Nézzen be hozzánk
Egyéb

LÚZER RÁDIÓ, BUDAPEST! Már zajlik a próbaidőszak!

 

Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! című regényének színpadi adaptációjára készülnek színészeink Somogyi Szilárd rendezővel. 

Szereplők: JÁMBOR BENEDEK / SZÜCS BÁTOR, KÉKKOVÁCS MARA, JEGERCSIK CSABA, JÓKAI ÁGI, ACSÁDI ALÍZ / GUBÁN PETRA, VARGA SZILVIA, JILING OTTÓ / BÁGYI MÁRTON, BÍRÓ ESZTER, SIPOS IMRE, KISS ATTILA, GASPARIK GÁBOR, SZŰCS KINGA és a BARTÓK TÁNCSZÍNHÁZ MŰVÉSZEI

 

A regény rádiós naplóként íródott, tehát rövid, gyors snittekből álló „bejelentkezésekből”, adásokból áll, így maga a színdarab is gyors ütemű, a mai gyereknézők sokszor könnyen lankadó figyelmét is fenntartani képes dramaturgiával dolgozik. A történet napjainkban játszódik, mai kamasznyelven, valódi helyszíneken, tehát valóban mai gyerekekhez szól: könnyed, vidám, rengeteg humoros szójátékkal fűszerezett kalandok sora, mely a családi összetartozás és az igaz barátság fontosságát is közvetíti.

A történet főhőse a középső gyerek, becenevén Márk, aki a vén körfolyosós bérház padlásán egy titokzatos rejtekhelyre, és ott egy ős öreg adó-vevőre bukkan. A készüléket csavargatva üres sávot talál, és azon (gondolván, hogy úgysem hallja senki) elkezdi az éterbe szórni családja és a maga furcsa, kacagtató, meghökkentő, vidám kalandjait, melyek során nem csupán barátokra lel, de még egy csavaros bűnügyet is sikerül felderítenie.

A D+ televízió is résztvett olvasópróbánkon:

Egyéb

Üzenet a SZÍNHÁZI VILÁGNAPON – Simon McBurney

 

 

Üzenet a SZÍNHÁZI VILÁGNAPON – Simon McBurney

 

Líbia északi vidékén, a kürénei partoktól alig félmérföldnyire van egy hatalmas barlang. Nyolcvan méter széles, húsz méter magas. A helyiek nyelvén Hauh Fteah a neve. Az 1951-ben végzett szénizotópos kormeghatározás szerint legalább százezer éve folyamatos itt az emberi jelenlét. A régészek több használati tárgy mellet egy csontfurulyát is feltártak, amelynek kora negyven- és hetvenezer év közé tehető. Amikor gyerekkoromban ezt meghallottam, megkérdeztem apámtól: „Ők is ismerték a zenét?” Mire ő rám mosolygott: „Mint minden emberi közösség.”

Amerikában született apám őskorkutató volt, ő végezte az első ásatást a kürénei Hauah Fetah-ban.

Büszke vagyok rá, hogy én lehetek az idei Színházi Világnap európai képviselője. 

 

1963-ban, amikor az atomháború fenyegetése súlyosan nehezedett a világra, nagy elődöm, Arthur Miller ezt mondta: „Ha olyan korban kényszerülünk írni, amikor a diplomácia és a politika karja ilyen fájdalmasan rövid és erőtlen, a művészet delikát, ám olykor messzebbre érő ölelésére hárul a feladat, hogy az emberi közösséget összetartsa.”

A „dráma” szó eredete a görög „dran”, ami annyit jelent: tenni; a „színház” – teátrum – alapja pedig a görög „theatron”, szó szerint: „nézőtér”.  Olyan hely, ahol nem egyszerűen csak nézünk, de meglátunk, felfogunk, megértünk dolgokat. Kétezernégyszáz évvel ezelőtt az ifjabb Polükleitosz megtervezte a nagy epidauroszi színházat. Ennek a 14.000 főt befogadó amfiteátrumnak egészen csodálatos az akusztikája. Ha a színpad közepén meggyújtunk egy szál gyufát, a sercenést mind a tizennégyezer néző hallja. Az ókori görög színházakra jellemző módon, miközben a közönség a színészeket nézte, a tájat is látta  a háttérben. Nemcsak különböző terek kapcsolódtak azonnal egybe ezáltal – a nézők közössége, a színház maga és a természetes környezet –, de az idő síkjai is. Miközben a darab elmúlt korok mítoszait keltette életre a jelenben, a néző a színpadon túl azt is láthatta, ami legvégül majd befogadja: a Természetet.

Az egyik legfontosabb felismerés, amelyet a londoni Globe színház újraépítésének köszönhetünk szintén azt érinti, amit látunk. A fényről van szó: a színpad és a nézőtér egyformán világos. Nézők és játszók látják egymást. Mindvégig. Bármerre pillantunk, mindenütt emberek. És ez megérteti velünk, hogy egy nagy monológ – például Hamleté vagy Macbethé – sosem magányos tépelődés, hanem nyilvános vita.

Olyan korban élünk, amikor nehéz tisztán látni. A valótlan állítások nagyobb dózisban áradnak felénk, mint valaha a történelem során vagy a történelem előtti időkben. Bármely „tény” megkérdőjelezhető, és akármilyen legenda igényt formálhat a figyelmünkre mint „igazság”. Az egyik ilyen valótlan állítás különösképp makacsul támad, és mindenáron igyekszik elválasztani bennünket. Az igazságtól. És egymástól. Nevezetesen az, hogy mind elszigetelten létezünk. Egyik embercsoport és a másik. Férfiak és nők. Ember és természet.

De miközben korunk jellemzője a megosztottság, az óriási mozgások idejét is éljük. Az ember soha a történelem során nem kelt útra ekkora tömegben; sokan menekülnek: gyalog, vagy ha kell úszva. Vándorolnak, költözködnek földgolyó-szerte. És ez még csak a kezdet. Látjuk, mi erre az automatikus válasz: határzárak, falak, kizárás, elkülönítés. Zsarnoki világrendben élünk, ahol a közöny a hivatalos valuta és ahol a reménység csempészett zugáru. Ehhez a zsarnoksághoz pedig hozzátartozik nemcsak a tér, de az idő fölötti ellenőrzés is. Olyan korban élünk, amely lemond a jelenről. Az épp csak elmúltra és a közeljövőre összpontosít. Ez nincs a birtokomban. Azt meg fogom venni. Most, hogy az már az enyém, meg kell szereznem a következő… valamit. A múlt mélysége eltörölve. A jövő következmények nélküli.

Sokan mondják, hogy a színház jottányit sem tud és nem fog ezen változtatni. Csakhogy a színház nem fog megszűnni. Mert a színház egy hely, hajlamos vagyok azt mondani: menedék. Ahol az emberek egybegyűlnek, és azonnal közösséggé formálódnak. Ahogy ez mindig is volt. Minden színház az adott emberi közösség méretével azonos, legyen az ötven vagy tizennégyezer fős, egy nomád szekérkaraván vagy az ókori Athén egyharmada.

És mert a színház csakis a jelenben létezhet, ezt a katasztrofális időszemléletet is kikezdi. A színház tárgya a jelen pillanat. Jelentése pedig az előadó és a közönség közösségi cselekvése révén teremtődik. Nemcsak itt, de most is. Ha nincs a színész cselekvése, a nézők nem tudnak hinni. Ha nincs a közönség hite, az előadás nem teljes. Ugyanabban a pillanatban nevetünk, hatódunk meg, szisszenünk fel, vagy némulunk el a döbbenettől. És abban a pillanatban a drámának köszönhetően fölfedezzük a legmélységesebb igazságot: hogy amiről azt hittük, épp belőlünk fakadóan választ el bennünket – egyéni tudatunk behatároltsága – valójában nem ismer határt. Közös mindannyiunkban.

És nem lehet bennünket megállítani. Minden este újra felbukkanunk. A színészek és a nézők esténként összegyűlnek, és lejátszódik ismét ugyanaz a dráma. Hiszen – amint az író, John Berger mondja –: „A színház természetében mélyen ott rejlik a rituális visszatérés lehetősége”; épp ezért volt mindig is a kisemmizettek művészete – ámde a világ szétesése miatt mindannyian azok vagyunk. Ahol játszók és nézők egybegyűlnek, ott mindig is újrajátszanak olyan történeteket, amelyeket sehol másutt nem lehet elmesélni. Operaházakban, nagyvárosok színházaiban, a menekülőknek menedéket adó táborokban Líbia északi vidékén, vagy bármerre a világban. És mindig is egybeköt, közösséggé forraszt bennünket ez az újrajátszás.

Ha Epidauroszban volnánk, fölnézhetnénk, és látnánk, miként igaz ez a tág horizontra: hogy mindig is része leszünk a természetnek – nem szakadhatunk tőle, ahogyan ettől a bolygótól sem szakadhatunk el. Ha a Globe színházban volnánk, tapasztalnánk, hogy a személyesnek tűnő kérdések valójában mindannyiunkhoz szólnak. És ha a negyvenezer éves kürénei furulyát tartanánk a kezünkben, megértenénk, hogy a múlt és a jelen itt elválaszthatatlan, és hogy az emberi közösség láncolatát zsarnokok és demagógok sosem törhetik szét.

Fordította: Upor László

FORRÁS: ITI MAGYAR KÖZPONTJA

Egyéb

Nőnap alkalmából köszöntjük művészeinket, munkatársainkat, nézőinket!

 

NEMZETKÖZI NŐNAP ALKALMÁBÓL SOK SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK MŰVÉSZEINKET, MUNKATÁRSAINKAT, NÉZŐINKET!

 

 

Márai Sándor: Füves könyv (részlet)

A nőkről általában

“Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.”

Márai Sándor gondolatait Gasparik Gábor közvetítette.

Egyéb

Lélekharang és Toldi – két próbaidőszak, két előadás, két műfaj egy időben!

 

Páskándi Géza: Lélekharang és Arany János: Toldi – két próbaidőszak, két előadás, két műfaj, egy időben!


Színházunk márciusban két bemutatót állít színpadra: Páskándi Géza: Lélekharang című drámáját, melyet március 16-án tekinthetnek meg, és Arany János-Szarka Gyula: Toldi című musicalét, melyet március 23-án. 

Színházunk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából tűzi műsorra Páskándi Géza: Lélekharang című drámáját. A mű a Ferenc József császár elleni sikertelen merényletet tárgyalja, amit Libényi János magyar szabósegéd követett el 1853. február 18-án Bécsben. Miért, kinek a megbízásából, miféle nemzeti érzéstől vezérelve készült ez a gyerek-ember a császárgyilkosságra? Kinek származik ebből haszna, kiket erősít meg a merénylet? Az író egy izgalmas krimi ok keresésével nyomozza végig az esetet: hogyan válik csöndes forradalmárrá egy nagypolitikától távol álló, egyszerű szabólegény. 

Az előadás a Stúdióteremben lesz megtekinthető, Léner András rendezésében. 

Szereposztás: Libényi János, szabósegéd, csákvári magyar, 21éves: HAVASI PÉTER / Ferenc József, az Osztrák-Magyar Monarchia császára, 23 éves:  CSADI ZOLTÁN / Ezredes, osztrák, ötvenen túl: SZEMÁN BÉLA / Kapitány, magyar, harminchoz közel: ŐZE ÁRON / Vallató: CSADI ZOLTÁN / Tisztelendő: JILING OTTÓ / Magdó, Libényi nénje, 26 éves: TŐKÉS NIKOLETTA / Hilde, osztrák lány, 18 éves: MAKAI ANITA / Mayer Sámuel, Hilde rokona, mózesvallású szabómester Bécsben, idős: SZEMÁN BÉLA / Késes, Ajtónálló: JILING OTTÓ

Látvány: Kovács Yvette Alida / Dramaturg: Kompár Valéria / Súgó:Szekeres Petra / Rendezőasszisztens: Szekeres Petra

 

200 évvel ezelőtt született Arany János, a magyar irodalom egyik legkiválóbb csillaga, kinek Toldi című elbeszélő költeménye megjelenésének pillanatától osztatlan sikert aratott mind az irodalmi, mind pedig az olvasói körökben. A mű nagyszerűsége mit sem csorbult az elmúlt 170 évben.* Természetesen komoly kihívás egy ilyen klasszikus színpadi adaptációja, hiszen a műfaji átdolgozás csak abban az esetben megengedhető, ha azáltal sikerül felnőni az eredeti mű nagyszerűségéhez.

2018. március 23-i bemutatónk alkalmával erre teszünk kísérletet a Bartók Kamaraszínház nagyszínpadán.

Arany János dallamos sorait Szarka Gyula, a Ghymes együttes egyik alapítója zenésítette meg, így készítve el a mű 21. századi, ugyanakkor a kulturális hagyományokra épülő musical változatát. A testvérharcról, ármányról, tisztességről, becsületről, tisztaszívű szeretetről és bátorságról szóló történetet a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház táncegyüttesével kiegészülő előadás teszi új élménnyé, Vári Bertalan koreográfiájában. Matyi Ágota látványtervezését egy egészen modern színpadképpel és Hetesi Attila kortárs képzőművész által alkotott valós időben megszülető képzőművészeti alkotásokkal. Kiváló énekes színészek közreműködésével egy izgalmas crossover várja majd Dunaújváros közönségét Sipos Imre rendezésében.

*1847-ben jelent meg a mű, a többi díjazottal együtt

Szereplők: György Rózsa Sándor / Auksz Éva / Derzsi György / Jegercsik Csaba / Bartók Táncszínház

Dramaturg: Balassa Eszter / Zeneszerző: Szarka Gyula / Rendező: Sipos Imre / Látvány: Matyi Ágota / Koreográfus: Vári Bertalan

advert-image
Egyéb

Beszélgetés Kovács Vandával, Molnár Ferenc Az üvegcipő című művének Adéljával

 

Beszélgetés Kovács Vandával, Molnár Ferenc Az üvegcipő című művének Adéljával

“Nagyon erős érzéseim és elgondolásaim, terveim vannak ezzel a nővel kapcsolatban, és színészként, mint Kovács Vanda ezt megpróbálom – a rendező szavaival élve – fegyelmezett szabadsággal próbálni. Egyébként a szerep nagyon nehéz, sok-sok síkját kell megmutatni, megtalálni ennek a csajnak. Természetesen vannak szerepek az ember életében, amikor a saját életedben is éppen ott tartasz, vagy tudsz párhuzamot vonni, emlékekből meríteni. Ez nálam most nem így van, és ettől is nagyon izgalmas, hogy meg kell találnom magamban ezt a személyt.”Tovább

Egyéb

Beszélgetés Géczi Zoltánnal: Az üvegcipőről, Császárról, Dunaújvárosról, a társulatról.

 

 

Beszélgetés Géczi Zoltánnal: Az üvegcipőről, Császárról, Dunaújvárosról, a társulatról.

“Mindenkinek ajánlható ez az előadás, 10 évestől 100 éves korig. Egyfelől egy izgalmas, csavaros szerelmi négyszög, másfelől egy borzasztó jó vígjáték. Nagyon-nagyon sok humor van benne, és nagyon sok humorforrás, amit úgy tűnik, hogy méginkább erősít a rendező…”

Tovább

Bezárás