint beszélgetünk, rájön, hogy nagy dumás, csupa pozitív és barátságos ember. Így megtaláltam ezt a közös kapcsot a karakteremmel.

B.M.

Kezdőként nehéz átlátni, nehéz átélni egy adott szerepet, egy adott darabot, de a próbàk folyamán, a rendezői instrukciók által és a segítségekkel, amiket színésztársaimtól kapok, kellően át tudom érezni a szerepet. Korban passzolunk a karakteremmel, így tudom, hogy miért viselkedik úgy, ahogy, ez is nagyban segít a szerep eljátszásakor. 

Fotó: Ónodi Zoltán.

Interjú: Nemes Orsolya.

Egyéb

Április 11. A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA!

 
 

 

ÁPRILIS 11. A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA!

 

Emlékezzünk, ünnepeljünk együtt!

 

HOMÁLY BORULT AZ ERDŐRE…

 
Homály borult az erdőre,
A csend susog ki belőle.
Denevér száll, szól a kuvik,
Lassan a hold előbuvik.
 
Idő múlik, felhők jőnek,
Egyenesen az erdőnek.
Ott megállnak, némán várnak:
Áldást adnak a határnak.
 
Majd legyőzi őket a hold:
Tolvaj éjbe fénykévét told.
De lassanként sápad fénye:
Futtatja a nap fölénye.
 
Tülköl a gyár, szól a madár:
„Talpon legyen mindenki már!”
Hol van az éj? A multé lett:
Ujra itt van, él az élet.
 
/József Attila/
 
Egyéb

LÚZER RÁDIÓ, BUDAPEST! Már zajlik a próbaidőszak!

 

Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! című regényének színpadi adaptációjára készülnek színészeink Somogyi Szilárd rendezővel. 

Szereplők: JÁMBOR BENEDEK / SZÜCS BÁTOR, KÉKKOVÁCS MARA, JEGERCSIK CSABA, JÓKAI ÁGI, ACSÁDI ALÍZ / GUBÁN PETRA, VARGA SZILVIA, JILING OTTÓ / BÁGYI MÁRTON, BÍRÓ ESZTER, SIPOS IMRE, KISS ATTILA, GASPARIK GÁBOR, SZŰCS KINGA és a BARTÓK TÁNCSZÍNHÁZ MŰVÉSZEI

 

A regény rádiós naplóként íródott, tehát rövid, gyors snittekből álló „bejelentkezésekből”, adásokból áll, így maga a színdarab is gyors ütemű, a mai gyereknézők sokszor könnyen lankadó figyelmét is fenntartani képes dramaturgiával dolgozik. A történet napjainkban játszódik, mai kamasznyelven, valódi helyszíneken, tehát valóban mai gyerekekhez szól: könnyed, vidám, rengeteg humoros szójátékkal fűszerezett kalandok sora, mely a családi összetartozás és az igaz barátság fontosságát is közvetíti.

A történet főhőse a középső gyerek, becenevén Márk, aki a vén körfolyosós bérház padlásán egy titokzatos rejtekhelyre, és ott egy ős öreg adó-vevőre bukkan. A készüléket csavargatva üres sávot talál, és azon (gondolván, hogy úgysem hallja senki) elkezdi az éterbe szórni családja és a maga furcsa, kacagtató, meghökkentő, vidám kalandjait, melyek során nem csupán barátokra lel, de még egy csavaros bűnügyet is sikerül felderítenie.

A D+ televízió is résztvett olvasópróbánkon:

Egyéb

Üzenet a SZÍNHÁZI VILÁGNAPON – Simon McBurney

 

 

Üzenet a SZÍNHÁZI VILÁGNAPON – Simon McBurney

 

Líbia északi vidékén, a kürénei partoktól alig félmérföldnyire van egy hatalmas barlang. Nyolcvan méter széles, húsz méter magas. A helyiek nyelvén Hauh Fteah a neve. Az 1951-ben végzett szénizotópos kormeghatározás szerint legalább százezer éve folyamatos itt az emberi jelenlét. A régészek több használati tárgy mellet egy csontfurulyát is feltártak, amelynek kora negyven- és hetvenezer év közé tehető. Amikor gyerekkoromban ezt meghallottam, megkérdeztem apámtól: „Ők is ismerték a zenét?” Mire ő rám mosolygott: „Mint minden emberi közösség.”

Amerikában született apám őskorkutató volt, ő végezte az első ásatást a kürénei Hauah Fetah-ban.

Büszke vagyok rá, hogy én lehetek az idei Színházi Világnap európai képviselője. 

 

1963-ban, amikor az atomháború fenyegetése súlyosan nehezedett a világra, nagy elődöm, Arthur Miller ezt mondta: „Ha olyan korban kényszerülünk írni, amikor a diplomácia és a politika karja ilyen fájdalmasan rövid és erőtlen, a művészet delikát, ám olykor messzebbre érő ölelésére hárul a feladat, hogy az emberi közösséget összetartsa.”

A „dráma” szó eredete a görög „dran”, ami annyit jelent: tenni; a „színház” – teátrum – alapja pedig a görög „theatron”, szó szerint: „nézőtér”.  Olyan hely, ahol nem egyszerűen csak nézünk, de meglátunk, felfogunk, megértünk dolgokat. Kétezernégyszáz évvel ezelőtt az ifjabb Polükleitosz megtervezte a nagy epidauroszi színházat. Ennek a 14.000 főt befogadó amfiteátrumnak egészen csodálatos az akusztikája. Ha a színpad közepén meggyújtunk egy szál gyufát, a sercenést mind a tizennégyezer néző hallja. Az ókori görög színházakra jellemző módon, miközben a közönség a színészeket nézte, a tájat is látta  a háttérben. Nemcsak különböző terek kapcsolódtak azonnal egybe ezáltal – a nézők közössége, a színház maga és a természetes környezet –, de az idő síkjai is. Miközben a darab elmúlt korok mítoszait keltette életre a jelenben, a néző a színpadon túl azt is láthatta, ami legvégül majd befogadja: a Természetet.

Az egyik legfontosabb felismerés, amelyet a londoni Globe színház újraépítésének köszönhetünk szintén azt érinti, amit látunk. A fényről van szó: a színpad és a nézőtér egyformán világos. Nézők és játszók látják egymást. Mindvégig. Bármerre pillantunk, mindenütt emberek. És ez megérteti velünk, hogy egy nagy monológ – például Hamleté vagy Macbethé – sosem magányos tépelődés, hanem nyilvános vita.

Olyan korban élünk, amikor nehéz tisztán látni. A valótlan állítások nagyobb dózisban áradnak felénk, mint valaha a történelem során vagy a történelem előtti időkben. Bármely „tény” megkérdőjelezhető, és akármilyen legenda igényt formálhat a figyelmünkre mint „igazság”. Az egyik ilyen valótlan állítás különösképp makacsul támad, és mindenáron igyekszik elválasztani bennünket. Az igazságtól. És egymástól. Nevezetesen az, hogy mind elszigetelten létezünk. Egyik embercsoport és a másik. Férfiak és nők. Ember és természet.

De miközben korunk jellemzője a megosztottság, az óriási mozgások idejét is éljük. Az ember soha a történelem során nem kelt útra ekkora tömegben; sokan menekülnek: gyalog, vagy ha kell úszva. Vándorolnak, költözködnek földgolyó-szerte. És ez még csak a kezdet. Látjuk, mi erre az automatikus válasz: határzárak, falak, kizárás, elkülönítés. Zsarnoki világrendben élünk, ahol a közöny a hivatalos valuta és ahol a reménység csempészett zugáru. Ehhez a zsarnoksághoz pedig hozzátartozik nemcsak a tér, de az idő fölötti ellenőrzés is. Olyan korban élünk, amely lemond a jelenről. Az épp csak elmúltra és a közeljövőre összpontosít. Ez nincs a birtokomban. Azt meg fogom venni. Most, hogy az már az enyém, meg kell szereznem a következő… valamit. A múlt mélysége eltörölve. A jövő következmények nélküli.

Sokan mondják, hogy a színház jottányit sem tud és nem fog ezen változtatni. Csakhogy a színház nem fog megszűnni. Mert a színház egy hely, hajlamos vagyok azt mondani: menedék. Ahol az emberek egybegyűlnek, és azonnal közösséggé formálódnak. Ahogy ez mindig is volt. Minden színház az adott emberi közösség méretével azonos, legyen az ötven vagy tizennégyezer fős, egy nomád szekérkaraván vagy az ókori Athén egyharmada.

És mert a színház csakis a jelenben létezhet, ezt a katasztrofális időszemléletet is kikezdi. A színház tárgya a jelen pillanat. Jelentése pedig az előadó és a közönség közösségi cselekvése révén teremtődik. Nemcsak itt, de most is. Ha nincs a színész cselekvése, a nézők nem tudnak hinni. Ha nincs a közönség hite, az előadás nem teljes. Ugyanabban a pillanatban nevetünk, hatódunk meg, szisszenünk fel, vagy némulunk el a döbbenettől. És abban a pillanatban a drámának köszönhetően fölfedezzük a legmélységesebb igazságot: hogy amiről azt hittük, épp belőlünk fakadóan választ el bennünket – egyéni tudatunk behatároltsága – valójában nem ismer határt. Közös mindannyiunkban.

És nem lehet bennünket megállítani. Minden este újra felbukkanunk. A színészek és a nézők esténként összegyűlnek, és lejátszódik ismét ugyanaz a dráma. Hiszen – amint az író, John Berger mondja –: „A színház természetében mélyen ott rejlik a rituális visszatérés lehetősége”; épp ezért volt mindig is a kisemmizettek művészete – ámde a világ szétesése miatt mindannyian azok vagyunk. Ahol játszók és nézők egybegyűlnek, ott mindig is újrajátszanak olyan történeteket, amelyeket sehol másutt nem lehet elmesélni. Operaházakban, nagyvárosok színházaiban, a menekülőknek menedéket adó táborokban Líbia északi vidékén, vagy bármerre a világban. És mindig is egybeköt, közösséggé forraszt bennünket ez az újrajátszás.

Ha Epidauroszban volnánk, fölnézhetnénk, és látnánk, miként igaz ez a tág horizontra: hogy mindig is része leszünk a természetnek – nem szakadhatunk tőle, ahogyan ettől a bolygótól sem szakadhatunk el. Ha a Globe színházban volnánk, tapasztalnánk, hogy a személyesnek tűnő kérdések valójában mindannyiunkhoz szólnak. És ha a negyvenezer éves kürénei furulyát tartanánk a kezünkben, megértenénk, hogy a múlt és a jelen itt elválaszthatatlan, és hogy az emberi közösség láncolatát zsarnokok és demagógok sosem törhetik szét.

Fordította: Upor László

FORRÁS: ITI MAGYAR KÖZPONTJA

Bezárás